Amikor az Isten maga az ajándék
Immár hagyományokat felvonultató eseménysor fűződik a Havasi Gyopár Alapítvány jeles napokhoz köthető ünnepségeihez. Közéleti, politikai és egyházi szereplők köszöntik a javarészt idős, nyugdíjas közönséget, majd ajándékműsor zárja a programot…
A tavalyi karácsony sem volt kivétel, a KÖSZI színházterme zsúfolásig megtelt az alapítvány klienseivel és vendégeivel december 17-én. A meghívottak sora azt jelzi, hogy nagyra értékelik a Mihalicska Terézia vezette alapítvány prevenciós, az idősek biztonságával, egészségével, környezetükkel foglalkozó tevékenységét.
Az ünneplőket Mihalicska Terézia (képünk) köszöntötte, megköszönte a rendezvény támogatóinak önzetlenségét, hiszen „ezzel azt jelzik, hogy fontos számukra az ünnepi hangulat megteremtése és a méltó ünneplés”, majd bemutatta a vendégeket: a Párkányból érkezett testvérszervezet, az Új Évszázad Nyugdíjas Klub tagjait és vezetőjét, Magadaléna Klemászová elnökasszonyt, Mustó Géza Zoltán, a Kőbányai Önkormányzat alpolgármesterét, dr. Hancz Andrea kerületi tisztifőorvost, Király Ágnes r.alezredes és Koós Judit r. őrnagy, a X. kerületi rendőrség munkatársait, Gerzson Sarolta, a Közművelődési bizottság külső tagját, Almádi Krisztina, a Költségvetési bizottság külső tagja, Jógáné Szabados Henrietta, az Önkormányzat civil és nemzetiségi referensét, a kerületi nemzetiségi önkormányzatok és a civil szervezetek megjelent képviselőit, Balogh Attila katolikus plébánost, Szilágyi-Sándor András református lelkipásztort, Benkóczy Péter evangélikus lelkészt.
Mihalicska Terézia elmondta, hogy ez a rendezvény különösen fontos az alapítvány életében, mert 19. alkalommal szervezik meg a karácsony megünneplését. „Jól tudom, ebben az időszakban mindenkinek sok-sok dolga van, s annál nagyon öröm számunkra, hogy mégis ilyen sokan vagyunk.”
Mihalicska Terézia a köszönet szavai és a bemutatások után Mustó Géza Zoltán, a Kőbányai Önkormányzat alpolgármesterét (képünk) kérte fel köszöntő beszédre.
Az alpolgármester elismeréssel szólt a szervezésről, a karácsonyt ünneplő vendégek széles köréről.
„Igaz, még advent időszakában vagyunk, s fiatalként, szülőként, dolgozó emberként elmondhatom, hogy nehéz feladat ebben a rohanó világban elcsendesedni, s ráhangolódni a karácsonyra. Az én családomban kiemelt jelentősége volt az adventi gyertyagyújtásnak. Ilyenkor mindig együtt voltunk, s a vasárnapokon a legfiatalabb gyújthatta meg a következő gyertyát. Kellettek ezek az együttlétek, hogy karácsony üzenetének valós tartalmát, az egymásra figyelést, a szeretet üzenetét megértsük, s magunkévá tudjuk tenni.” – vetítette ki a családi ünnep szokását a nagyobb közösségre.
Elmondta még, hogy a mai világban kevés lehetőségünk van arra, hogy saját lelkünkkel foglalkozzunk. Akik itt vannak, átélik az együttlét örömét, s ezt, ha továbbadják a családjukban, lehetőség nyílik letenni az okostelefont, hogy egymás szemébe nézzenek, s a gyerekeiket, unokáikat megtanítsák ünnepelni. Mustó Géza ezekkel a gondolatokkal kívánt áldott, boldog karácsonyt.
A Havasi Gyopár Alapítvány hagyományai szerint a világi köszöntés után az egyházak képviselői (az „egyházi méltóságok” – Terike szóhasználatával élve) a Bibliából idéztek az alkalomhoz illő történeteket.
Szilágyi-Sándor András (jobb oldali kép) arra kért mindenkit, hogy a Mennyből az angyal közös eléneklésével könnyítsék meg az ige befogadását. Majd Lukács evangéliumából, a 2. fejezetből olvasta fel a karácsonyi történet első 7 versét.
„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.”
Itt állt meg a történet mesélésével, s a „mivel a szálláson nem volt számukra hely” részmondatot elemezte, járta körbe azzal, hogy szép gondolatokat hozzon az ünnepbe. Ezek középpontjában annak vizsgálata állt, hogy jelen van-e Jézus az ünnepünkben, hogy a mi lelkünkben van-e a számára hely? A vizsgálódást azzal zárta, hogy „nyissuk meg szívünk ajtaját a sötétséget legyőző fény, s Jézus előtt, legyen ő kedves vendége szívünknek, életünknek, hazánknak!”
Benkóczy Péter (képünk) azt vetette fel, hogy a karácsonyok általában kétféleképpen alakulnak: „vagy felületesen van együtt a család, elszaladva egymás mellett, röptében egy koccintással, vagy éppen fordítva, amikor is lelkizőssé válik az együttlét. Amikor egy egész év gondjai kerülnek az asztalra és nagyon mély beszélgetések történnek.”
