AD-blacklist1

2014
máj.
28

Más a statisztika, más a valóság

rendorkocsi mixonline.huSzolidan bírálták ugyan a kőbányai rendőrség 2013-as teljesítményét a helyi képviselők, azért nagy többséggel elfogadták a gyenge javulást, illetve stagnálást mutató kapitányi jelentést. A „minden rendben” állapotot azért beárnyékolja a múlt vasárnapi sibrik-telepi haláleset.

 

 

 

 


Furcsa „gellert” adott a múlt csütörtöki rendőrkapitányi évértékelőnek a vasárnapi haláleset. Míg dr. Gyetvai Tibor arról számolt be, hogy Kőbányán – a számokat tekintve – a 2013-as esztendő „jó volt” és összességében a bűnügyi állapot 4-5 év viszonylatában stagnál, illetve javul, a fejlődési pályát kissé megakasztotta a hétvége történése.


Túl sok a holttest


Mint arról rövid hírünkben beszámoltunk, egy fiatalember holttestére bukkantak a Sibrik-telepen, és a hozzánk eljutott, nem hivatalos információk szerint valamiféle drogügylethez kapcsolódó ellentét lehet a háttérben.
A rendőrség központi sajtóosztályától kapott tájékoztatás szerint idegenkezűségnek nem volt nyoma, ám ugyancsak meg nem erősített értesülésünk szerint a fiatalember egyáltalán nem tartós vagy hirtelen jött egészségügyi probléma miatt hunyt el.


Mi több, mi úgy tudjuk, néhány hónapja rövid időn belül két másik holttestet is felfedeztek a telepen – hogy kik voltak az áldozatok, és mi történt velük, az ismeretlen. Legalábbis az ott élőknek is csak sejtéseik vannak ezekről.
Egyébként is ez a lakóövezet az egyik problémás terület Kőbányán – a helybéliek panaszai eljutnak hozzánk, viszont a rendőrséget csak végszükség esetén értesítik. Mert szerintük pusztába kiáltott szó bármilyen be- vagy feljelentés. Azért mert szerintük hosszú évek óta – valami rejtélyes ok miatt – a kőbányai rendőrség figyelmen kívül hagyja a sirámaikat: a tapasztalatuk az, hogy rendre „lepattan” a kapitányságról minden itteni ügy.
Mindenesetre a „fekete vasárnap” fejleményein igyekszünk rajta lenni.


Inkább hullámzás


Mindennek tükrében ajánlatos szemlézni az említett évértékelőt.
– Érzékelhető némi fejlődés öt év eredményei alapján – vezette fel büszkén különböző idézetekkel tarkított beszámolóját Gyetvai Tibor –, és hivatalba lépésem, 2011 óta is.


Persze az anyag a rendőrségi statisztika alapján készült. Mi igazán nem szeretnénk kétségbe vonni a nagy rendszerben rögzített számokat, csak az egykori brit miniszterelnök, Sir Winston Churchill erre vonatkozó örökérvényű szösszenetetét citáljuk – ha már a kapitány a híres politikus egy másik mondatával színesítette felszólalását. „Én csak abban a statisztikában hiszek, amit magam hamisítottam.” – mondta egykoron a háborús hős.


„2013-ban a regisztrált bűncselekmények száma 4771 db, míg 2012-ben 5470 db volt, ami 12,7 %-os csökkenést mutat. Ha az elmúlt öt év adatait nézzük, évente átlagosan 5189 db bűncselekmény történt a kerületben, ehhez a számadathoz viszonyítva is megállapítható, hogy jelentős csökkenés következett be a jogsértésekben. (…) A fentiekből következően a 100 lakosra jutó bűncselekmények száma is csökkent Kőbányán: 2013-ban ez a szám 6027 db, 2012-ben 6713 db volt, amely 10,2 %-os csökkenést jelentett az előző évhez képest.” – így az összegzés a dokumentumban. Az egyes kategóriák elemzése itt tanulmányozható, általánosságban megállapítható, hogy ezekben enyhe javulást, illetve stagnálást mutatnak az adatok.


Egy másik olvasatban inkább „hullámzó” a bűnügyi helyzet: 2009-ben 5166, 2010-ben 4958, 2011-ben 5581, 2012-ben 5470, 2013-ban 4771 darab bűncselekményt regisztráltak a X. kerületben. Kétségtelen a javulás 2009-hez képest, hiszen 395-tel csökkent a nyilvántartásba vett esetek száma. A kiindulási esztendőhöz viszonyítva, négy évet, azaz 48 hónapot alapul véve, ez nagyjából évente nyolc darabbal kevesebb ügyet jelent – őszintén szólva, ez nem akkora durranás.


Pici feddés


Talán ez tűnt fel Varga István (Fidesz) képviselőnek, aki megjegyezte, hogy „a bűncselekmények száma jelentősen nem csökkent”. Persze hozzátette, hogy Óhegyen azért láthatóan többször fordul meg járőr tavaly óta, és ennek hatásait érzik.
Révész Máriusz (Fidesz) hozzáfűzte, „ott nem lett jobb az állapot, ahol nincs kamera”. Szabóné Gerzson Sarolta (Fidesz) ehhez kapcsolódva magyarázta, hogy például a Balkán utca környékén a bűnözők már tudják, hogy meddig tart egy térfigyelő kamera „hatósugara”, és azon túl „dolgoznak”. Farkas Gábor (független) megjegyezte, hogy „tegnap kiraboltak egy nénit Újhegyen” (a tegnap május 21-ét takar – a szerk.), és hiányolta a fokozottabb rendőri jelenlétet a városrészben. Tóth Balázs (LMP) szerint pedig a felderítési hatékonyságon is lehetne javítani. A testület végül a szolid bírálatok ellenére 15 igen szavazattal – a Fidesz, az MSZP és a DK képviselőinek voksaival – fogadta el a beszámolót, csak Tóth és Farkas utasította el.


Bár Kovács Róbert polgármester és Radványi Gábor alpolgármester is üdvözölte a javulást, azért a szolid bírálatok – és persze a számok közelebbi vizslatása – alapján is megállapítható, hogy van még hova fejlődni. Például a Sibrik-telep végleges „rendbetételével” akár jelentősen megugorhatna minden statisztikai mutató…

 


Újak jönnek


A testületi ülésen a kapitány bejelentette, hogy július 1-je után várhatóan 17 új rendőr érkezik a Harmat utcába, enyhítendő az akut létszámhiányos állapotot. Döntően gyalogos szolgálatot látnak majd el, többen valószínűleg Újhegyen. (Érdekesség, hogy – mint Gyetvai mondta – a 2010-es állományból 2014-re mindössze három egyenruhás maradt, ilyen jelentős volt a fluktuáció.) A grémium másik döntésével 19, Kőbányán szolgálatot teljesítő rendőr lakhatását segíti az albérleti hozzájárulás biztosításával.