AD-blacklist1

2018
feb.
04

Gondolatok az ökumenikus imahétről – 2.

Írta: Oszvald György

2nd Okumenikus mise 090leadIdén január 21–28-a között került sor az ökumenikus imahétre, melynek kőbányai alkalmai közül az utolsó két istentiszteleten vett részt szerkesztőségünk. 25-én a Szent László templomban, szombaton pedig az evangélikus templomban, a hetet záró eseményen jártunk. Ez utóbbiról szól jelen írásunk.

 

 

Kőbányán január 22-én, a Szent György plébániatemplomban indult a hét, Szilágyi-Sándor András református lelkipásztor hirdette az igét. Másnap a református templomban találkoztak a hívők, itt az igehirdető Balogh Attila, római katolikus plébános volt. Szerdán az Óhegy utcai Mindenkor Segítő Szűz Mária lengyel templom adott otthon a misének, Benkóczy Péter evangélikus lelkész hirdetett igét. Január 25-én a Kistorony parki Föltámadott Krisztus templomban volt a mise, Bánóczky Előd római katolikus plébános igehirdetésével. A Szent László templomban pénteken Mihalovics Mihály a kapzsiságról, a gazdagság veszélyeiről példálózott

 

   2nd Okumenikus mise 064Az imahét az evangélikus templomban zárult. Itt a házigazda, Benkóczy Péter, Balogh Attila atya, Szilágyi-Sándor András és Cseh Zoltán (képünk) celebrálták a misét.

 

   A már hagyományos sorrend szerint a rövid igék, imák és a közéjük ékelődő zsoltárok vezették fel az ökumenikus imahét gerincét képező témákról szóló igehirdetést. Ezt itt Cseh Zoltán római katolikus plébános, a Szent György plébániatemplom lelkésze mondta.

 

  Máté evangéliumának 2. fejezetéből a 13. verset idézte, melyben leírva vagyon, hogy a szent családnak Egyiptomba kellett menekülnie, mert Jézus életét veszély fenyegette.

 

   „Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: – Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni.” – Ez az Evangélium igéje – kezdte a prédikációt Cseh Zoltán.

  

  Azzal folytatta, hogy a versek tanulmányozása során hasonlóságot talált „Mózes és a Szent család történetében”.

    – A hasonlóság pedig a menekülésben van. A kis Mózes megszületik, s az életét abban a pillanatban veszély fenyegeti: a fáraó meg akarja öletni a zsidók fiúgyermekeit. Hogy ez ne történhessen meg, az anyja a folyóra rakja őt egy kosárban. József pedig az angyaloktól kapott utasítás szerint menekíti a kis Jézust, hasonlóan, mert őt is meg akarják ölni.

   Mind a két esetben rossz dolog történik. Az életünkben sokszor történik rossz dolog, s felteszik nekem a kérdést: – Atya, ha a Jóisten jó, miért engedi a rossz dolgokat?

 

   2nd Okumenikus mise 049Mielőtt megválaszolta volna a kérdést, világi és egyháztörténeti eseményeket sorolt, melyek valóban negatív történések, sorsfordító dolgok voltak történelmünkben. Egyéni és közösségi eseteket citált, melyek aztán sokszor fordultak tragédiába. – Ezekben az esetekben hajlamosak vagyunk elfeledni a Jóistent – folytatta. Pedig az Isten jó, segíteni akar. Azt példázza az említett két bibliai történet is. Az Isten képes arra, hogy egy csavarral a rosszat jóra fordítsa! Megengedi a rosszat, mert szabad akaratunk van. De, ha ezek megtörténnek, mindig kihúzza belőlük a jót – mondta.

  Mózes például felnő, s úgy adja vissza jót a népének, hogy kivezeti őket Egyiptomból. Vagy, „ugyanez van az Evangéliumban: Messiás azért születik a világra, hogy megváltson minket.” A Szent család is megmenekül, s Jézus később temérdek jót tesz.

   – A tragédiák, nehézségek leküzdésével mindig valami új, valami jó születik – folytatta Cseh Zoltán. – Például, az Úristen, azt a rosszat, hogy szent fiát keresztre feszítik, a megváltásra használja föl. Az emberiség üdvözítésére használja föl. Az átfordítás, a csavar itt is megtörténik, hiszen Jézus harmadnapra feltámad! A jó mindig győz, csak türelemmel kell várni! – hirdette Jézus dicsőségét.

  

   Az alapkérdésre, ím megszületett válasz, aminek az az olvasata is igaz, hogy nem szabad a reményt feladni, sőt, feladatunk a remény erősítése, hogy amikor valami rossz van az ember életében, akkor is bizalommal, alázattal tudjon a Jóistenhez fordulni.

 

2nd Okumenikus mise 104

 

   Példálózásnak végén a gyermekáldásról is szólt Cseh Zoltán. Eléggé problémásnak minősítette, hogy kevesebb gyermek születik, mint az kívánatos lenne. – A gyermekáldással, a születéssel Isten teremtő művében veszünk részt, Isten ránk bízza ezt a világot, s mondja: szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek meg ezt a világot! És ezért a születő gyermeket védeni kell, mint tette a Szent család is – mondta, majd így folytatta: – Én, és mi mindannyian Isten ajándéka vagyunk, s azért születtünk erre a világra, mert valami dolgunk van: az, hogy szebbé és jobbá tegyük a világot.

   Ezzel a fordulattal egy nagyon szép keretet adott az igehirdetésnek Cseh Zoltán, mely egyben útmutatás volt a jelenkor gyermekeinek. Keresztény küldetésnek nevezte a világ jobbá tételét. E küldetésnek egyik legnagyobb gátjának tartja, hogy a megkeresztelt keresztények közül sokan nem veszik komolyan a hitüket. Ha nem így tennék, ez a világ sokkal jobb lenne!

 

2nd Okumenikus mise 085

 

   Az igehirdetés imádkozással ért véget, majd az áldás következett, melynek utána Benkóczy Péter szeretetvendégsére hívta a jelenlévőket. A templom alsó szintjén, a kápolnában terített asztal várt a vendégeket egy beszélgetésre, egy kellemes időtöltésre, egymás hitének közelítésére, a kapcsolatok erősítésére.

 

2nd Okumenikus mise 123

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px