Nem maradt el!

Önkormányzati támogatás nélkül is megrendezte jubileumi, 5. nyári alkotótáborát a Kontúr Közhasznú Egyesület a Hős utcai gyerekeknek. A három napos programra augusztus utolsó napjaiban került sor.

Hadd ne foglalkozzunk e helyen az önkormányzat – talán helyesebb a pályázati bírálók, majd a döntést hozó képviselőtestület – cinizmusával a Kontúr pályázata kapcsán! Annyit azért meg kell jegyeznünk, hogy rendkívül visszatetsző, amikor olyan kőbányai civil szervezet pályázatát utasítják el, amely évek óta küzd egy dzsumbujban élő ártatlan generáció szellemi fejlődéséért, közösségük alakításáért – ugye, ők a Hős utcai gyerekek – miközben vadidegen, a kerületnek sem közvetlenül, sem közvetve „hasznot” nem hozó alapítványnak szavaz meg jelentősebb összeget.

   S ha az olvasó tán kételkedne a „cinizmus” minősítésen, álljon itt a Mérce.hu cikkéből egy idézet:

   „…idén a pályázat keretében elkölthető 4,5 millió forintból egy fillérrel sem támogatják a Kontúr Egyesület alkotótáborát. Összesen 27 pályázat érkezett be, ebből 2 volt érvénytelen, 23-at támogatnak, a Kontúr Egyesület pályázatát azonban bármiféle indoklás nélkül nem tartották támogatásra érdemesnek, miközben egyébként a hatásvizsgálatban külön megállapítják, hogy:

>>A sikeres pályázatok a kőbányai lakosság közösségformálását szolgálják.<<"

   Nos, a gyerekek nem tehetnek arról, hogy a Hős utcában milyen állapotok uralkodnak, hogy szinte méterenként állnak a rendőr járőrök és boldog-boldogtalant igazoltatnak, miközben ők a két háztömb között igyekeznek játszani. Arról sem tehetnek, hogy a lakhatásuk körülményei sok esetben minősíthetetlenek, hogy – az ő érdekükben is – a Kontúr egyesület szót emel egy emberibb életért, konferenciát, sajtótájékoztatót tart, igyekszik a szociológia lehetőségeivel bekapcsolódni az önkormányzat – cseppet sem könnyű – munkájába.

   Nem tehetnek róla, de igyekeznek alkalmazkodni, hiszen napról napra látják, tapasztalják, hogy a velük foglalkozó önkéntesek másként élnek, másként viselkednek, más normákat követnek. Türelmesek, megadják azt a szeretetet, ami hiányzik az éntudat kialakulásának kezdetén járó gyerekeknek. Magunk tapasztaltuk, hogy még két éve is azzal fogadták látogatásunkat, hogy „Te mi a f…sznak jöttél ide?” s örültünk, hogy nem rúgtak belénk, ám az idén tavasszal – miközben bámészkodtam a 15/A épület bejárata előtt – egy nagyobbacska leányka szinte kézen fogva kísért el a Kontúr közösségi helyiségébe. – Kit keres a bácsi? – kérdezte. Mikor mondtam, hogy a Kontúr egyesülethez jöttem, azt mondta: – Nem jó helyen jár, az a másik épületben van, az első emeleten. Megmutatom, tessék jönni! (Látván a segítségnyújtás örömét, titokban maradt, hogy már nem először járunk a közösségi térben.)

   Ugye, jelentős különbség! És a Kontúr is sikerrel rendezte meg a jubileumi tábort. Lássuk hát a három nap krónikáját!

Szívtévé és bunker

   Egy alapos takarítás után lehetett csak a különféle foglalkozások, tevékenységek helyszíneit berendezni. Már amennyire berendezésnek lehet nevezni néhány pad és asztal kirakását, s egy valaha szebb napokat megélt kapcsolószekrény tégla burkolatát. Ez utóbbi mellé rakták ki a szervezők a gerendákat, ajtó- és asztallapokat; a bunker építőelemeit.

   A nagyobb srácok fogékonyak voltak az ötletre, s akkor sem estek kétségbe, mikor nem sikerült összepászítani, rögzíteni az egyes elemeket. – Építsünk csúszdát! – kiáltott egyikük, megunva a bíbelődést. A többiek azonnal elfogadták az ötletet, sikerült megoldani az alátámasztást is, igaz a „csúszda” rögzítése a talajnál csak nem akart biztonságos lenni. Egymás után születtek a megoldások, ám egyik sem vált be.

   A kísérletezés, az egy-egy sikeres lecsúszás élménye annyira lekötötte a hat-hét fős társaságot, hogy még azzal sem foglalkoztak, hogy időközben megérkezett a muzsika – de erről kicsit később.

   A bunkerépítőkkel átellenben, a fal tövében alakították ki a kézműves központot. Az önkéntesek segítségével kartondobozokból tévét alkottak, rögtön kettőt is, az egyik a szívtévé volt, s kisebb tolakodással, de kialakult egy sorrend: ki, mikor, melyik tévében kerüljön be a „műsorba” – persze, kattogott a kamera is, és rögzítette az alkalmi bemondókat.

   A tévézés mellett állandó elfoglaltságot jelentett a különféle rajzolás, az előnyomott minták kiszínezése, sőt, a többféle szemüveg elkészítése is.

   A délelőtt utolsó harmadában megérkezett a zene. Mire Lakatos György (képünk), a „Romano Glasso -Cigány Hang” projekt tagja, zenésze összeszerelte a hangosítást, a Kontúr önkéntesei a raklapokból helyre kis nézőteret raktak össze, s kezdődhetett az előadás!

