AD-blacklist1

2019
jan.
06

Az utolsó közös Hős utcai karácsony?

Írta: Oszvald György

Hos u Xmas 6leadA Törökőri Református Gyülekezet Százados utcai templomában köszöntöttek 82 Hős utcai és Pongrác telepi gyereket a Kontúr Közhasznú Egyesület önkéntesei december 21-én.

 

 

 

„Olyan jó emlék a Hős utcai gyereknek a tavalyi közös karácsonyi ünnepség, amit a Levelek Télapónak csapata hozott össze, hogy mindenképpen szerettünk volna idén is szervezni egy hasonló ünnepséget. Annál is inkább, mert talán ez lehetett az utolsó alkalom, hogy együtt ünnepelhetünk azokkal a családokkal, akikkel 5 éve kapcsolatban vagyunk.” – írták a Kontúr Közhasznú Egyesület szervezői a honlapjukon.

 

    Jelentős összefogással, sok-sok önkéntes segítségével – ők gyűjtötték össze a Télapónak írt  leveleket is – a Törökőri református templomban 82 Hős utcai és Pongrác telepi gyerek kapta meg a Mikulástól az áhított ajándékokat.

   Hos u Xmas 240

 

   A gyerekek és szüleik érkezésére már megterítették az asztalokat süteményekkel, üdítővel; volt mit majszolni, míg el nem kezdődött a karácsonyi program.

 

   kontur1Elsőként egy diavetítéssel emlékeztek meg a nyári alkotótáborról, és az egész évi programokról, majd Szélinger Anna és Horváth Tamás zenéltek, énekeltek karácsi dalokat, s ha már benne voltak a dalolásban, a gyerekekkel közösen énekelték el a télapócsalogató Hull a pelyhes fehér hó című dalt.

 

   Hos u Xmas 80Nem csalódtak, megérkezett a fáradt Mikulás is, hátán az ajándékokkal teli zsákkal, amik pedig nem fértek bele, azok az asztalokra voltak szépen kipakolva. A gyerekek jót derültek azon, hogy a bejáratnál azonnal jobbra fordult a Mikulás és a szószékre akart felmenni. Úgy kellett útba igazítani, hogy az előkészített karosszékbe ülve nekilásson az ajándékok kiosztásának. De előtte megkínálták mézes kaláccsal, hogy legyen elég ereje az ajándékok átadásához.

 

kontur6

   A gyerekek meglepetésére, a Mikulás nem tűnt el azonnal a kéményben, hanem sétált egyet a hűvös udvaron, s szívesen teljesítette a kéréseket, hogy egy-egy közös telefonos képet készítsenek. (Sőt, a hagyományokat a rénszarvastól kölcsönvett használt patkókkal tiporva, maga kérte meg az egyik segítőt, hogy két önkéntest átölelve, neki is legyen egy saját emlékfotográfiája. – képünk)

 

   Szép, emlékezetes este volt, s csak remélni lehet, hogy a Hős utcai gyerekeknek nem ez volt az utolsó közös karácsonya…

 

cikkünkhöz szerény képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY és Kontúr egyesület

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül.

tamogatas