AD-blacklist1

2015
ápr.
17

Ennek elment egy kereke!

Írta: Oszvald György

vetelkedo 128leadKét napja fotózzuk a Kőrösi Csoma Sándor utat jártunkban-keltünkben, s igyekszünk rögzíteni az éppen uralkodó állapotokat, eseményeket a mindkét irányban egy forgalmi sávra szűkült kőbányai főutcán. A címbeli mondatot pedig szó szerint kell értenim hiszen egy furcsa balesetnek voltunk tanúi.

 

 

 

Mielőtt közreadnánk, mit is láttunk ma, péntek délben, néhány tegnapi fotót mutatunk be. Javában folyik a szegélyek melletti aszfaltcsík felmarása, rettenetes porral, zajjal… A forgalom lelassult, nehéz dolguk van a szirénázó mentősöknek. Alig van hely félrehúzódni egyes szakaszokon.

 

trafipax 001

 

trafipax 003

   

trafipax 020

 

   A Szent László téren az jutott eszünkbe, hogy – bár az úttest villamosmegállónál lévő gyalogátkelőhely részét érinti – eszébe jut-e bárkinek is, hogy egy füst alatt megszüntessék azt az állapotot, ami már egy közepes esőzésnél is fennáll. Nevezetesen, hogy bokáig érő víz van az átkelő közepén. Erről korábban olvasói levél nyomán írtunk.

 

vetelkedo 134

 

   Na, de a mai nap „sztárja” kétség kívül az az autós volt, aki a Kőrösi Csoma útról jobbra, a Kápolna útcáa kívánt kanyarodni a Liget térnél. Pechére a zebránál, ahol neki is át kell hajtania, nagy gödör van.

   Hogy mi lehetett az oka, csak sejteni lehet, de egy csikorgás után a zaj forrása felé kapva fejünket azt láttuk, hogy egy Renault márkájú gépkocsi bal első kerekének hűlt helye van, a kerékagy az aszfalton pihen. A tulajdonos, kikászálódva az autóból, mintha terepszemlét tartott volna, érthetetlenül tárta szét a kezét…

 

vetelkedo 119

 

   Először az egyenesen tovább guruló csintalan kereket szedte össze, s készítette a csomagtartóhoz, majd tovább keresgélt. Valamit felvett, berakta az ülésre, s tovább nézelődött minden irányban. Akadt segítője is, egy srác is talált valamit, az is az első ülésre került.

   Az esetből ítélve az történhetett, hogy a kerékanyák meglazultak, lehajtódtak, így a kerék is elhagyta az autót.  Tény, hogy szerencsétlen eset, főleg, ha azt is tekintjük, a motortér fedél is megsérült a bal oldalon.

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY