AD-blacklist1

2015
jan.
24

ENSZ-konferenciának is helyet adnak

hungexpo leadJelentős év előtt áll a Hungexpo: a rendezvények közül kiemelkedik egy ENSZ-konferencia. Viszonylag állandó bevételeket termel a cég.

 

 

 

A Hungexpo Zrt. tavalyi árbevétele 2,9 milliárd forint volt, kevesebb az előző évi 3,05 milliárd forintnál, de 15 százalékkal több a vártnál – mondta Ganczer Gábor vezérigazgató pénteki sajtótájékoztatóján. Az árbevétel csökkenésének oka, hogy a páros évek – az OMÉK kiállítás elmaradása miatt – mindig rosszabbak, mint a páratlanok.
A cég árbevételének 71 százaléka származott saját kiállításokból tavaly, szemben az egy évvel korábbi 64 százalékkal. Az árbevétel többi része a vendég-rendezvényekből és a konferenciákból származott. A cég idei árbevételét 3 milliárd forint fölé, a 2013. évinél többre tervezi a Hungexpo.


A vásárvárosba tavaly 500 ezren látogattak ki, a 2 ezer kiállító pedig összesen több mint 100 ezer négyzetmétert bérelt. Akárcsak tavaly, az Agromashexpo lesz az idén is a legnagyobb kiállítás. Az idén 20 kiállítást rendez a Hungexpo. A nagyobbak közé tartozik a február végi Utazás, az áprilisi építőipari Construma, továbbá az októberi autóbeszállítói Automotive kiállítás. Az idei rendezvények közül az ENSZ nemzetközi telekom konferenciáját emelte ki a vezérigazgató. Erre 6 ezren érkeznek októberben a vásárvárosba.


(MTI)