AD-blacklist1

2017
jún.
27

Dr. Marót Miklós akadémikus kapta a Szent László Díjat

Írta: Oszvald György

SZTLN Elismeresek 003leadÜnnepélyes testületi ülésen adta át Kovács Róbert polgármester Kőbánya elismeréseit azoknak, akik munkájukkal, szellemiségükkel gazdagították szűkebb pátriájukat, s elősegítették, hogy a kerület híre, megítélése tovább javuljon, fejlődjön.

 

 

 

Ünnepelni gyűltek össze a kőbányaiak június 22-én este a Kőrösi Kulturális Központ színháztermében. Az első két sorban a díjakra jogosultak, utánuk pedig a hozzátartozók, munkatársak, barátok és érdeklődők várták a kezdést. Sokan a kitüntetettekről szóló füzetet lapozgatták nagy figyelemmel, mások beszélgettek, helyezkedtek. (Szerkesztőségünk elnézést kér az érintettektől, hogy a teljes beszámolót – egyéb elfoglaltságok miatt – csak némi késedelemmel teszi közzé!)

 

   Furcsa dolog ez az ünnep. Van egy olyan intimitása, ami talán ahhoz hasonlítható, ha belépünk egy templomba. Igaz, itt az áhítatot a várakozás feszültsége, a csendet a terem halk zsongása jelenti. Ami viszont egyedi és izgalmas, az a nyitott színpad, a himnuszhoz készülődő zenekar, a bal szélen pedig az oklevelek és virágcsokrok sora. És egyszer csak elhalványulnak a fények…

   

SZTLN Elismeresek 062

 

   Ismerős, kedves hang, Bényi Ildikó műsorvezető köszönti az ünneplőket, s felkonferálja a programot nyitó műsorszámot. A Tutta Forza Zenekar tisztelője, barátja, Balogh Sándor karmester, zeneszerző a különleges nap alkalmából komponálta meg a Fanfár Szent László emlékére című zeneművét. Ennek ősbemutatója volt az első percek szenzációja. Szólót énekelt Molnár Anna kétszeres Fischer Annie-ösztöndíjas operaénekes (képünk), a Tutta Forza Zenekart Bakó Rolland vezényelte.

 

A nyitány után Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere lépett a mikrofonhoz. Ünnepi köszöntőjében kiemelte, a Szent László Napok rendezvény évről évre színesebb forgataga, programja már nem csak a kőbányaiakat, de azokat is idevonzza, akik nem a kerület lakosai.

 

   SZTLN Elismeresek 123– A nyüzsgés, a pezsgés, a nyár ünneplése mellett azonban kerületünk rangja azért is fontos, mert ilyenkor minden évben megállunk egy pillanatra. Számba vesszük a számunkra legfontosabb dolgokat és értékeket, átgondoljuk, mitől is olyan különleges hely Kőbánya. Ezen a napon azokat ünnepeljük, akik azzá teszik.

   Egy közösség akkor erős, ha megbecsüli azon tagjait, akik sokat tesznek érte. Nem véletlen, hogy ez az esemény nyitja a Szent László Napok programsorozatát – mondta.

   A továbbiakban kitért arra, hogy az itt jelenlévőknek minden napja Kőbányáról szól, ezért az a legkevesebb, legyen egy olyan nap, amely csak róluk szól. Ők azok, akik munkájukkal többé, szebbé, jobbá, emberközpontúvá és családbaráttá teszik lakóhelyüket, páldaként szolgálnak a jövő nemzedékének. A kerület fejlődéséért kiemelkedő munkát végzők tevékenységét egy zenekarhoz hasonlította Kovács Róbert, egy olyan csapathoz, ahol „szólhat az összes hangszer egyszerre, mégsem versenyezeznek egymással, egyenként             különféleképpen hangzanak, különböző dallamokat szólaltatnak meg, különböző időben tartanak szünetet, mégis egy egészként hoznak létre csodálatos hangzást.”

   A polgármester azzal zárta köszöntőjét, hogy a nap kitüntetettjei között vannak „szólisták és kóristák, sztárok és kezdők, de egyikük nélkül sem lenne teljes Kőbánya zenekara.”

 

   A köszöntő után a 2017-ben már másodszor adományozott zászlószalagot Baráth Ernő ezredes, a HM vitéz Szurmay Sándor Budapesti Helyőrségi Dandár parancsnoka kíséretében a színpadon tűzte fel Kovács Róbert az egység csapatzászlójára. 

 

SZTLN Elismeresek 219

 

Díjak átadása

 

  Elsőként a különféle ágazatokban kiválóan teljesítő pályakezdők és technikai munkatársak elismeréseinek átadása történt meg. A kategóriák váltását a Tutta Forza fúvósai fanfárszignállal jelezték.

 

SZTLN Elismeresek 404

 

Kiváló pályakezdő munkatárs

   Harsányi Bernadett csecsemő és kisgyermek nevelő Kőbányai Apró Csodák Bölcsőde; Kovács Dorottya Orsolya PR-munkatárs Kőrösi Kulturális Nonprofit Kft.; Lakatos Szabina védőnő Bárka Humánszolgáltató Központ; Myszöglad Izabella óvodapedagógus Zsivaj Óvoda; Nagy Éva népegészségügyi felügyelő Bajcsy-Zsilinszky Kórház; Szabó Dorottya köztisztviselő Kőbányai Polgármesteri Hivatal; Telek Anita tanítónő Keresztury Dezső Általános Iskola;

*

Kiváló technikai munkatárs

   Mankovics Anna takarító Kőbányai Szivárvány Nonprofit Kft.; Gyenes István karbantartó Kroó György Zeneiskola AMI; Vajda Elek anyaggazdálkodó Bajcsy-Zsilinszky Kórház.

 

A következő szignál után az ágazati elismerések átadása következett.

 

Egészségügyi ágazat – Beretzky Endre Díj

   Dr. Teufel Ágnes gyermekorvos X/3. Újhegyi úti gyermekorvosi rendelő; Dr. Liktor Bálint fül-orr-gégész szakorvos, főorvos Bajcsy-Zsilinszky Kórház;

   

Az év ápolója díjat kapta Reining Gyuláné fogászati asszisztens Kőbányai Egészségház; Szabó Györgyi körzeti ápolónő Kerepesi úti háziorvosi rendelő;

 

Wágner Viktória Díj

   Géczi Lászlóné védőnő Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ;

*

Közigazgatási ágazat – Rottenbiller Díj

   Korányiné Csősz Anna osztályvezető Kőbányai Polgármesteri Hivatal;       

*

Kulturális ágazat – Manninger Miklós Díj

   Szigeti Mónika művelődásszervező Kőrösi Kulturális Nonprofit Kft;

*

Oktatási ágazat – Sajó Sándor Díj

   Besenyi Margit tanár Harmat Általános Iskola; Cseh Sándorné óvodavezető Csodapók Óvoda; Pajer Gézáné óvodapedagógus Gézengúz Óvoda; dr. Széll Rita igazgató Kroó György Zeneiskola AMI; Varga Ildikó igazgató Harmat Általános Iskola; Zvara Emil Elemér tanár Szent László Általános Iskola;

*

Szociális ágazat – Soos Géza Díj

   Mihály Blanka Gyermekek Átmeneti Otthona vezetője, Bárka Humánszolgáltató Központ;

 

Stróbl Mária Díj

   Jávorszky Istvánné bölcsődevezető Szivárvány Bölcsőde;

 

Az ágazati elismerések átadása után a Tutta Forza Zenekar előadásában Brahms I. és V. Magyar Tánc című műveit szólaltatták meg.

 

Elismerő címek

   Kőbánya kiváló presbitere elismerésben részesült Deák Tiborné nyugdíjas. A cím adományozását Kőbánya Képviselő-testülete a Kőbányai Református Egyházközségben végzett több évtizedes önzetlen, példaértékű lelkipásztori szolgálatának elismeréseként adományozta.

   Kőbánya kiváló képzőművésze címet adományozott E. Szabó Margit textilművésznek a képviselő-testület kiemelkedő színvonalú alkotóművészeti tevékenysége elismeréseként.

   Kőbánya kiváló bűnmegelőzési munkatársa címet adományozott a képviselő-testület Koós Judit r. őrnagy a BRFK X. kerületi Kapitányság bűnmegelőzési és áldozatvédelmi munkatársának kimagasló tevékenysége, példamutató emberi magatartása elismeréseként.

   Kőbánya kiváló vendéglőse címben részesült Kozik József étteremvezető, a Torockó vendéglő tulajdonosa a Kőbánya régmúltját idéző, a hagyományokat őrző, a kerület jó hírét öregbítő vendéglásás elismeréseként.

   Kőbánya kiváló kraft sörfőzdéi címet vehetett át Pein Ádám a MONYO Brewing CO vezetője az M47 Főzdepark alapító sörfőzdéi (a MONYO mellett a Mad Scientist, a Horizont sörfőzde és a HopTop Brewery nevében. A képviselő-testület indoklása szerint az alapítók a minőségi sörfőzést újragondolva, az ipari műemléki környezetben, az egykori Királyi Sörfőzde területén töltik meg új tartalommal a sörfőzést.

