AD-blacklist1

2018
aug.
03

Elhunyt Weninger Varga Ilona ikonfestő művész

Írta: Oszvald György

FSZEK ikon leadNem hiányozhatott a Kőbányai Német Önkormányzat kiállításairól: ikontáblái csodálatosak voltak, áhítatot parancsolóan függtek a falakon. legutóbb az ő kiállítása nyitotta meg a Szent László Napok ünnepség sorozatát. A Szent László királyt ábrázoló alkotása a rendezvény hivatalos meghívó képe lett.

      

 

„Hitét mélyen megélő emberként, hit-tanárként ismerjük őt, de ikonfestőként csak néhány éve mutatkozott meg.” – mondta róla Weeber Tibor az említett kiállítás megnyitóján. Mindig szerény volt, kedvesen mosolygott, s bölcsességgel, csak a szemében megcsillanó fénnyel nyugtázta az elismeréseket.

 

   FSZEK ikon 155 ffWeninger Varga Ilona ikonfestő művész 1944-ben született Budapesten.

   A Budapest Tanítóképző Intézet rajz speciálkollégiumában ismerkedett meg az alkotóművészet világával, amely hittantanári tevékenysége mellett meghatározó része lett életének.

   Az ikonfestészet iránti érdeklődését egy 1996-ban tett görögországi zarándokút élményei ébresztették fel. Sallai Géza egyetemi tanár vezetésével, a Szent Lukács ikonfestő körben töltött 10 év során sajátította el az ikonfestészet saját festői nyelvezetét, a fordított perspektíva alkalmazását, a tojás-tempera technikát, és ezekkel párhuzamosan az ikon teológiai alapján a „festett teológiát”.

 

   Rendszeres résztvevője csoportos kiállításoknak, alkotásai rendszeresen szerepelnek a Kőbányai Német Önkormányzat évenkénti kiállításain.

   Csoportos kiállításai voltak már Hajdúdorogon, Nyíregyházán, Gárdonyban, Oroszlányban, Dobogókőn, Győrben.

 

   Weninger Varga Ilona 2018. július 30-án hunyt el, emlékét megőrizzük. 74 éves volt.

   Temetése augusztus 10-én, 14 órakor lesz az Újköztemetőben.