AD-blacklist1

2019
már.
24

A superstore születésnapjára

Írta: szerk.

Auchan A 008leadAkár születésnapi köszöntő is lehetne ez a visszatekintés. 2017. november-decemberében mind a személyes találkozások alkalmával, mind a közösségi média felületein élénk találgatás zajlott az emberek között, vajon mi lesz az újhegyi bevásárlóközpontban bezárt szupermarket sorsa?

 

 

   Egyesek úgy vélték, felújítják, s hamarosan kinyit, mások – ki tudja milyen forrásból tájékozódtak, hiszen a mértékadó szak-és hírportálok is csak találgattak – azt állították, hogy az Auchan megvette a helyet, így a szupermarket marad, csak a név változik. „Nem tudjátok, a Sibriken, a CBA helyett valóban Auchan lesz? Mikor fog nyitni” – így az egyik facebook poszt. A replika meg imígyen szólt: „Se a CBA, se az Auchan nem kíván nyilatkozni, csak szórólapozni.”

 

   Auchan A 002Nos, annak lett igaza, aki az Auchanra voksolt. Az állítást erősítette meg a 2018 január elején szórólapokon terjesztett munkaerő toborzás. Annál is inkább, mert az aláírásnál az Auchan név szerepelt. Két alkalommal is rendeztek nyílt napot a X. kerületi, Gyömrői úti áruház bemutatására. Természetes volt a kérdés ezek után, hogy mikorra várható a nyitás?

   Több facebookon kommentelő is szinte egy időben írta ki az üzenőfalára, hogy „már megnyitott”, „párt perce nyitott meg, már benn vagyok”, míg volt, aki konkrétan megírta, hogy „április 12-én 10.00 órakor nyit.”

   És így is lett. Meglehetősen élénk sajtóvisszhangja volt az eseménynek, sorra láttak napvilágot az áruházat bemutató, méltató cikkek. Meg kell jegyeznünk, az ünnepélyes megnyitáson egyéb elfoglaltságunk miatt nem állt módunkban részt venni, s az eltelt majdnem egy év alatt nem is vásároltunk ott. Ám a napokban több alkalommal is ez az áruház volt a „beszerzési célpont”.

 

   Auchan B 2Végre, személyesen ellenőrizhettük az egy évvel ezelőtti szuperlatívuszokat. Mintegy 4 ezer m2 vásárlási tér, jó megközelíthetőség, ingyenes parkolás, bankautomata, mosdó, friss húsáru, helyben sütött pékáru a különféle kenyerektől a zsömlékig, csemegepult, WC, pelenkázó. Említettek még digitális szolgáltatásokat, értve benne az áruház webes felületén rendelt áruk átvételét is. A főbejárattal szemben a Vevőszolgálat biztosít kényelmes ügyintézést.

   Egyetértünk azzal, hogy „superstore” formátumú áruházról beszélünk. A kellemesen tágas, jól áttekinthető tér egyik végében egy nagyon színes kínálattal bíró műszaki részleg kapott helyet: háztartási gépektől a szórakoztató elektronikáig sok mindent árulnak. Már önmagában ezzel a részleggel több az áruház, mint a szokványos szupermarket.

     Auchan C1A szemközti oldalt a zöldséges pultok rendszere uralja, körbe véve a halas, a hentesáru, a csemegepult, a cukrász részleg, a sajtos szekció eladóhelyeivel. Sőt, még külön Fűszersarok is várja a vásárlókat.

   A köztes sorokon pedig jól kommunikáló felületekkel a „szokványos” polcok sorjáznak: háztartási áruk, italféleségek, tejtermékek, szárazáru, piperecikkek, stb. változatos kínálatával.

 

   Nem utolsó szempont, hogy a nehézkes fém bevásárlókocsikat felváltották a könnyen kezelhető műanyag vázú görgős kocsik. És még egy kényelmi szolgáltatás: a kasszát elhagyva, a közlekedő folyosó mentén rakodópultok segítik a megvásárolt áruk elpakolását.

 

   Megjegyezzük, hogy a nyitást követő napokban elhangzottak kritikák is, melyek elsősorban a környék más bevásárlóközpontjainál magasabb árakat kifogásolták. Hát, ez egy relatív megközelítés: mindenki maga dönti el, neki mi a „magas” ár. Arról viszont nem szóltak a kommentek, hogy az említett szupermarketekkel szemben új márkák, áruféleségek jelentek meg, gazdagítva a választékot.

 

   Az egy éves születésnapját nemsokára ünneplő Auchan superstore annyira megtetszett, hogy már vásárló kártyával is rendelkezünk!