Éberség és zsiványfigyelés

Szerkesztőségünk lehetőséget kapott arra, hogy egy fél napot eltöltsön a kőbányai rendőrkapitányság térfigyelő reagáló egységével. Még úgy is mozgalmas órák voltak, hogy rendőrségi szempontból ez nyugodtnak számított.

Meglehetősen ritka, hogy az újságírói és a riportalany szándéka közös: előbbi be szeretné őt mutatni a maga eszközeivel a nagyközönségnek, utóbbi pedig szívesen megmutatná magát.
Kőbányán elég jó ideje működik már a térfigyelő rendszer és a 10kerkult.hu-n magam is gyakorta kiemeltem már – a nyilvánossággal egyébként megosztott adatokra támaszkodva – ennek a pozitív és negatív oldalát is, így érlelődött bennem, hogy jó lenne testközelből megtapasztalni, miként is megy élesben a „térfigyelés”. Így aztán dr. Gyetvai Tibor alezredes, kőbányai rendőrkapitány nyitott kapukat döngetett nálam, amikor lehetővé tette, hogy eltöltsek néhány órát a reagáló egység járőreivel.

Rutinosak

Szó szót követett, a riport készítésére benyújtott kérelmet a BRFK jóváhagyta, így február 14-én egy bő délelőttön keresztül gubbasztottam a rendőrségi Skoda hátsó ülésén. Tamás, aki a bűnügyi osztályon dolgozik nyomozóként és István, aki a közrendvédelmi osztály beosztottja voltak a pénteki nap járőrei. (Kérték, hogy csak keresztnevükön említsem őket a cikkben – a szerk.) 

Ami azt illeti, szerencsém volt, hogy őket fogtam ki. Két szempontból is. Egyfelől Tamás régi kőbányai rendőr, ugyan nem a kerületben lakik, de 15 éve tevékenykedik a Harmat utcában, István pedig itt is él és három esztendeje a kapitányságon szolgál – vagyis a legapróbb részletekig ismerik Kőbánya „sötét” oldalát. Másfelől meg mindketten évek óta a térfigyelő-csapathoz tartoznak, olykor benn a központban figyelik a monitorokat, olykor pedig – mint most is – a kocsival mennek egyik helyről a másikra. Az pedig különös aktualitást adott a riportnak, hogy – mint arról beszámoltunk már – várhatóan az önkormányzat elveszi a térfigyelőt a kapitányságtól és a közterület-felügyeletre bízza a napi intézkedést.

Ismerik a dörzsölteket

Kérdeztem tőlük, tudnak-e erről az átalakításról, és, ha igen, mi a véleményük róla. Amire szinte egyszerre felelik, hogy egyelőre csak folyosói pletyka jutott el hozzájuk. Véleményük volt.
– Az biztos, hogy megérte bevezetni, hiszen Újhegyen és a Gyakorló utcában a gépkocsi-lopás szinte megszűnt – mondta István. – Igaz, ezekről a helyszínekről kameramentes kőbányai területekre mentek át a bűnelkövetők.

– Viszont nagyjából tudjuk, hogy merre vonultak át – fűzte tovább a gondolatmenetet Tamás. – Sok olyan embert ismerünk, akivel volt dolgunk már korábban. Azt is tudjuk róluk, hogy a kerület melyik részén bukkannak fel előszeretettel nappal és éjjel is; volt olyan, hogy egyvalakit éjjel háromszor is megnéztünk. A zsiványok ugyanis leggyakrabban éjszaka „dolgoznak”. Pár éve történt, hogy egy ilyen általunk ismert zsiványt a kamera segítségével kaptunk el Újhegyen, amikor egy kisteherautót feszegetett. 

Elég a feddés

Lehet valami abban, amit Tamás mondott. A beszélgetésünk alatt a Harmat utcából Újhegyre, onnan a Gépmadár utcába mentünk, éppen azt taglaltuk, hogy – az én pechemre – ez egy csendes nap lesz, merthogy nem jött értesítés a térfigyelő központtól, útközben nem akadtunk bele egy szabálysértőbe vagy bűncselekmény-elkövetőbe sem. Aztán csipogott a rádió: valaki a Vásárló utcában leállítja, zaklatja a járókelőket. Nosza, a Gyakorló utcából arra vettük az irányt, és a központból folyamatosan érkező segítséggel az urat a Szent László térnél értük utol. Tamás és István előírásszerűen igazoltatta a férfit, majd pár perc múlva útjára is engedték.
– Régi, jó ismerős ő is – utalt vissza István a Tamás által előbb mondottakra. – Hajléktalan régóta. Most koldult, zaklató módon. Erős szóbeli figyelmeztetést kapott. Nem az a balhés típus és tudjuk milyen helyzetben van, valószínűleg többet ért most nála a feddés.

Kocsiba be, gurultunk tovább, tettünk egy kört a most nyugis Liget téri buszvégállomáson. És a hangsúly a nyugin volt. Tamás jegyezte meg, hogy a tér sarkán lévő Filléres sörözőben vagy előtte szinte mindennaposak a bunyók. Mint mondta, volt, hogy garázdaságért egyszerre hat személyt állítottak elő innen, a beazonosítást pedig segítette a térfigyelő.

Kocsiügyek

Időközben a Zágrábi utcát vettük szemügyre, István pedig a Szárnyas utca sarkánál nyomott egy satuféket, majd visszatolatott, és megállt egy Peugeot mellett. A kocsi jobb első ablaka letekert állapotban – ezt szúrta ki István.
A Down Alapítvány Gondozóháza előtt tartózkodóktól kérdezték meg a fiúk, hogy itteni munkatársé-e kocsi, de senki nem tudott semmit. Tamás megnézte, bűncselekményre utaló jel nem volt, István a rendőrségi ügyeletről lekérte az adatokat. Pár perc után kiderült, hogy az autó „tiszta”, a tulajdonost értesítették. Az úr pedig – csodák csodájára – az intézményből sétált ki. Ő is átnézte a járgányát, és mindent rendben talált. Mint mondta, valószínűleg saját maga a hibás, ő hagyhatta így. Búcsúzóul egy „köszönöm”-mel hálálta meg a rendőri segítséget.
– Van, amikor hasonló szituációk után még ennyit sem mondanak – finoman érzékeltette Tamás, hogy nagyon sokféle embertípus éldegél a fővárosban.

Ezen a délelőttön a járőrkocsit kivételesen a rendőrségi ügyeletről mozgatták gyakrabban, nem pedig a térfigyelő központból. Indultunk tovább, amikor már vissza is mehettünk a Szárnyas utcába. Az ügyeletre valaki bejelentést tett, és annyit közölt, hogy „Szárnyas utca 4. előtt a pad mellett régóta mozdulatlanul áll egy Opel”. És a gyanú beigazolódott! Mint a gyors lekérdezés után kiderült, a kocsit január 14-én lopta el ismeretlen tettes a VIII. kerületből, és itt parkoltatta. Mi ilyenkor az eljárás? – kérdeztem.
– Amíg ki nem érkezik egy másik egység, addig mi biztosítjuk a helyszínt – magyarázta Tamás. – Aztán érkezik a nyombiztosító. Az ügyelet közben értesíti a tulajdonost, hogy mehet érte. Ez a szerencsésebb változat. Ha nem érik el, akkor egy szállítóautóval a rendőrségi telephelyre viszik, és ott tárolják addig, amíg érte nem megy.
Később a rádión jött az információ, hogy a tulajnak szóltak. Valószínűleg nem csak a Bálint-nap miatt volt számára ez egy boldog nap!

Miután a „váltás” megérkezett, indultunk a centrum felé, merthogy ezúttal a Harmat utcából jött az értesítés, hogy elcsíptek a Kőrösi sétányon egy bolti tolvajt és kellene rendőri közreműködés. Igen, ám de mikor leálltunk a Liget téren, ezt felülírta egy másik fontosabb, a BRFK-ügyeletről jövő „parancs”: az Újhegyi útra kellett hajtani, ahol a tűzoltók és a mentők egy veszélyhelyzetben lévő férfi megmentésében közreműködtek éppen.
István raliversenyzőket megszégyenítő módon száguldott át a fél kerületen fényjelzést és az útkereszteződésekben hangjelzést használva. Ám szerencsére a tűzoltóknak nem kellett közbeavatkozni, viszont az öngyilkos-jelölt úriembert a mentők megfigyelésre kórházba vitték. Mi utolsónak hagytuk el a helyszínt.

Volt jobb

Ennyi a péntek délelőtt krónikája. Tamás szerint volt ennél több mozgalmasabb napjuk is – számomra ez így is a ,,sűrű” volt. Na el is képzeltem, milyen lehet az, amikor komolyabb bevetésre „szólítanak a kamerák”. Azt mindketten megjegyezték: sajnálnák, ha a szakmai életükből eltűnne a térfigyelő járőrözés. István hozzátette, a technika igazából akkor jó, amikor segítségével egy bajba kerülő társ mellé gyorsan ki lehet érni.

Az én benyomásaim? Annyit mindenképpen leszűrtem, hogy olajozottan működik a térfigyelő központ/ügyelet és a reagáló egység kapcsolata, gyorsan, precízen, hatékonyan és udvariasan intézkedtek mindenhol a fiúk. Mindenképpen javították a rendőrség „arculatát”.
És, ami miatt aktuális volt: magam nagyon kíváncsi leszek, mikét birkózik meg majd meg ezzel a nem egyszerű feladattal az egész más feladatok megoldására hivatott közterület-felügyelet.