AD-blacklist1

2017
okt.
23

Nem volt cserbenhagyás!

Írta: Oszvald György

OKT23 a 875leadSzerencsés kimenetelű baleset történt ma este néhány perccel hat óra előtt. A Sibrik Miklós úton a Lenfonó és Bányató utcák közötti útszakaszt a kereszteződésekben rendőrautók zárták le, a szakasz közepén pedig a felezővonalon keresztben feküdt egy test.

 

 

A sötét miatt és az úttesten fekvő testet az esőtől védő esernyőktől alig lehetett látni valamit. A Harmat utca felé nem messze a fekvő alaktól egy személygépkocsi állt, kicsit hátrébb pedig egy 68-as autóbusz, immár üresen.

   

OKT23 a 831

 

   Kicsit közelebb menve kiderült, hogy a földön egy fiatalabb nő fekszik, erősen fáj a lába, felette két három személy folyamatosan beszélt hozzá, egyikük a csípője táján megnyomkodta testét, amire a nő azonnal jelezte erős sírással, jajgatással, hogy ott nagyon fáj neki.

   Annyira, hogy az arcának paskolgatásából, s az egyik személy szavaiból – Ne aludj el, nyisd ki a szemed! – kiderült, a nőt az ájulás környékezi.

 

OKT23 a 856   Amint ilyenkor lenni szokott, az érkezésünkkor már ott ácsorgóktól annyit lehetett megtudni, hogy a nő már körülbelül 20 perce fekszik az úton, s a személyautót vezető hölgy tett alája gumiszőnyeget, s takarta be egy pléddel. Valaki megjegyezte, elütötték, majd elhajtott az autó, cserbenhagyva nőt.

 

   Kicsit később megkérdeztük a személyautó vezetőjét, nehéz volt-e észrevenni az úttesten fekvő testet. Elmondta, igen, mert a nő öltözete az esőtől visszaverődő fényekben egybemosódott. – Igazság szerint nem is én vettem észre, hanem előttem ment egy autó, először az állt meg, majd mikor én és mögöttem a busz megérkeztünk, ő elment. Annyi biztos, nem volt gázolás.

  A BKV forgalmi ügyeletese érkezett először, már mindenki azt hitte, a menő jött meg, majd perecekkel később az is megérkezett. Az egyik rendőr világosan, érthetően, a fülünk hallatára tájékoztatta őket, hogy a hölgy át a kart szaladni az úttesten, elcsúszott, s olyan szerencsétlenül esett el, hogy a lábát fájlalja. – Semmilyen autó nem játszott, szó sincs cserbenhagyásról.

  OKT23 a 880

 

  Időközben a hordágyra emelt nőt betolták a mentőautóba, így egyéb információt már nem sikerült szereznünk; 18.10 perckor elhagytuk a helyszínt.

 

Fotó: 10kerkult.hu/OGY 

 

Álljon mellénk, támogassa szerkesztőségünket! Katt a képre!

tamogato tabla 400px