Már nem álom: utcáról lakásba

Elsőként lakhatást címmel rendezett zártkörű fórumot, majd ezt következően nyilvános sajtótájékoztatót a kőbányai önkormányzat, a Habitat for Humanity Magyarország és A Város Mindenkié szervezet április 28-án a kőbányai városházán.

Elnéztük a sajtótájékoztató kezdési időpontját, s ez a butaságunk érdekes helyzetet hozott. Fél órával korábban értünk a kőbányai városházára, s mivel a terem ajtaján semmi sem jelezte, milyen program zajlik 10 perccel 11 óra előtt, de a beszélgetés zajai hallatszottak, restelkedve léptünk a terembe, hogy elkéstünk, s ezzel megzavarjuk a sajtótájékoztatót. Meglepetésünk óriási volt, s gyakorlatilag az első pillanatban kiderült, nem sajtótájékoztató zajlik. Sebaj, a szereplőket többé-kevésbé azonosítani tudtuk, s maradtunk. Mint később kiderült, nem is lehettünk volna a teremben. Ugyanis a sajtótájékoztató előtt kétórás vita, konzultáció, fórum vagy ha úgy jobban tetszik, beszélgetés zajlott a hajléktalanoknak nyújtható segítségről, a folyamatban megtalálható ellentmondásokról, nehézségekről.

Fontos gondok

   Nem kívánunk visszaélni a „jogtalanul” tudomásunkra jutott információkkal, de annyit talán érdeksérelem nélkül elmondhatunk – ha már ki tudja miért, úgy döntöttek valakik, hogy ez a konzultáció nem sajtónyilvános –, hogy érdekes kérdéseket feszegettek a résztvevők. Mutatóba néhány.

   – A bérlő és az önkormányzat – mint bérbeadó – viszonya: egy antiszociális viselkedésű (alkoholizáló, kiabáló, veszekedő, agresszív, stb.) bérlő pokollá teheti a környezete életét. Mit lehet tenni ellene, ha ugyanakkor rendesen fizeti a bérlemény költségeit?

   – A folytatás az egyik, tíz éve szociális vonalon dolgozó szakember hozzászólásában vált érdekessé. Szerinte a lakásbérlettel foglalkozó törvény a bérlőt védi a tulajdonossal szemben, s ez mindennemű intézkedést nehézzé tesz, ha azokat a bérlőnek felróható okok miatt akarják végrehajtani.

  – Vitán felül áll, nemes dolog a hajléktalanok kiemelése a szörnyű és kilátástalan helyzetükből, de segíteni csak annak lehet, aki elfogadja a jó szándékot.

   – Az önkormányzatoknál meglehetősen sok az üresen álló, felújításra szoruló lakás. Miért nem vonják be ezek bizonyos hányadát a lakhatási programokba? E témában azért – forrás megjelölés nélkül ugyan – közzé teszünk egy adatot: becslések szerint az országban 500 ezer üresen álló önkormányzati bérlakás van, ebből 100 ezer Budapesten található.

(Reméljük, nem árultunk el semmi olyat, amiből bárki is felismerhető lenne!)

A sajtótájékoztató résztveői - balról: Szekér András, Kovács Róbert, Molnár Péterné Valéria, Kovács Vera, Weeber Tibor

   Hát, nagyjából ennyi a közel fél óra „jogtalan benntartózkodás” eredménye. Meggyőződésünk – meghallgatva és mérlegelve egy résztvevő véleményét, mi szerint nehezen mozdulnak az önkormányzatok a témára, s tapasztalatok híján nem szívesen vállalják a nyilvánosságot –, hogy ez a délelőtt éppen akkor lett volna termékeny, legalábbis a sajtó szempontjából, ha a konzultáció nyilvános. Hiszen publikus adatok vannak ott, ahol működik az „utcáról a lakásba” program. És miért is lett volna baj, ha a vita, a véleménycsere alapján lehetett volna kérdezni, s nem a honlapokon is olvasható protokoll bemutatkozó szövegek alapján!? És abban is biztosak vagyunk, hogy kérés esetén tiszteletben tartotta volna a sajtó a névtelenség igényét.

Kőbánya élen jár

   Nos, bevallottan a könnyebb utat választva, a hivatalos sajtóközleményből idézzük, néhol kiegészítve azt saját információkkal.

„Az utóbbi időben Budapesten indult >>Elsőként Lakhatást<< programok keretében Kőbányán, Újpesten és Budafok-Tétényben költözhetnek hajléktalan emberek önkormányzati bérlakásokba. Az >>Elsőként Lakhatást<< modell egyik első megvalósítása a Kőbányai Önkormányzat jóvoltából, A Város Mindenkié kísérleti programja keretében jöhetett létre. 2013. március 28-án két hajléktalan pár költözött üresen álló szociális bérlakásokba. A program első négy résztvevője azelőtt saját építésű kunyhóban élt egy kőbányai erdős területen. A lakásokat a Város Mindenkié és a Szociális Építőtábor Egyesület önkéntesei több segítő szervezettel összefogva és a leendő lakók segítségével újították fel. A program sikere nyomán a Kőbányai Önkormányzat idén újabb két lakást ad ki hajléktalan pároknak, és az >>Elsőként Lakhatást<< programot integrálja lakásgazdálkodási és szociális ellátási politikájába. A beköltözőket a Magyar Vöröskereszt és az Utcáról Lakásba egyesület szociális munkásai segítik.” – áll a szétosztott háttéranyagban.

   Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere (képünk) elmondta, ezt a kerületet kettősség jellemzi: egyszerre van jelen sok nehéz sorban élő ember, köztük a hajléktalanok is, és jelen van az a lehetőség is, hogy az önkormányzat segítsen ezeken az embereken. Az önkormányzat, nehezen ugyan, de végül meggyőzte a Terebesi erdő néven ismert részen kunyhóban élőket, hogy költözzenek valódi lakásba.

− Nem az addigi életvitelüket, berendezkedésüket akartuk erőszakkal felborítani, hanem valós, igazi kivezető utat találjanak – idézte fel a két éve történteket. Majd hozzátette: − Meggyőződésem, nem lehet ezeknek az embereknek a hosszú távú életcélja, hogy ott maradjanak.

   Az önkormányzat a hajléktalanoknak úgy segít, hogy első lépésként a lakhatásukat biztosítja.

   − Tesszük ezt egyrészt az AVM-mel együttműködve, amely keretében önkormányzati lakásokat ajánlunk fel, melyeket a beköltözők felújítanak, lakhatásra alkalmassá tesznek. A másik út egy önkormányzati programon, a Lélek-programon belül érvényesül, ahol nemcsak a lakhatás feltételeit igyekszünk megteremteni, hanem a munkát is biztosítjuk a programhoz önkéntesen csatlakozó hajléktalanoknak. Ez azért fontos, mert a munkajövedelem az, ami később az önálló lakáshoz jutást biztosítja és a lakás fenntartását is megoldja.

   Kovács Róbert szerint ezen az úton reális időtávon belül el lehetne jutni a ma még sokszor csak felszínen kezelt problémamegoldás helyett a valós megoldásokhoz.

Egyedül is megy

   Az eddigieket a zártkörű programba meghívott, de a sajtótájékoztatón is jelen lévő Csuhai Ágnes (képünk), egykori hajléktalan, ma állással, lakással bíró AVM-önkéntes példája igazolja. Ágnes egy korábban középosztályba tartozó értelmiségi volt, a körülmények alakulása miatt lett hajléktalan s tíz évig „élvezte a homeless-ek szabadságát.” Hogy sikerült kijönnie a megalázó körülményekből, javarészt a saját érdemének tartja, nem elvitatva a segítség felbecsülhetetlen értékét.

   − Elsősorban munkát kerestem. Mert én mindig akartam dolgozni. Egy Pest megyei moziüzemi vállalkozás ment tönkre, s kerültem az utcára munkanélküliként. Voltam én titkárnő, telefonos, de árultam grillcsirkét is. A ma is élő 90 éves apámtól azt tanultam, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék! Szeretetet és tisztességet tanultam még apámtól és így neveltem a gyerekeimet is, négyen vannak, ketten külföldön élnek, ketten pedig itthon vannak.

   Amikor tudatosult bennem, hogy nincs pénz, nem tudok albérletet fizetni, kórházba is kerültem pszichiátriai meg addiktológiai problémákkal, mert, ugye, a helyzet hozza magával ezeket is. De már négy éve nem iszom alkoholt, s ez segített abban, hogy abszolút megváltozott a gondolkodásom: ne a múltamon keseregjek, hogy miért pont velem történt, ami történt, hanem szedjem össze magam. A volt férjem azt mondta, hogy a rendszer tehet arról – ugye, már 61 éves vagyok –, ami velem történt. Rendesen neveltem a gyerekeket, voltam SZMK-tag, időseket ápoltam, hogy legyen pénzünk, de az utcára kerülésemről nem tehetek. Egy vallási újságban olvastam, hogy tégy úgy, mintha… Ezt követtem a munkahelyeimen is: titkoltam, hogy hajléktalan vagyok, úgy viselkedtem, mintha rendben lenne velem minden. Mert ha ez kiderült volna, már nincs is alkalmi munkahely. Ha meg állásinterjúra mentem, azt mondtam, az internetről tudtam a lehetőségről. De az állandó munkakeresés, a szerény jövedelmek nem voltak elegendők, hogy a családom szétesését megakadályozzam. Mindent a gyerekeimnek adtam, persze, hogy tudtak arról, hajléktalan vagyok. Nem voltunk büszkék a kilakoltatásra, de túléltük. Ők tudták, hogy van az anyuci, de elég távol tőlük. Akkor változott meg minden, az volt a történelmi fordulat, amikor elvállaltam a Lélek-programot. Én szállón laktam, és az egy iszonyatos dolog! Szállón lakni szörnyű, bogarak között lakni szörnyű, és igyekezni, hogy van egy szekrényem, amit bezárni sem tudok és ne lopjanak el öt perc alatt mindenemet, az is szörnyű, és próbálni tisztának lenni és úgy menni munkába, hogy ne látsszon, milyen környezetben lakom, az is szörnyű. Eljutottam arra a szintre, hogy felismertem, kell tudni változtatni és az első lehetőséget megragadni, ami kiránthat a hajléktalanságból. Áldom a szociális munkás kis hölgyemet, aki felhívta a figyelmemet erre a lehetőségre. Most már én is AVM önkéntes vagyok és igyekszem megtalálni a rászorulókat, elmenni hozzájuk, szórólappal, élőszóval tudatosítani bennük, mert fásultak, mert már nem hisznek semmiben, hogy más út is van, mint az önsajnálat!