   Kőbánya kiváló vállalkozása címet adományozta a képviselő-testület a Witeg Kőporc Kft.-nek az egykori kőbányai porcelángyár hagyományainak megőrzéséért, a kreatív, magas színvonalú innovatív munka elismeréseként. Az elismerést a cég ügyvezetője, Tímár Éva vette át.

 

*

 

Kőbánya szolgálatáért emlékérem

Kőbánya képviselő-testülete Kőbánya szolgálatáért emlékérnet adományozott

 

   Májné Szabó Ilona Éva titkárnő Kőbányai Polgármesteri Hivatal részére nyugállományba vonulása alkalmából kiemelkedő szakmai munkája, példaértékű emberi magatartása elismeréseként,

   Máté Krisztina szakasszisztens Bajcsy-Zsilinszky Kórház részére a kőbányai betegek szolgálatában eltöltött több évtizedes kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként,

   Saly Gábor Antalné tanár Janikovszky Éva Általános Iskola részére a kerületi oktatásban végzet kiemelkedő szakmai munkája, példaértékű emberi magatartása elismeréseként.

 

x szolg emlekerem

  balról: Saly Gábor Antalné, Máté Krisztina, Májné Szabó Ilona Éva

 

*

Kőbányáért díj

 

Kőbányáért díjjal ismerte el a képvisleő-testület a nemzetközi működésű Bosch csoport kiemelkedő szereplőjét, Franciso Javier Gonzales Pareja elnököt, a Bosch csoport elnökét a Bosch Kőbányán történt fejlesztése, iparának fejlődése érdekében kifejtett erőfeszítései elismeréseként.

   Az elismeréssel járó pénzjutalmat González Pareja az Idesüss Óvodának ajánlotta fel.

 

Kőbányáért díj elismerést adományozott a képviselő-testület Szarvasi Ákos városüzemeltetési igazgató Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. részére a több évtizedes, Kőbánya érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.

 

Kőbányáért díj elismerést adományozott a képviselő-testület dr. Tagányi Károly főorvos Bajcsy-Zsilinszky Kórház részére a kórházban végzett kiemelkedő szakmai munkája, a Központi Anesztézia és Intenzív Terápiás Osztály kialakítása, működési rendjének kidolgozása elismeréseként.

 

kobanyaert dij

  balról: Szarvasi Ákos, dr. Tagányi Károly, Franciso Javier Gonzales Pareja

 

*

A legmagasabb kitüntetések átadása előtt a Tutta Forza Kodály Zoltán emléke előtt tisztelegve a Háry János című operája Intermezzo opusát adta elő.

 

SZTLN Elismeresek 900

 

 

Kőbánya díszpolgára

 

   Kőbánya képviselő-testülete Kőbánya díszpolgára postumus elismerésben részesítette dr. Beretzky Endre körorvost a kőbányai betegek gyógyítása, a kőbányai református templom építésének szervezése és a kőbányai közkórház alapításának elismeréseként.

   Az elismerést Szilágyi-Sándor András ref. lelkipásztor vette át.

 

   SZTLN Elismeresek 843Kőbánya képviselő-testülete Kőbánya díszpolgára címet adományoz dr. György István kormánymegbízott Budapest Főváros Kormányhivatala részére a Kőbánya érdekében több mint három évtizedes eredményes, kiemelkedő munkája elismeréseként.

 

*

 

SZTLN Elismeresek 883Szent László Díj

 

   Kőbánya legmagasabb kitüntetését, a Szent László Díjat 2017-ben dr. Maróth Miklós Széchenyi-díjas akadémikus, az MTA rendes tagja, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete igazgatója kapta.

 

   Az életrajz és laudáciuó IDE kattintva olvasható(hamarosan), a képviselő-testület pedig eképpen indokolta döntését:

   Dr. Marót Miklós részére a X. kerületi Önkorményzat több évtizedes kiemelkedő tudományos munkássága, példaértékű emberi magatartása elismeréseként 143/2017. (IV. 27.) önkormányzati határozatával Szent László-díjat adományozott.

 

*

   Az ünnepséget a Tutta Forza Zenekar zárta, majd a Szózat elhangzása után a díjazottakról csoportkép készült. Az ünnepélyes testületi ülés befejezéseként az önkormányzat állófogadást adott a kitüntetettek tiszteletére.

 

Tudósításunkihoz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY