AD-blacklist1

2018
jún.
30

Finisszázs a plébánián

Írta: Oszvald György

HGYA parkanyiak 323leadMeglehetősen ritkán alkalmazott kiállítás zárással, finisszázzsal búcsúzott Szutor Katalin festőművész-restaurátor ikonokból rendezett tárlata a Szent László plébánián. Történt ez a különleges befejezés illusztris vendégek jelenlétében, június 22-én.

 

 

A finisszázs egyedisége elsősorban mutatkozott meg, hogy a Szent László Napok ünnepi sorozatán részt vettek Kőbánya testvérvárosainak küldöttségei is, közülük a párkányiakat a Havasi Gyopár Alapítvány régi kedves partnerszervezete, az Új Évszázad Nyugdíjasklub tagjai majdnem teljes létszámban képviselték.

 

   Mihalicska Terézia, az alapítvány elnöke számukra szervezte meg a nem mindennapi kiállítás megtekintését. Hogy ne maradjanak le a csodáról – a látvány és Lakatos József szobrászművész méltatása, de inkább fohásza együttes hatásáról – a finisszázs volt hivatott „gondoskodni”.

   HGYA parkanyiak 141

  Középen áll: Szutor Katalin festőművész, jobb szélen Mihalicska Terézia

 

   Az aktus különlegességét fokozta, hogy a Magdaléna Klemászova vezette nyugdíjasklub tagjain kívül részt vettek azon Párkány polgármestere, a cseh (Letovice) és lengyel (Jaroslaw) testvérvárosok hivatalos, polgármesteri szinten képviselt vendégei is.

 

   HGYA parkanyiak 155Ebben a körben Weeber Tibor, Kőbánya alpolgármestere (a kép jobb szélén) mondott elsőként köszöntőt, majd a házigazda Attila atya fejezte ki örömét, hogy a plébánia betölti azt a szerepkört, amit az átépítése után szánt neki: közösségi teret biztosít, közösségi élményeket ad, s jellegénél fogva erősíti az emberek hitét.

  

   HGYA parkanyiak 213Lakatos József (képünk) valójában nem is az ikon festmények nagyszerűségét méltatta. Egy nagy-nagy imát, fohászt hallottunk tőle, mely során sok-sok példán keresztül hátteret, s lelki alapot teremtett a képek, azok mondandójának befogadására. Előadásmódja emlékezetes: egyszerre szuggesztív, lenyűgöző, s elgondolkodtató volt.

 

   A finisszázs végén kétfelé vált a vendégek programja.

   A párkányi nyugdíjasok egy korai vacsorára mentek, majd az este hatkor kezdődő szentmisén vettek részt, míg a polgármesteri küldöttségek más közéleti kötelezettségeknek tettek eleget.

 

HGYA parkanyiak 337

  A Szent László Napok testvérvárosi vendégei, küldöttjei a finisszázs végén 

 

cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px