Csak őszintén!

   Kovács Róbert gondolatait Weeber Tibor, Kőbánya szociális ügyekért felelős alpolgármestere fűzte tovább.

− A mai nap célja az volt, hogy megkeresve a főváros önkormányzatait, első körben beszélgessünk a témában felmerülő problémákról. Ez azért nem volt sajtónyilvános, mert mindenki keresi a lehetőségeket, az új dolgokat és itt nagyon őszintén kell beszélni sok mindenről. Máshogy nem is érdemes! Úgy gondoltuk, hogy a beszélgetés után szervezünk egy sajtótájékoztatót és szeretnénk hívni azokat a kerületeket is, akik – elég sokan – nem jelentek meg a mai napon. Szeretnénk, ha ők is velünk együtt gondolkodnának a hajléktalanok sorsáról és helyzetéről. Az lenne jó, ha a megoldásokat ki tudnánk terjeszteni az egész országra a megfelelő szakemberek bevonásával.

Segít a HH is!

A Habitat for Humanity Magyarország egyetlen céllal jött létre, s ez a lakhatási szegénység felszámolása világszerte. Magyarországon 1996 óta dolgozik e cél megvalósításán.

   – A Habitat for Humanity Magyarország szerint megfelelő támogatással az utcán élő emberek is képesek önállóan lakásban élni, és azt meg is tartani. A szervezet az Aktion Deutschland Hilft támogatásával, a Twist Olivér Alapítvánnyal, valamint az Újpesti és a Budafok-Tétényi Önkormányzattal együttműködésben olyan közterületen élő hajléktalan embereknek keres tartós és önálló lakhatási lehetőséget, akiknek kunyhóját a 2013-as árvíz során megrongálta vagy elsodorta a Duna. A hajléktalan emberek önkormányzati bérlakásba költözhetnek, amelyet a program során felújítanak, és ahol intenzív, egyénre/családra szabott szociális munkával segítik őket lakhatásuk megtartásában – ezen gondolatokat Szekér András (a képen balra), a Habitat for Humanity Magyarország igazgatója osztotta meg a sajtótájékoztató résztvevőivel.

Kifejtette, hasznosnak tartja a délelőtti tanácskozást, mert mind hajléktalanok, mind szociális szakemberek jelen voltak, s nem hiányoztak az önkormányzatok, a civil szervezetek sem. Véleménye szerint ebben a körben kiderült, milyen nagy is az egymásra utaltság a hajléktalanság felszámolásában.

A kivezető út

   Kovács Vera (képünk) A Város Mindenkiért képviseletében kért szót a sajtótájékoztatón. Elmondta, a kőbányai önkormányzattal való együttműködés megvalósításának a felelőse. Örömmel osztotta meg a jelenlévőkkel, hogy a Terebesi erdő kunyhólakóinak segítésében a kőbányai önkormányzat nagyon gyorsan és rugalmasan reagált – a már ismert tények szerint. Fő érdemnek azt tartotta, hogy nem a hagyományos hajléktalan-ellátást próbálták erőltetni, hanem egyfajta szakmai programot is adtak a megvalósítással az érintetteknek. Az Elsőként Lakhatást programban lakáshoz jutók méltán érezhetik magukat a kerület teljes jogú polgárának!

– Ez a megközelítés a hajléktalanságból kivezető utat elsősorban a lakhatás biztosításban látja, ami egyben a társadalmi életben való teljes értékű részvétel alapját is jelenti – hangsúlyozta.

   Az elhangzott tájékoztatóknak Molnár Péterné Valéria meghatott köszönő szavai adtak keretet, s igazolást. Egyike azon volt hajléktalanoknak, akik az AVM és a helyi önkormányzat segítségével jutottak lakáshoz, szó szerint értve, az utca mocskából.

Fotó: 10kerkult.hu/OGY 

A múlt

Az „Elsőként Lakhatást” megközelítést először az 1990-es évek elején az USA-ban próbáltak ki. Követői felismerték, hogy hiányoznak a hajléktalanságból kivezető utak, és komolyan vették a rászoruló emberek által megfogalmazott igényt: hogy legfőképpen egy otthonra van szükségük, ahol élhetnek. Ebben a modellben a hajléktalan embereknek első lépésként önálló lakást biztosítanak, ahol szociális munkások segítik őket a lakás megtartásában, szociális és egészségügyi problémáik megoldásában és az álláskeresésben. Ez a megközelítés nem átmeneti megoldást kínál − például egy ideiglenes elhelyezést egy hajléktalanszállón −, hanem a hajléktalan emberek helyzetének tartós megoldását.