Sándor atyának ajánlva – az utolsó szentmise
Nehogy azt higgye bárki is, hogy Kőbányán nem lesz több mise! Nem, nem, szó sincs róla. Július hó utolsó vasárnapján a Szent László templom plébánosa, Attila atya búcsúzott a híveitől: 13 év szolgálat után új megbízást kapott, Esztergomba helyezték át. Utóda dr. Kovács Zoltán atya lesz a Plébánia élén.
A szentmise a szokásosnál is különlegesebb körülmények között zajlott. Az oltár mögött az egyik oldalon az ifjak, a mise segítői, másikon a templom kórusa foglalt helyet. Már ez is meglepő volt, hiszen máskor a karzaton, az orgona előtt énekelnek. A másik érdekesség az volt, hogy most az oltár mögött álló, kisméretű, egyszerű orgona adta a zenét a zsoltárokhoz. Megjegyzem, ez érthető is volt, mert Benedek András, a templom kántora – mondhatjuk, Attila atya búcsúmiséjének főszervezője – igencsak sokat jött-ment a kezdés előtt, s vállalt feladatait nemigen tudta volna megoldani, ha a toronyból, a nagy orgona mellől kellett volna le-föl szaladgálnia.
A bevezető zsoltár után bevonultak a plébánosok, élükön Attila atya (képünk), s mindenki elfoglalta a ceremónián kijelölt helyét. A ministránsok részvételével igehirdetés és áldáskérés történt, majd Attila atya hívta imára a templomot zsúfolásig megtöltő híveket.
A szentmise csúcspontja Attila atya prédikációja volt, melyet úrvacsora követett.
Bendek András (lenti képen balra), mielőtt hivatalosan is vége lett volna a misének, ajándékokkal lepte meg az atyát. Egy, a templomot ábrázoló pólót, egy eddig nyomtatásban nem szerepelt zsoltárt bekeretezve és dedikálva, illetve egy hétvégi wellness-lazításra jogosító foglalást adott át Attila atyának. Igazi meglepetés volt, és a Szent László templom búcsúzó plébánosa látható meghatottsággal köszönte meg a figyelmességet.
A szentmise a plébánián agapéval folytatódott. Attila atyának a mise után volt még egy feladta, ezt követően, immár átöltözve köszöntötte a résztvevőket, egy közös éneklés után áldást mondott az ételre, italra, s jó étvágyat kívánt mindenkinek.
Amíg Attila atyára vártak a hívők, Benedek András nem pihent: egy meglepetés érkezését szervezte, s közben mindenkihez volt egy kedves szava. Némi késéssel, de megérkezett a várva várt meglepetés: egy 32 kg-os, hatalmas torta, mely a Szent László templomot ábrázolta. A cukrászmester elmondta, és meg is mutatta, hogy az épület mely részei milyen ízesítéssel készültek el. Volt köztük mogyorós, tejcsokis és gyümölcsízű töltelék is. Miután a sarkokon gyújtott csillagszórós tortadíszek kihunytak, Attila atya „vette kezelésbe” a tortát: mondhatni, rutinos mozdulatokkal szeletelte fel, s tette kistányérokra a finom sütidarabokat.
Kicsit később arra is volt ideje, hogy néhány kérdésemre válaszoljon. Arra voltam kíváncsi, hogy az elmúlt 13 év alatt melyik volt a legkedvesebb és legelszomorítóbb élménye és arra, hogyan fogadta be az itteni közösség?
„Egy valamit nem tudok kiemelni, inkább arról szólnék, hogy a legmélyebb nyomot az a fejlődés hagyta bennem, amit a 13 év alatt folyamatosan tapasztaltam. És itt nemcsak a városban folyó építkezéseket értem, de a belső, lelki építkezést is. A családok, a hittan, a táborok, a közösségeink fejlődése a lényeg. Persze, a fordulópontokat sem hagyhatom ki, az itteni tevékenységem eleje és a vége nagyon mélyen bennem van. Ugye, eljöttem a Bosnyák térről, s a váltás izgalma a mai napig bennem van. A vége pedig azt hozza, hogy fel kell dolgoznom, hogy el kell mennem egy új helyre.
Igazság szerint az első év nehéz volt, hiszen egy új közösségbe kellett beilleszkednem. Amikor ide kerültem, a bíboros úr egy dolgot mondott nekem. azt, hogy semmi mással ne foglalkozzam, csak azzal, hogy pap legyek. Valójában tényleg csak ennyit csináltam és ebből alakultak ki az emberi és közösségi kapcsolatok.
A távozásomhoz annyi azért hozzátartozik, hogy nem kell gondolkodni a váltáson. Ha ezt teszem, akkor nem vállalom el a megbízást az új helyen. Úgy gondolkoztam, amint a bíboros úr azt korábban mondta: itteni pályafutásom végén is pap maradtam."
Nem állhattam meg, hogy ne kérdezzek rá az elődje, Sándor atya munkásságának hatására, hiszen a búcsúzó szentmisét neki ajánlotta.
„Mint elődömre, példaképként tekintettem, sok mindent végignéztem és tanultam a munkájából, de megjegyzem, annyi ideig nem is lett volna jó maradni, mint az nála történt. Úgy gondolom, hogy 15 év egy ideális szolgálati idő. Az egyházközségnek ugyanúgy kell az új gondolat, az új lelkület, az új lendület, mint a világi életben egy munkahelyváltás esetében. A legfőbb dolog, amit Sándor atyától tanultam, az a hűsége! számomra fantasztikus volt az a munka, amit idősen, betegen végzett hatalmas odaadással, hűséggel. Többször is meglátogattam őt a nyugdíjas évei alatt az esztergomi papi otthonban.” – zárta válaszát Attila atya.
A cikkhez képgaléria tartozik – ITT
fotó: 10kerkult.hu/OGY