   A műsorában magyarországi cigány folklór, szabolcsi, nagyecsedi cigány népdalok, majd balkáni népzene szerepelt, s a végén a bátrabbak még táncra is penderültek. Igazi élmény volt hallgatni a csodás dallamokat. Igaz, főleg a kisebbek között, voltak, akiket nem babonázott meg a muzsika, szaladgáltak, zajongtak, de Lakatos később megjegyezte, nem nagyon zavarja, sokszor előfordult már ilyen a praxisában, s akinek fontos a zenéje, a dalai, azok itt ülnek, figyelnek, s netán még énekelnek is vele.

Cigány táncház

   Kétségtelen, a második nap kiemelkedő eseménye volt Balogh Zsolt és családja zenekara, amelyben az egyik fiú, Dominik a zene mellett kiválóan táncol is. Tudását egy csodás Felső-Tisza vidéki botlóval, majd látványos férfitánccal bizonyította. Aztán többen felálltak, s egy szolíd táncházzá alakult át a "porond".

   A másik a „szépségszalon”, ahol a Wesley János Általános Iskola tanárai hajat fontak, arcot festettek, hennáztak.

   Bár az eső kissé megzavarta a programot, de ezt a szervezők rugalmasan kezelték, például Preszl Éva, az Életvaló Egyesület vezetője a közösségi térben a saferinternet programmal ismertette meg a kíváncsi gyerkőcöket.

   A trambulin pedig mindent vitt: kicsik, nagyok élvezettel ugráltak a gumiasztalon.

   Aki kimaradt, sem panaszkodhatott: kéznél volt a tollaslabda, a hula-hopp karika, lehetett focizni, célba rúgni.

A trambulin varázsa és a torta

   Igazság szerint a zárónap már az ebéd és a torta köré szerveződött. Amíg a készülődés folyt, a trambulin volt a főszereplő. Olyan nagy volt a sikere, hogy sorszámot osztottak ki a szervezők és limitálták a gumiasztalon tölthető időt. Bár a nagyobb srácok igyekeztek maguknak előnyöket kicsikarni, ez nemigen sikerült.

   Sorra került mindenki, aki pedig már jól kiugrálta magát, az sem maradt elfoglaltság nélkül: a lépcsőházában színezni lehetett a jobbnál jobb versenyautókat, a virágokat és a rajzfilm-figurákat. Aki egyedi jelet akart magáéra, annak henna került a lábszárára, meg a kézfejére, ki-ki tetszése, kérése szerint.

   A nagy dolog pedig a Sándor Krisztina „főszakács” (a képen balra) vezetésével készült bográcsgulyás volt és az utána „felszolgált” ünnepi torta. (a képen jobbra: Erdős Virág költő)

   Külön öröm volt megtapasztalni, ahogy a gyerekek beleszúrták a tortába a tűzijátékot, sőt, igyekeztek meg is gyújtani. Nem mindegyik petárda oda került, ahová a felnőttek gondolták, de kit érdekelt ez az apróság…

   A torta az utolsó darabig elfogyott.

Epilógus

   A három nap folyamán nem hallottunk hangos fegyelmezést, hogy ezt vagy azt ne csináld, még akkor sem, ha valaki nagyon elengedte magát. A szelíd figyelmeztetés volt a „fegyver”: nézz magad mögé, kérlek, ha fordulsz a deszkával, lehet hogy mögötted van valaki. Vagy, ha valami nem sikerült elsőre, az volt a reakció, hogy „gyere, segítek, megmutatom, miért nem ragadt össze a karton” és társaik.

   Itt jegyezzük meg, hogy a második napon a trambulin annyira megtetszett a nagyobb srácoknak, hogy – bár sorszám és időmérés szabályozta az ugrálást – nemigen akarták abbahagyni az izgalmas szórakozást. Urbanovszky Zsuzsa, a Kontúr elnöke, láthatóan mérgesen mászott fel az ugróasztalra, s igyekezett kitessékelni a fiúkat. Ám, amikor a két srác ,,leterítette", rá se hederítve a kérésre, nem a düh öntötte el az agyát, hanem belement a játékba. Küzdött, igyekezett kivédeni a túlerő cseles támadásait, s láss csodát, egy perc után, mikor fáradtan megjegyezte, na, nekem elég srácok, hadd jöjjenek a kicsik, szó nélkül vele mentek a nagyok. „Ez jó mulatság, férfimunka volt!” – idézzük Vörösmartyt, illusztrálandó egy különleges „leszerelést”.

   Csak sejtjük, hogy Erdős Virág költő nem csak a tábor néhány óráját töltötte a gyerekek között. Kérésünkre elmondta, hogy a Kontúr egyesület meghívására teszi hasznossá magát, közben egy feladathoz is anyagot gyűjt. Két éve már részt vett ezen a programon, akkor origamizott a gyerekekkel. Elmondta, nagy fába vágta a fejszéjét a Kontúr, bár részletes tervek még nincsennek, de a tábor utóélete egy minden szempontból érdekesnek ígérkező kiállítás lesz. A gyerekek nemcsak rajzoltak, de kerámiákat is készítettek az elmúlt időszakban, sőt, fotóztak is. Arra kérték őt, írjon versikéket, kis történeteket a Hős utcai tapasztalatairól, s legyenek ezek a kiállítás szerves részei. – Izgalmas feladat, miközben azt látom, hogy a Hős utca a végnapjait éli, mégis megmozdul valami nagyon hasznos dolog – mondta.

   És, talán a legfontosabb dolog: a kontúrosok meghirdették a #nemaradjonel adománygyűjtő kampányt. Ennek során 163 000 forint gyűlt össze magánadományokból, így az önkormányzati támogatás elmaradása ellenére is magas színvonalon, tartalmas, élményt adó programokkal, születésnapi tortával sikerült megrendezni a már hagyományos alkotótábort.

cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT 

fotó: 10kerkult.hu/OGY