AD-blacklist1

2014
szep.
08

Csoda a Hős utcában

Írta: Oszvald György

hos-utca 016leadGyerekzsivaj verte fel három napon át a Hős utcai lakótelep két háza között a máskor szokásos csendes zsongást, a jól ismert hangokat. A Kontúr Közhasznú Egyesület alkotótábora foglalta el ideiglenesen a focipályát és a füves területet augusztus 29-31-e között.

 

 

 

Szerkesztőségünk örömmel vette a hírt, a gyerekeknek szóló közösségépítési programot, s az első nap délelőttjén látogatta meg a tábort. Nézelődtünk, kerestük a foglalkozások vezetőjét, Lados Noémit. Jelezték, nemsokára megjön, de, hogy addig se maradjunk információ nélkül, Balog-Urbanovszky Zsuzsával kezdtük a beszélgetést, mígnem megérkezett a táborvezető, Lados Noémi is.

 

   hos-utca 027– Majdnem annyi felnőttet látok, mint ahány gyerek van itt. Miért ez a létszámbőség?

   – Alapvetően több gyerekre számítunk majd a három nap során, az önkéntesek viszont itt vannak. Ugye, ma az első napon vagyunk és néhány órája indultunk csak. Másfelől, köztünk vannak a Bárka utcai szociális munkásai, a Pongrác Közösségi Ház vezetője, és a felnőttek számát gyarapítják a Törökőri Református Ggyülekezet tagjai is. Ők majd a közös éneklésben lesznek főszereplők.

   – Mit takar pontosan az alkotótábor, milyen programok lesznek a három nap alatt?

   – Két nagy szekcióra lehet osztani a tevékenységet, a sportos és kézműves foglalkozásokra. Utóbbiaknál minden napra terveztünk egy főtevékenységet. Ma például a toalett papír gurigájából készítünk tolltartót, majd tornazsákot varrunk, míg a zárónapon üvegpohár-festést terveztünk. Ezekhez párosulnak egyéb, állandóan végezhető elfoglaltságok, mint a rajzolás, festés, gyöngyfűzés, stb.

   A sport elsősorban a fiúkat foglalja le, főleg a focizás, de például a frizbizésbe a lányok is szívesen beszállnak. Fontos cél mindeközben a közösségépítés, egymás megismerése.

 

   hos-utca 032Megérkezett Lados Noémi (a képen jobbra), őt a gyerekekkel való foglalkozás mikéntjéről kérdeztük.

   – Igazság szerint, még az sem lenne túlzás, ha minden gyerekkel egyenként foglalkozna valaki, azaz, egy gyerek, egy segítő felállás lenne. Hál' istennek, jól sikerült az önkéntesek toborzása, az egyesületünkből is sokan eljöttek.

   – Engedjen meg néhány alapkérdést! Miért itt, a Hős utcában, miért most és milyen alapmotiváció szerint dolgoznak?

   – Egyesületünk, a Kontúr Közhasznú Egyesület az év elején tűzte ki célul, hogy a Hős utcában v alamilyen aktivitást kell szervezni, merthogy itt nincs semmi. A tagjaink között szociális munkások, pszichológusok, szociológusok, jogászok vannak, akik még az egyetemen összefogtak, anno 2004-ben és kitalálták, hogy hátrányos helyzetű embereknek, gyerekeknek szeretnének segíteni. 2011-ben jött létre az egyesületünk, mely három pillérre építette a tevékenységét. Az egyik ezek közül a szociális műhely. Néhányan itt dolgozunk Kőbányán, s láttuk, hogy nem minden szociális szolgáltatás adható a hivatalos csatornákon keresztül.

   hos-utca 053A hosszú távú céljaink mellett a Hős utcai projekt egy rövid távú cél, amely megvalósításához önkormányzati és más szervek támogatását is igénybe vettünk. Például a Vagyonkezelő rendezte a terepet itt, a két ház között. De azt is említhetném, hogy a felkészítőnket erre a feladatra a Radar ifjúsági irodában tartottuk meg. Szeretném még megemlíteni, hogy munkánkat a Lush kozmetikai cég és a DM is segítette.

   – Mit lehet tudni a Hős utca közelebbi- vagy távolabbi jövőjéről?

   – Hosszú távra az említett szervezetekkel együttműködve egy nagyobb közösségi tér kialakítása a célunk. Ehhez alapot adhatnak – ha körülnéz, ön is látja a befalazott ablakokat a környező házak földszintjén – az itt üresen és használaton kívül álló egykori bérlakások, melyeket az önkormányzat már nem kíván újra kiadni. Elképzelésünk szerint önkéntesek bevonásával alkalmas helyet tudnánk kialakítani a rendszeres foglalkozásokra.

 

   hos-utca 019Az egyik anyuka, aki kisfiának az arcát is megfestette, önkéntesi minőségben volt jelen. Hozzájárult, hogy névvel szerepeljenek a cikkünkben: Sándor Krisztina, a fia pedig Sándor Norbert. Kérdésünkre azt válaszolta, egyáltalán nem volt nehéz eldöntenie, hogy belépjen az önkéntesek közé. Szereti a gyerekeket, szívesen foglakozik velük. Tetszett neki az ötlet, s megjegyezte: – Milyen jó lenne, ha most én is gyerek lehetnék, mennyi sok szép dologban van részük! Van türelmem a gyerekekhez, és ez a vágyam, hogy ilyenekkel foglalkozzak.

   Körbenézett és odahívta még a kislányét is, Jázminkát is, aki büszkén mutatta a kezét, s mondta, ezt az anyukám csinálta!

 

Igyekeztünk minél több fotót készíteni, megörökíteni ott tartózkodásunk élményeit, eseményeit. A cikk írásakor megnéztük a Kontúr honlapját, s így bukkantunk rá naplószerű bejegyzéseikre annak Facebook profilján.

 

A második napról a bejegyzés:

„Míg tegnap kb. 30 gyerek látogatta meg alkotótáborunkat, addig ma már kb. 45-en jöttek le hozzánk alkotni és játszani. A tornazsák festés a gyöngyfűzés és a rajzolás mellett fociztunk és hatalmasakat játszottunk”

Majd az összegzés:

„A 3 nap együttlét számunka arra teremtett alkalmat, hogy megtudjuk azt is, mi még itt nem fejeztük be!”

 

Várjuk a folytatást ...

fotó: 10kerkult.hu/OGY