AD-blacklist1

2011
nov.
10

„Lazítani, próbálj lazítani”

Írta: Oszvald György

 

vas-nydij 032leadNyugdíjas ismerőseimtől származik két megjegyzés. A nyugdíjasság egy állapot, így az egyik, a máik egy kedves anekdota, mely a szomszédom szerint az egykori Lúdas Matyi c. vicclapban jelent meg.

 

   A történet egy bérház lakónévsorához kapcsolódik. E szerint: első emelet – Kovács Bendegúz, Kossuth-díjas, Nagy Kázmér – Jászai-díjas és Kis József nyugdíjas. Igazság szerint jót nevettem a szóviccen, ugyanakkor az is eszembe jutott, miért is kell viccelődni a nyugdíjasokkal, a nyugdíjas léttel? A kérdésem költői volt csupán. De elgondolkodtam azon, milyen általános kép él az emberekben a szépkorúakról?

   Hát, ők az unokára vigyázó nagyszülők, a piacról teli kosarat cipelő, s az ebédet készítő nagymama, a házi köntösben újságot olvasó és délután szundikáló nagyapa, vagy éppen az életet (újra) élvező, utazó, világot látó, kozmetikushoz járó, golfozó, kocogó idősödő hölgyek, öregurak (már ezer bocsánat!).

   vas-nydij 019Talán az kevésbé közismert, hogy e korosztály tagjai sok esetben aktívan politizálnak, tanulnak (lásd csak azt az „apróságot”, hogy az igényeket kielégítendő, számítógépes tanfolyamot szerveztek Kőbányán számukra), s élnek ama jogukkal, hogy klubokba szerveződve igyekeznek hasznossá tenni magukat – elsősorban önmaguk számára! Nem véletlen a Hofi Géza előadásában közismertté vált, Szenes Iván-féle dalszöveg: a törekvés nyugdíjas klub tagjai sokszor váltják aprópénzre.

   A kőbányai Törekvés Vasutas Nyugdíjas Klub november 4-én tartotta a szokásos év végi találkozóját a Törekvés Művelődési Házban. Az idén is számos vidéki vasutas klubot hívtak meg egy kis baráti beszélgetésre, eszmecserére, kikapcsolódásra. A résztvevőket Varga Emilné (bal oldali képünk), a kőbányai klub elnöke köszöntötte. vas-nydij 090„Az elmúlt évben mindnyájatoknál jártunk, voltunk 5, 15 és 25 éves évfordulókon, voltunk nagymamák „Süti, pogácsa” versenyén, ellátogatunk a mezőtúri vásárra, jártunk Csongrádon és részt vettünk a káposztafőző versenyben, de voltunk – fenntartónk és mecénásunk jóvoltából – a 100 éves BVSC pályán rendezett Generációk Találkozóján is. Klubunk nevében mondhatom, nagyon jól éreztük magunkat mindenhol, mert nagyon kedvesek voltatok, mert figyelmesek voltatok, és mert rengeteg munkát végeztetek, hogy a vendégek kedvére tegyetek. Ezt a nagyon jó érzést szeretnénk most mi visszaadni nektek! Bízom benne, hogy kellemes emlékekkel tértek majd haza!”

   Varga Emilné egyenként köszöntötte a meghívott klubokat: Székesfehérvári Vörösmarty Nyugdíjas Klub, Vasas Nyugdíjas Klubok irodavezetője, Székely Ferencné, Egyetértés Nyugdíjas Klub, Csongrád, Lokomotív Vasutas Nyugdíjas Klub, Mezőtúr, Tisztelet Nyugdíjas Klub, Mezőtúr, Lendület Nyugdíjas Klub, Szentes, Major Mihály, a Napsugár Kultúrkör tagja, aki énekel a műsorban, Mezőtúr, II. Rákóczi Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klub, Szolnok, Vasutas Nyugdíjas Klub, Törökszentmiklós.

   A kedves szavak után Horváth László, a Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének elnöke, és Németh Tibor, a művelődési központ igazgatója mondtak köszöntőt. A fenntartók és a Töri-Ke egyesület vezetősége részéről jelen voltak Nyulász János és Vizi Tibor, a Törekvés SE részéről pedig Sárvári György, az egyesület elnöke. A köszöntők után Kerekes Katalin vette át a szót, aki ezen a napon a műsorfelelősi-és műsorközlői szerepkörön túl, aktív közreműködője is volt a kulturális-művészeti programnak.

   Mielőtt a műsor megkezdődött volna, a 10kerkult.hu Makai Józsefet, a mezőtúri Tisztelet Vasutas Nyugdíjas Klub vezetőjét kérte meg egy rövid beszélgetésre. Makai úr elmondta, a klub hat éve működik, jelenleg huszonkét fő a létszámuk, és kimondottan vasutas nyugdíjasok a tagjaik. „Szeretném, ha többen lennénk, de a szomorú tény az, hogy egyre többen mennek el közülünk. Akik megvagyunk, sokat járunk kirándulni, igyekszünk olyankor csak magunkkal törődni. Ez a budapesti kapcsolat is úgy jött létre, hogy a szövetségben is és annak idején, az előző vezetővel, Gabikával működő klubbal is sokszor találkoztunk nálunk, a Túri vásásron. Szimpatikusok lettünk egymásnak, s ebből fejlődött ki a barátság.”

    vas-nydij 055Makai József azt hangsúlyozta, hogy nagyon fontosak ezek az együttlétek, mert nekik, az „öregeknek” is szükségük van egy kis lazításra, arra, hogy vidámak legyenek, hogy ne a gyerekeikért vállalt felelősség járjon minden percben az eszükben. „Amikor hat éve elkezdtem szervezni a klubot, főleg azéret tettem, mert olyan friss nyugdíjassal találkoztam, aki el akart süllyedni ebben az állapotban. Fel akartam őket rázni egy kicsit, és ez annyira jól sikerült, hogy ketten is vannak, akik nálunk találtak egymásra, újra(!)” – mondta örömmel a klubvezető.

   És, ha már Hofira hivatkoztunk, zárjuk e tudósítást a  dal folytatásával!  „… Nem győzlek tanítani, Hogyan csináld, Kell egy kis áramszünet, Időnként mindenkinek, És aztán megint mehet Minden tovább.”


Cikkünkhöz képgaléria tartozik

fotó: 10kerkult.hu/OGY