AD-blacklist1

2017
dec.
05

Rangos állami kitüntetést kapott a Richter elnöke

Írta: szerk

BE 12A Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta Áder János köztársasági elnök – a miniszterelnök előterjesztésére – Bogsch Eriknek a nemzetgazdaság, azon belül is kiemelten a gyógyszeripar területén betöltött meghatározó szerepe, valamint a magyar gazdaság fellendítését elősegítő sokoldalú vezetői és támogatói tevékenysége elismeréseként november 29-én.

     

    – Fantasztikus elismerés a kitüntetés; a Magyar Érdemrend nagykeresztje-díj a Richternek, a Richter Gedeon minden dolgozójának szól, akik hozzájárultak a sikerhez. A díj elismerés azoknak is, akik elérték, hogy egy majdnem csőd szélén álló vállalatból egy magyarországi központú, rangos, multinacionális céggé vált a Richter az elmúlt években – mondta Bogsch Erik – aki 25 évig volt a gyógyszeripari cég vezérigazgatója, jelenleg elnöke – a kitüntetése átvétele után.

   

BE 12

   A kőbányai székhelyű gyógyszergyár teljesítményéről elmondta: Európa egyik igen jelentős gyógyszeripari cége, amelynek leányvállalatai vannak a régióban, de Nyugat-Európában, Latin-Amerikában, sőt Kínában is, nyeresége 90 százaléka külföldön keletkezik. Ezt a nyereséget a RichterMagyarországon fekteti be, hazai beruházásokat, kutatási-fejlesztési projekteket finanszíroz a profitból, ezzel is igyekszik hozzájárulni a magyar nemzetgazdaság fejlődéséhez.

 

    BE 11Emlékeztetett: a gyógyszeripari vállalatot több mint 25 évvel ezelőtt majdnem eladták 100 millió dollárért, szerencsére az akkori vevőjelölt végül nemet mondott, ezután nevezték ki vezérigazgatóvá, és 1994-ben már tőzsdére tudták vinni a gyógyszercéget. A Richter mostani tőkepiaci értéke 4 milliárd dollár az 1994. évi tőzsde bevezetéskor számított 190 millió dollárral szemben. A gyógyszeripari cég értéke az eredeti 100 millió dolláros összegnek a 40 szeresére nőtt.

  

   Kiemelte, a sikerekben része volt annak is, hogy a Richter az egyetlen független, szakmai befektető nélkül működő, magyarországi központú multinacionális vállalat. A jövő szempontjából nagyon fontos az innováció, az innováció területén belül pedig a központi idegrendszeri kutatás, a nőgyógyászati termékek, valamint a biotechnológia.

   Bogsch Erik végezetül jelezte, a család, elsősorban a felesége nélkül nem lehetett volna sikeres vállalatvezető.

 

   A Richter Gedeon Nyrt. elnöke 2012-ben kapta meg a Kőbánya díszpolgára kitüntetést

MTI; fotó: Koszticsák Szilárd