Milán bácsi utolsó útja
A kőbányai Szent László templomban Filipovics Máté, a tavaly decemberben elhunyt horvát nemzetiségi önkormányzati elnök, a Kőbányai Önkormányzat saját halottja emlékére tartott búcsúmisét Baogh Attila atya, majd az önkormányzat részéről Radványi Gábor alpolgármester mondott búcsúbeszédet január 19-én. Filipovics Máté hamvait az alsó templom urnafalában helyezték örök nyugalomra.
Filipovics Máté, sokak Milán bácsija, a Kőbányai Horvát Önkormányzat elnöke utolsó útjára ment; oda, ahonnan nincs fizikai visszatérés. Van azonban az emlékezet, a szívünkben élő, örökké tenni akaró Milán bácsi emlékezete.
A Szent László templom oltára előtt, virágok övezte ravatalon állt Milán bácsi urnája. Az első padsorban egyik oldalon a család, a másikon az önkormányzat képviselői foglaltak helyet. A templom teljesen megtelt Milán bácsi barátaival, tisztelőivel, egykori zenésztársaival, s mindazokkal, akik igaz szívvel rótták le kegyeletüket a ravatalnál.
A halotti búcsúszertartást Attila atya (képünk) tartotta, méltatta Milán bácsi érdemeit, s imát mondott érte.
Az önkormányzat részéről Radványi Gábor alpolgármester (balra) mondott személyes hangvételű búcsúbeszédet.
– Reggel 9 órakor megálltam a Liget utca 1. számú ház előtt, kinyitottam a csomagtartót, bepakoltunk. Szépen elhelyezkedett a vezető oldali ülésen és elindultunk Vinkovciba, Kőbánya testvérvárosába – kezdte egy személyes élménnyel Radványi Gábor alpolgármester a templomi búcsúbeszédét, majd így folytatta: – Látszott rajta, hogy nagyon boldog…
Ez több volt, mint egy szokásos utazás.
Az út nem a 300 kilométer és a közel 4 óra leküzdéséről szólt, hanem egy múltba tekintő időutazást jelentett mindkettőnk számára. Jöttek az emlékek szépen sorban kisebb epizódokkal tarkítva. Főleg ő beszélt, én pedig faltam a szavait. Sikerült megismernem egy remek ember életfilozófiáját, érzelmeit, céljait, vágyait. Kirajzolódtak számomra azok a mérföldkövek, amelyek meghatározták Máté, Máté bácsi vagy, ahogy sokat ismerték Milán bácsi életét.
Katymár, a bunyevácok, a bajai cisztercita gimnázium, a budapesti műegyetem, az Orion, a sport, a röplabda, a horvát kapcsolatok és a Filipovics család: felesége, Klára, fia, Tamás, unokái, Bianka és Anita… (jobbra: a gyászoló család)
Az út alatt ezeket a mérföldköveket jelenítette meg számomra egy-egy érdekes történettel, lélekre ható előadásmódjával. Nekem ő a mély érzésű bölcs, a megfontolt, hatalmas élettapasztalattal rendelkező nemzetiségét, hazáját büszkén vállaló, intelligens öregurat jelentette abban az életszakaszában, amikor én őt megismertem – mondta Radványi Gábor, és a továbbiakban néhány gondolattal részletezte azokat a bizonyos mérföldköveteket. Hogy a délszláv háború idején segélyszállítmányokat szervezett Horvátországba, hogy kezdeményezője volt Kőbánya és Vinkovci testvérvárossá válásának, hogy az irodájában, a nemzetiségek házában a bunyevác zene szólt, amikor ott volt, hogy itthon a magyarországi horvátok kultúrájának megőrzéséért, bemutatásáért dogozott, Vinkovciban pedig a horvátországi magyarok ügyét tekintette szívügyének.
– A látogatás véget ért, késő este újra Kőbányán voltunk. Az autóm megállt a Liget utca 1-es számú ház előtt… Máté kiszállt, a csomagtartóból kipakoltunk, az utazás végetért…
Én pedig tovább mentem, megőrizve emlékedet. Filipovics Máté, Máté bácsi! Isten Veled!
Filipovics Mété hamvait a család és az önkormányzat tagjai kísérték az alsótemplom urnatermébe, ahol a búcsúima után az urnát felesége mellé helyezték.
A temetés után Filipovics Tamás, Milán bácsi fia egy polgári megemlékezésre, halotti torra hívta meg a szertartáson résztvevőket.
A halotti tor Gyurity Stipan színművész (a kép jobb szélén) magyar és horvát nyelvű beszédével kezdődött, majd a későbbiekben a búcsúzásokat vezette, konferálta.
– Még egy nagyságtól kell elbúcsúznunk – kezdte beszédét. – Egy éve temettük Kricskovics Tóni bácsit, egy hónappal ezelőtt Marko Dekiċtől köszöntünk el végleg, és most búcsúzunk a drága Filipovics Mátétól. És milyen a sors. Marko temetésére utaztunk le, és útközben ért minket, hogy Máté meghalt. Engem ért a megtiszteltetés, hogy Markót és Máté bácsit is én búcsúztathatom – indította el a megemlékezések sorát Gyurity Stipan. A rövid bevezető után a Vujicsics együttes játszott el egy olyan dalt, mely Milán bácsi kedvencei közé tartozott.
A búcsúbeszédeket Jógáné Szabados Henrietta (balra lenti képen) folytatta; tőle is egy nagyon személyes megemlékezést hallottak a résztvevők.
– Azt mondják, amikor meghal valaki, egy csillag lehull az égről. ez indított arra, hogy néhány történetet megosszak arról a 25 évről, amit együtt dolgoztam Mátéval. 1993-ban ismertem meg, amikor is a Kőbányai Önkormányzatba jöttem dolgozni. 1994-től, az első nemzetiségi választásoktól bejutott a horvát önkormányzatba. 1998-ban lett az önkormányzat elnöke, s egészen 2017. december 15-ig dolgozott megválasztott elnökként.
Megemlíteném az első kiemelkedő eseményt, melynek során a horvát önkormányzat a Szent László plébániatemplomban emléket állított Szent László királynak, aki a magyar-horvát államközösség létrehozója volt. Nevéhez fűződnek a horvát kulturális estek megrendezése, a tavaszköszöntő és őszi hagyományőrző rendezvények – nyitotta ez emlékek sorát Jógáné.
Zenekarokat sorolt, képzőművészek kiállításait, melyek közül kiemelkedőnek tartotta dr. Istvánovity János bunyevác származású szobrászművész közel húsz terrakotta alkotását tartalmazó kiállítását és a – korábbi nevén – Pataky Művelődési Központban a vinkovci képzőművészek tárlatát. Itt említette meg a horvát gimnáziumban rendezett kispályás labdarúgó tornát is, melyet Milán bácsi Páncsity István emlékére alapított. Irodalmi kiadványokat támogatott, segítette a horvát hagyományőrző együttes munkáját.
Jógáné Szabados Henrietta kiemelte, hogy 2011-ben Vinkovci város képviselő testülete az egyik legmagasabb kitüntetést adományozta a horvát-magyar kapcsolatok létrehozásáért, ápolásáért és folyamatos fejlesztésében kifejtett évtizedes munkájáért.
– Emlékszem, izgatottan várta a telefonhívásomat, megjött-e a meghívó a hagyományos Vinkovci Őszi Napok rendezvényeire. Amikor szóltam neki, hogy itt a meghívó, bár egészségi állapota talán (többször is) nem engedte volna meg, de félretett mindent, s egy percig sem gondolkodva igent mondott a közös utazásra. Azok közé tartozom, akik 2017. szeptemberében még együtt mentek vele Vinkovciba. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, Máté itt elbúcsúzott több nagyon jó barátjától, köztük az itt is jelenlévő Zlatko Dovhanj úrtól, s a vinkovci városvezetőktől.
