AD-blacklist1

2014
aug.
22

Díszparanccsal erősített elismerés

Írta: Szerk-OGY

tuz-1leadNemrég arról adtunk hírt, hogy a dr. Sztanek Endre Alapítvány önkéntesei segítséget nyújtottak az Andrássy úti palotatűznél. Az első szóra mentek, segíteni akartak, önzetlenül, mert emberek sokasága került bajba.

 

 

 

Cikkünk bár szűkszavú, de kiderül belőle, hogyan és mit dolgoztak az önkéntesek az Andrássy úton. Természetesen, a segítségért semmit sem vártak cserébe, de abban biztosak vagyunk, örömmel vették a bajbajutottak szomorú mosollyal megerősített köszönömét. És ők is mosolyogtak, ott, az éjszaka közepén. Kedvesen, türelmesen, de legfőképpen biztatóan … És csak annyit mondtak, szívesen.

 

   tuz-3Máshogyan gondolták azonban a munkát irányító katasztrófavédelmi vezetők a köszönöm – szívesen viszonyát. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok oklevéllel és díszparanccsal ismerte el a Sztanek Endre Alapítvány önkénteseinek munkáját, melyet az Andrássy úti tűzeset befogadóhelyének kialakításával és üzemeltetésével érdemeltek ki.

    Az augusztus 17-én kelt díszparancs név szerint sorolja fel az elhárításban részt vett önkénteseket! Hivatalos szövege szerint: „2014. július 15-én a Budapest, VI. kerület, Andrássy út 83-85. szám alatt a világörökség részét képező palotaépületben keletkezett tűz különösen nehéz és időben elhúzódó felszámolása során nyújtott kiemelkedő teljesítményéért példaképül állítom a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az önkéntes mentőszervezetek teljes személyi állománya elé.”

 

És következtek a nevek.

Dániel Zoltán, Szabó Nóra, Harasztovics Ádám,

Halász Zsombor, Kovács Ádám.

 

   Az esemény kivonatát már korábban megosztottuk honlapunk közösségi felületén, most írásunkkal, és az alapítvány jóvoltából friss fotókkal kiegészítve írjuk meg az eseményt.

 

tuz-2

Dániel Zoltán (balról a harmadikm) a Sztanek Endre Alapítvány részéről vette át a Díszparancsot 

 

 

Szerkesztőségünk gratulál a kitüntetett csapatnak!

 

forrás: drszea.hu