Hit, élet, tanítás, a közösség erősítése

Több koncertben is örömömet leltem már a Parókián az elmúlt években, külföldi folklór turnékon – egykori népzenészként – pedig érdekes tapasztalatokra tettem szert a vallás népszerűsítése terén. Most újabb előadásra készülődik a református lelkészi hivatal, s indokoltnak tűnik a kérdés: erősíti-e a kulturális rendezvények sora a hitéletet? Szilágyi-Sándor András lelkipásztorral beszélgettünk.

Azt gondolom, s ha rosszul gondolom, kérem, igazítson ki, hogy a hitélet fogalma sokaknak igencsak sablonos dolgokat jelent. Eljárok a vasárnapi istentiszteletekre, a hívő lét kialakít bennem egyfajta erkölcsi értékrendet, s megpróbálok eszerint élni. Aztán az ember találkozik azzal, hogy baba-mama klubot szerveznek, nyugdíjas klubot, cserkészcsapatot működtetnek, és hasonlók, de a sorból hadd emeljem ki a kulturális rendezvények szervezését! Hogyan illeszkednek ezek a tevékenységek a hitélethez?

    Megnyugtatom, nem butaság, amit kérdez. Hitem szerint az lenne a jó, ha minden gyülekezet minden egyes lehetőséget megragadna, hogy az embereket közelebb vigye az Úr Istenhez, közelebb vigye a templomhoz, hogy ne legyen az valami elkülönült, szakrális hely, ami fent van a hegy tetején, s ahová csak a vasárnapi istentiszteletkor megyek! Ellenben! Mi, egyházi emberek is hétköznapi életet élünk, mint bárki más, ugyanúgy örülünk, szomorkodunk, le tudunk ülni egy pohár bor mellett beszélgetni. Itt kapcsolódik – most éppen Berecz András estje – az a mondhatjuk, kulturális szervező tevékenység, mellyel az emberek szürke, gondokkal teli hétköznapjai közé szeretnénk egy kis örömöt, zenei élményt, humort becsempészni.

Szó se róla, világos a képlet, ám bonyolítanám a kérdést. A mesékben ezer éves népi bölcsességek, tanítások, példák sűrűsödnek. Amikor a lelkipásztor a szószékről igét hirdet, bibliai történetekkel példálózik, a népmesei párhuzammal élve, ugyanúgy tanít, mint egy mesemondó. Holott, nem mesét mond! Ugyanakkor kétségtelen, az igehirdetés erősíti az Istenbe vetett hitet. A népmese meg az élet igazságait „teszi helyre”. Benne van-e a felvetésben a hitélet?

   Mindenekelőtt fontosnak tartom elmondani, hogy az Úr Isten őrizzen meg attól, hogy a szószékről mesét mondjunk! Nem szeretem azt, hogy ha van egy igehirdetés, s ha ebben egy történetet elmondok, ekkor úgy fogalmazzak, hogy „elmesélem most nektek…” Az isten igéje nem mese! Ugyanakkor az igehirdetésben hozott történetek alkalmával nagyon világossá teszem, hogy ezzel csak példálózok, megerősítek vagy cáfolok valamit. Ezen a ponton én is szeretném bővíteni a kört! Fontosnak tartom, hogy az igehirdetés tanító jellege egy kisebb vagy nagyobb közösségben hasson. A mai világunkban nagyon fontos, hogy erős közösségünk legyen! A hit ereje a közösségben rejlik! A családban, a baráti körben. Ezért alapvető, hogy a prédikáció a közösséget erősítse, s meggyőződésem, hogy erősíti is! A folyamat maga a hitélet, ami több, mint a hit gyakorlása. A folyamat azt is jelenti, hogy erős gyülekezetünk és erős társadalmunk lesz.

Korábbi külföldi folklór turnéimon láttam, tapasztaltam, hogy egyes tiszteletesek egyszerű polgári ruhában, több alkalommal élő beat- vagy rockzenei betétekkel színesítették a misét, mondván, ezzel közelebb kerülnek az ifjúsághoz, s több híve lesz az egyháznak. Az önök világi tevékenysége, lásd rendezvények, a hívők számának gyarapítását is megcélozza?

   Először a ruházatra szeretnék reagálni! Nem vagyok biztos abban, hogy mi is az utcai ruhában prédikáljunk. A lelkipásztor példaképe kell hogy legyen a nyájának, viselkedésében, cselekedeteiben, öltözékében egyaránt. Nem vagyunk senkinek fölötte, de meggyőződésem, elvárás velem, velünk szemben, hogy az istentiszteleten a helyhez illően jelenjünk meg! Amikor felöltöm a palástot, s prédikálni kezdek, elsősorban az Úr Isten előtt jelenek meg, őt tisztelem meg elsőként! A hívők létszáma pedig? Nem hiszem, hogy a rendezvényeink egyenes arányban vannak a gyülekezetünkhöz csatlakozók számával. Igaz, az sem vitatható, hogy van közvetlen hatásuk, de ezt is inkább onnan közelíteném, hogy jól érzi-e magát a koncerten, előadói esten az adott közösségben?  Ha egy rendezvényünk nem is egyházi, azért – bizonyára emlékszik rá – figyelünk arra, hogy minden esetben elénekeljünk egy zsoltárt, elmondjunk egy közös imát, megköszönve az Úrnak, hogy együtt lehetünk! Előadók és közönségük! Ezek az élmények lehetnek azok, amelyek révén közelebb kerülünk egymáshoz, az Úrhoz! A hitünket nem tudjuk egyedül megélni, csak közösségben!