Az autóban hazafelé szinte egyfolytában mesélt horvátországi emlékeiről, igaz, már egyre lassabban, egyre halkabban…
Amikor bejött a kisebbségek Ihász utcai házába, sokszor mesélt a családjáról. Tisztelettel, féltéssel és tele szeretettel szólt Tamás fiáról, unokái, Anita (a kép jobb szélén) sportsikereiről, Bianka (a kép bal oldalán) gyermekéről, az ő dédunokája, Annamira megszületéséről.
Ha felmentem hozzá, az volt az első kérdése, hogy mennyire sietsz Heni? Tudtam, hogy valamit szeretne megmutatni, én erre azt válaszoltam, hogy szívesen meghallgatom, megnézem. Ekkor elővette a kis videóját és lejátszotta a dédunokájával eltöltött rövid kis időt. Ilyenkor teljesen átszellemült, madarat lehetett volna vele fogatni.
Édesapám elvesztése után azt mondta nekem, hogy úgy tekint rám, mintha a saját lánya lennék. Én megtiszteltetésnek vettem és elfogadtam. Elmondhatom, hogy mindig érdeklődött Dia lányom tanulmányairól, örült sikerének és aggódott, ha valami baj, vagy betegség vett körül engem. Nehéz helyzetben mindig megvigasztalt és biztatott, s ez erőt adott nekem.
A szívhez szóló, személyes vonatkozásokat is bőven tartalmazó beszéd után Eredics Gábor emlékezett vissza, hogyan is indult a Vujicsics együttes az akkori Patakyban rendezett Ki Mit Tud?-on, s hogyan kapcsolódott az indulásukhoz Filipovics Máté. A rövid múltidézés után a zenekar búcsúja következett: a tamburazenekarrá átalakult Vujicsics együttes a Bunyevác himnusszal köszönt el néhai barátjuktól.
A Vujicsics együttes
Vinkovci város nevében Gabriel Sokicic alpolgármester (képünk) mondott búcsúbeszédet. Méltatta munkabírását, kedvességét, kiemelte aktív közreműködését a testvérvárosi szerződés létrejöttében. Elmondta, érdeklődése sokoldalú volt, a zenétől a képzőművészeten át az irodalomig, a néphagyományokig terjed a skála. Vinkovci város ezúton is megköszöni a városi könyvtárnak adományozott könyveket, s büszke arra, hogy Filipovics Máté a Vinkovci város Aranyplakettje elismerésben részesült 2011-ben.
Mielőtt Filipovics Tamás megköszönte a figyelmet, az édesapja felé áradó szeretetet, s megköszönte volna Milán bácsi barátai, sporttársai, zenész társai, tisztelői részvétnyilvánítását, a mikrofonhoz lépett egy idős ember, Vinkovics Lajos, Milán bácsi egykori bajai gimnazista társa (Filipovics Tamás és Lajos bácsi).
Egy kedves történetet mesélt el arról, hogy Máté, ha jelentkezett egy órán, abban biztosak lehettek, nemcsak kérdez, de sok-sok ismeretet is elmond arról, amit éppen tanultak. Volt olyan is, hogy a kérdése után ő tartott előadást a tanárnak!
Egy, a falujáról, Mátételkéről – régebben Matheovics – írott könyvet adott át Tamásnak, hogy segítsen az emlékezésben.
Gyurity Stipán azzal zárta a megemlékezést, hogy mivel ezt az eseményt ugyanúgy hívják Katymáron, mint Hercegszántón, kármin, azaz tor, itt az ideje a kötetlen beszélgetéseknek. Beszélgessenek hát, emlékezzenek arra az emberre, akinek, ha kimondták a nevét, Filipovics Máté, ne a szeretet áradt volna feléje. Nyugodj békében Máté!
Fotó: 10kerkult.hu/OGY