A felvezetést személyes élménnyel folytatta. Elmondta, hogy már negyedik éve, hogy adventkor elmennek a kislányával a Szent László téren felállított Betlehemhez. A gyerek számára a valóságos nagyságú emberi és állati alakok direkt látványa akkor is élmény, ha nem mozognak, ellentétben egy fotó vagy rajz nézegetésével. Azt vette észre, hogy a kislánya számára nem a műfény, a ledlámpa a vonzó, hanem a valóságos gyertyaláng.
János evangéliumét idézte, egy rövid történetet a karácsonyi ajándékozásról. Karácsonykor az emberek ajándékoznak, örömet szereznek egymásnak. Isten pedig egyszülött fiát adta ajándékként az embereknek, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!
Egy őszinte önvallomást is tett Benkóczy tiszteletes. „Nekem a karácsony azt jelenti, hogy nagyon sok szolgálatunk van, időnként úgy vagyunk, mint a három király, máskor mi vagyunk a három pásztor. A legnagyobb dráma ebben az, hogy a „végfelhasználóval” találkozom nagyon sokszor, s ez azt jelenti, hogy ott áll meg az üzenet, aki éppen hallja. Én ugyanakkor pedig nagyon szeretném ezt a végfelhasználói állapotot megváltoztatni, s tovább adni, amit én kaptam.
Köszöntőjét Fekete István: Rorate című rövid novellájával zárta, s kívánt áldott karácsonyt.
Balogh Attila atya (képünk) egy érdekes megállapítást tett: „A karácsony minden évben ugyan az, hiszen minden évben Jézus születését ünnepeljük.”
Valójában ez tényleg így van, és mégis, minden karácsony más és más. Hiszen a kisgyerek is azt kérdezi, változik-e valami, vagy most is ugyanaz lesz a karácsonyi történet vége? Attila atya úgy vélekedett, hogy mi magunk változunk! Mert lehet, hogy a feldíszített karácsonyfa vagy a betlehem ugyanolyan, mint tavaly, de mi kicsit mások lettünk.
Két, néhány éve megjelent, neki nagyon tetsző filmre hivatkozott, az egyik a Vad Magyarország, a másik a Vad Balaton címet viselte. Azt akarta megfejteni, vajon mi lehetett ezekkel a szerző, a rendező, az operatőr szándéka, célja? Arra jutott, hogy az egyik céljuk a valóság megmutatása volt. Nem a megszelídített országot, tájat, ahol az ember már otthagyta a lábnyomát, hanem a valóságot.
„Karácsonyra készülve az jutott eszembe, hogy bizony, mi nagyon megszelídítettük ezt az ünnepet. Ez számomra azt jelenti, hogy nagyon a magunk akarata, elvárása szerint formáltuk. Az elvárás egy kényszert jelent: úgy kell tennem, mint tavaly, mint a szomszédom, úgy kell megszervezni az ünnepet, ahogy a múltkor volt. Ajándékot kell adni, mert elvárják. Ünnepelni kell, mert így szokás.
A várakozás ezzel szemben azt jelenti, hogy passzív befogadója vagyok annak a titoknak, ajándéknak, amit maga Jézus ad nekem, Ahol nem én irányítom az ünnepet. A várakozás az jelenti, hogy az Isten a legnagyobb ajándékot akarja adni: önmagát.”
Attila atya arra bátorított mindenkit, hogy amikor a téren a betlehem előtt elhalad, álljon meg egy pillanatra, s keresse meg önmagát ebben az ünnepben. „Így tudja felismerni a bennünk lévő élő Jézus Krisztust!”
A párkányiak nevében Magdaléna Klemászová mondott néhány kedves gondolatot. Kifejezte, nagy öröm számukra, hogy újra itt lehetnek. Köszönetét fejezte ki, hogy „Terike minden évben meghívja a nyugdíjas klubot, hogy jöjjünk el néhányan, s ünnepeljünk közösen.” Elmondta, hogy az itteni ünnepet megelőző napon Párkányban is összejött a nyugdíjas klub tagsága a karácsonyt köszönteni.
„Mintegy százan zsúfolódtunk össze a nem túl nagy teremben, a nyugdíjasok nagy családja, de ennek ellenére is az öröm, a közös éneklés, imádkozás volt a jellemző, nem a méltatlankodás. Jó volt elfogyasztani a teát, a bejglit; örültünk egymásnak, készültünk a karácsonyra.” – írta le a benne uralkodó jó érzésket. Rövid beszédét a párkányi nyugdíjas klub üdvözletének, jókívánságainak tolmácsolásával zárta.
A beszédeket néhány kedves ajándék átadása követte, köztük a párkányiak fatáblába faragott Kőbánya címere, melyet egyik klubtársuk készített, s Mustó Géza alpolgármester vett át (képünk), és a Havasi Gyopár Alapítvány díja, amit Benkovich Béláné, Évike kapott meg a 10 éven át vezetett időstorna foglalkozásokért, majd a Tutta Forza Piccola zeneara műsorában több fiatal tehetséges zenész is bemutatkozott.
A Tutta Forza Piccola zenekar
A karácsonyi ünnepséget támogatták: Kőbányai Önkormányzat képviselő testülete, Benedek Györgyné, a Fe-Ferrum Kft. ügyvezetője, Szánta Emil, a Naturland Kft. cégvezetője, Kőrösi Kulturális Központ, Richter Gedeon Nyrt., EGIS Gyógyszergyár.
cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT
fotó: 10kerkult.hu/OGY
