AD-blacklist1

2012
júl.
11

Siker volt az utcazenészek műsora

Írta: Oszvald György

sztl1 plakat-leadHogy ki mennyi „honoráriumot” kapott az idei Szent László Napok új betétprogramján, az utcazenészek versengésén, nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy a kezdeményezés sikeres volt, s az első helyezés is Kőbányán maradt.

 

 

   A nyitónap délutánján kezdődött, s a kora esti órákig tartott az „hangos” látványosság, az utcazenészek versengése, melyet ez évben először rendeztek meg a Szent László Napokon. A zenészek, amellett, hogy a produkcióért jutalmat kaptak a látogatóktól, a rendezők gáláns felajánlását is elnyerhették. A rendezvényt szervező Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ díjában részesülhet az a szólista vagy zenekar, akit péntek estig a közönség a Szent László tér legjobb utcazenészének választ meg. A nyertes szólista vagy együttes 2012 nyarán 3 napon át ingyenesen üdülhet a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ balatoni üdülőjében.

 

u sztl1 A 120   Nos, ezt a díjat a legtöbb szavazattal a Cinege zenekar nyerte el. A fiúk magyar népzenét játszottak, énekeltek, sőt, a hangulatos és autentikus muzsikát látványos táncokkal is fűszerezték. A 10kerkult.hu szerkesztősége a zenekar szószólójával még a délután folyamán beszélgetett, akkor, amikor még nagyon messze volt a végeredmény. Mi más is lehetett volna az első kérdés, mint az, hogy kik vagytok, honnan jöttetek? – Hát, mi vagyunk a Cinege zenekar, mindannyian tanuljuk a magyar népzenét, és mindannyian klasszikus muzsikán nőttünk fel – kezdte a történetet a kőbányai illetőségű Kardos Zoltán kontrás és tangóharmonikás. A prímásunkkal, Új Zsomborral, úgy kerültünk össze, hogy az édesanyáink komolyzenét játszottak egyazon zenekarban. Először a nagybőgőssel, Horváth Balázzsal kezdtünk népzenét játszani, majd csatlakozott hozzánk a táncosunk és énekesünk, Gajdics Krisztián.

 

   u sztl1 A 189Zoli, aki a kőbányai zeneiskolában tanult, megosztotta lapunkkal azt is, hogy Zsombor elvégezte a konzervatóriumot és Dél-Amerikában szeretne tovább tanulni, és, hogy Horváth Balázs a Téka együttes tagjától, Havasréti Páltól „leste el és tette magáévá” az alapokat. Krisztián pedig nem véletlenül van csikós jelmezben, hiszen egy neves hortobágyi csikós „klán” utolsó sarja, ott tanulja a mesterséget, egyébként pedig bőrműves.

 

   Azt is megtudtuk, mind néptánc együttesek kíséretét, mind önálló koncertezést szívesen vállalnak. Külön-külön is játszanak más együttesekben, például Zoli Zsomborral a Kalapos Folk Banddel, a monori táncegyüttes kísérőzenekarával muzsikál együtt. De megfordulnak minden helyen, ahol „tudást szedhetnek magukra.”

 

   A napokban értesült a 10kerkult.hu, hogy ők a nyertesek, s ennek okán telefonon kerestük meg Kardos Zoltánt (képünk). – Gratulálunk a közönségdíjhoz, a három napos nyaraláshoz. Visztek-e magatokkal hangszereket vagy csak a lábatokat lógatjátok majd? – kérdeztük némi provokációs hangsúllyal. Zoli azonnal rávágta, hogy igen, visznek, és bővebben is kifejtette a tőmondatot. – A három napot augusztus végén, szeptember elején kívánjuk majd igénybe venni, s nagyon örülünk, hogy a közönség minket juttatott el a balatonalmádi üdülőbe, ezúton köszönjük mindenkinek! Sokat fogunk gyakorolni, mert korábban, egy koncerten stúdió időt nyertünk, s egy lemez, pontosabban promóciós célú stúdióalbum készítésén gondolkodunk. Arról viszont nem beszélgettünk, hogy majd ott is kimegyünk az utcára.

 

   u sztl1 A 138Zoli egy szakmai titkot is elárult a zenekar felállásával kapcsolatban. Szívesen dolgoznak együtt női énekessel, de most, az utcazenész verseny miatt direkt egy határozott és erős hangú fiú mellett voksoltak, aki ráadásul jól is táncol. Ennek azért van jelentősége, mert az említett promó-CD felvételén a Szent László Napokon muzsikáló csapat vesz majd részt. Annyival egészítette még ki az információkat, hogy a bemutatkozó anyagukban nemcsak a népzenét, hanem egy kicsit a világzene felé kacsintgató számokat is szeretnének beépíteni.

 

Szerkesztőségünk reméli, ha a CD elkészül, az elsők között lehet, akik méltatják a fiatal zenészek munkáját!

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY