Bibliák az asztalokon

A Biblia hete alkalmából mintegy száz régi, jelenkori és idegen nyelvű bibliát állítottak ki a kőbányai református templom nagytermében március 1-jén. Az ünnepi istentiszteletet követően a kiállítást dr. Hermán M. János nagyváradi teológus professzor nyitotta meg.

A Biblia hetének szentelt ünnepi istentisztelet utolsó perceiben szólt Szilágyi-Sándor András konkrétan arról, hogy az utolsó ének után szeretettel várnak mindenkit a szomszédos Nagyterembe, ahol dr. Nemes Csaba miniszteri főtanácsadó lelkipásztor (lenti képen balról) és dr. Hermán M. János professzor (lenti képen jobbra) jóvoltából igazi meglepetést tartogatnak, melynek megálmodója és megszervezője felesége, dr. Szilágyi-Sándor Gabriella lelkipásztor.

   ‒ Március első vasárnapja a Református Egyházban Bibliavasárnap. Gyülekezetünk 130 éves jubileumi évfordulója alkalmából az idei Bibliavasárnapot szeretnénk kiemelt módon megünnepelni, ezért egy Biblia-kiállítást szerveztünk. Mintegy száz, különböző korokból és égtájakról származó bibliában lehet gyönyörködni, sőt, kézbe lehet fogni a könyveket és nemcsak lehet, de bele-bele is kell lapozni az egyes példányokba – mondta.

   Csak a Nagyteremben derült aztán ki, hogy egyfelől akkor érthető meg igazán az elkészítésükbe fektetett óriási munka, ha nem csak a borítókat nézegetjük tisztes távolból az üveges szekrény polcain, másrészt némelyikük kézben tartása maga a csoda, tekintve a mind muzeális, mind valós anyagi értéküket.

   Egyik oldalon napjaink magyar nyelvű bibliái, a vele szemben lévő asztalon az idegen nyelvű példányok, s a fő helyen pedig a régiségek, különlegességek voltak kiállítva.

   Az igazsághoz tartozik, hogy Hermán professzor már az istentiszteleten úgy választotta meg prédikációját, hogy az ne csak szimbolikusan kapcsolódjon a bibliához, hanem napjaink konkrét háborúzásainak tanulságait is tükrözze. Nem véletlen hát, ha Sámuel próféta I. könyvének verseit, Saul és fegyverhordozójának, Dávidnak történetét, az öt kavics esetét hirdette. Dávid a filiszteusok ellen ment harcolni, de nem bírta, nem szokta a páncélt, amit Saul adott rá. Inkább maradt a régi gúnyájában és a botjával öt sima kavicsot kotort ki a patakból, amiket a tarisznyájába tett. Amikor találkozott a filiszteussal, ez történt. – Kutya vagyok tán, hogy bottal jössz ellenem? – kérdezte és a filiszteus átkozta Dávidot, isteneit emlegetve. Dávid ezt felelte a filiszteusnak: – Karddal, dárdával és lándzsával jössz ellenem. Én azonban a Seregek Urának, Izrael csatasorai Istenének nevében közeledem feléd, akit kigúnyoltál. Az Úr ma kezembe ad. Legyőzlek és fejedet veszem.

   Így is történt, kard nélkül, pusztán a parittyával és az egyik sima kővel megölte Dávid a filiszteust.

   A kiállítás megnyitóján tovább vitte az igehirdetés ívét, s nagyon közvetlenül mesélte el, mennyi, de mennyi könyv maradt még Nagyváradon, hiszen számolni kellett azzal is, hogy milyen mennyiséget és súlyt bír el a szállításra befogott személyautó.

   ‒ Drága Testvéreim, legyen hála a jó Istennek, hogy ezen a helyen most kötetlenül is szólhatok egy pár szót a biblia-kiállításról! – kezdte nagy lendülettel, ám alkalmasnak találván a helyet és időt, kicsit várt még a beszéddel és Hermán professzor egy igazi meglepetéssel szolgált. Egyik újonnan kiadott könyvének, Kálvin János: A genfi egyház kátéja című kötetnek egy példányát ajándékozta Weeber Tibor alpolgármesternek, mint mondta azért, mert ő maga a kiadó, másodjára, mert jó könyv végül azért, mert tiszteli benne a levéltáros szakembert. (képünk)

   A folytatásban elmondta, nem volt egyszerű a bibliákat összeszedni. több helyről kellett kiválogatni, melyiket lehet és melyiket nem elhozni, s temérdek adminisztráció is kísérte a válogatás összekészítését. Hangsúlyozta, bármilyen szerény is legyen egy kiállítás, óriási nemzeti összefogás szükséges a megvalósításhoz. A teljes magyar szellemi energia a Szentírásra koncentrálódott most. – A Szentírás nélkül nincs magyar kultúra, s egy népnek a lelke az íráshoz való viszonyulásában mutatkozhat meg. Itt van velünk bő száz könyv, s fontos, hogy ezt több ezer nyelvre lefordították már, de minket elsősorban az a pillanat érdekel, amikor a könyvnyomtatás révén eljutott hozzánk az első magyar nyelvű biblia – emelte ki történelmünk egy fontos mozzanatát.

  Jelezte, hogy ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, mennyi értéket vittek el a góliátok, de mindig volt egy Dávid, aki egy sima kavicsot tett a parittyájába! Példaként említette, hogy Mátyás király könyvtárából a mai napig „visszacsepeg” néhány apróság, de valójában ma sem tudjuk, mit és mennyit vittel el annak idején a török hódítók. – Mennyiszer öt sima követ kell még mindig a tarisznyánkba tenni, hogy minden, ami a miénk, haza kerüljön? – tette fel a kérdést.

   A nagyváradi bibliagyűjtemény eredetéről pedig megtudtuk, a török korra vezethető vissza, amikor is 1660-61-ben a váradi várat 800 magyar háziasszony, s diák, néhány tanár, pap védte a több tízezres török sereggel szemben. S igaz, elestek, de kiharcolták, hogy a gyaur magyarok a bibliáikat sértetlenül elvihessék.  

    A fél- és teljesen hivatalos aktus végén örömmel állt szerkesztőségünk rendelkezésére. Kedvesen, barátságosan jelezte, ma már sokat állt, elfáradt a lába, s ha elfogadnánk, az interjút inkább ülve adná! 

   ‒ Számtalan helyre kerülhetett volna ez a kiállítás Magyarországon. Mi az oka, hogy éppen Kőbányára, az itteni református egyházközségre esett a megtisztelés? Mi köti önt Kőbányához, Szilágyi-Sándor Andráshoz?

   ‒ Három erős kapocs van a dolgok mögött. Az egyik Papp Vilmos, református lelkipásztor, teológia tanár, aki édesapámnak nagyon jó barátja, s írt az itteniekről. Ugyan ma nem lehetett itt, mert dolga másfelé szólította. Papp Vilmos Erdélynek nagy barátja, s mindig a szívünkben van, s ez viszont is igaz.

   Másfelől ebbe az erdélyi és teológiai vonalba kapcsolódik be a Kalotaszegről származó Szilágyi-Sándor András, aki itt, Kőbányán lett lelkipásztor a legyesbényei évek után, s ez nagyon fontos, mert ez a hely az erdélyiek számára egyfajta hitfő-gyülekezet. Értékes munkát végeznek a feleségével, öröm nézni a fiatalokat, s öröm tudni, hogy van élet az egyházközségben.

   Nagyon fontos, a harmadik tényező, hogy ezt a kiállítást meg kellett csinálni! A belső késztetés. Mint ahogy maga itt van és nem otthon tesz-vesz a ház körül, mint ahogy nekem ide el kellett jönnöm prédikálni, s mint ahogy a gyülekezet tagjainak el kellett jönni, s meghallgatni az igét, mert ahogy az Úr Jézus Krisztus mondá: „Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket!” Nos, ez a három tényező együtt eredményezte, hogy mi most itt ülünk, nem máshol, s reprezentáljuk az urat. Ámen.

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT  

fotó: 10kerkult.hu/OGY