AD-blacklist1

2017
szep.
03

„Életrevaló prevenció”

Írta: Oszvald György

Eletrevalo hirdet 246leadSzakmai konferenciával egybekötött díjkiosztó ünnepséget rendezett az Életrevaló Egyesület az Astoria szálló egyik konferencia termében augusztus 24-én. Az Életrevaló prevenció című szakmai napot Kovács Róbert polgármester nyitotta meg.

 

 

 

Őszintén bevalljuk, hogy „elloptuk” a szakmai nap címét. Bármit lehetett volna írni, de úgy véltük, a késő délutánba nyúló nap történéseit ez foglalja össze a legjobban, sőt, kifejezetten megmutatja annak lényegét.

 

   Eletrevalo hirdet 165Előzetesként engedje meg az olvasó, hogy megjegyezzük, az Életrevaló Egyesület az évek során egy rendkívül hatásos, a gyerekek kreativitására építő, ugyanakkor az életüket meghatározó, befolyásoló valós témákat feldolgoztató műhelyt hozott létre. Ha úgy tetszik, ebben a műhelyben játszanak, tanulnak, fejlesztik önmaguk megismerésének lehetőségeit, megtapasztalják a közösségben történő munkavégzés vagy ha így jobb, feladatmegoldás módszereit. Nem titkoljuk tovább, ez a kisfilmkészítő műhely. Évről évre írnak ki különféle témákban pályázatokat, s a gyerekek rendre küldik a jobbnál jobb, néhány perces filmeket.

   Ja, és ne feledjük, az alkotók túlnyomó többsége hátrányos helyzetű fiatal, gyermekek átmeneti otthonában élnek ezért vagy azért, családgondozók segítségét veszik igénybe…; mindenképpen sérült gyerekek. Higgyék el, egy film elkészítése közben, után más emberekké válnak…

 

   Alkotókkal, szereplőkkel, kísérőkkel, szakemberekkel telt meg a terem. Kovács Róbert azzal indított, szívesebben ülne a résztvevők között mint velük szemben, hiszen megismerve céljaikat, elképzeléseiket, meggyőződése, hogy olyan témákon dolgoznak közösen, melyeket ő maga is kiemelt jelentőségűnek tart.

 

   Eletrevalo hirdet 100– Különösen öröm számomra, hogy az Életrevaló Egyesületben olyanok dolgoznak együtt, akik még nem a felnőtt korosztályhoz tartoznak. Fiatalok, gyerekek akár, de ott vannak a felnőttek, akik támogatják a munkájukat. Ott vannak köztük a kortárs segítők is, s ez egy alapvető tényező, hiszen mindannyian azt szeretnénk, hogy ezek a fiatalok életrevalók legyenek – hangsúlyozta a polgármester.

 

    Kitért arra, hogy az egyesület munkáját a kábítószer prevenció kapcsán ismerte meg, s ma is megrázó élmény számára egyik-másik kisfilm. Látta az internet veszélyeit bemutató munkáikat, tudomása van a bűnmegelőzési területen kifejtett erőfeszítéseikről is. Kiemelte, hogy az egyesület munkája révén több olyan témára is rálátása lett, melyek gondjairól kevés információja volt.

 

   – Szeretném megköszönni a munkájukat, szeretném megköszönni mindazt, amit Kőbányáért tesznek más szervezetekkel együttműködve, hogy mindenki tudja, ismerje saját értékeit, s ezek szerint éljenek – zárta a megnyitóját Kovács Róbert (képünk).

  

A kávészünet előtti részben Preszl Éva az egyesület szakmai vezetője először néhány szóval beszámolt az Életrevaló Prevenció projektről, majd bemutatta az Egyesület által kifejlesztett Bűnmegelőzési társasjátékot.

 

  Eletrevalo hirdet 468A projekt egyik eleme az Önismereti és kisfilm-készítő műhely Telefonok főcímmel futó, különféle témákat feldolgozó három filmje. A Célkeresztben című filmet a kőbányai Gyermekek átmeneti otthonában élő fiatalokkal a Pongrác Közösségi házban forgatták, a másik film, az Összetörve című opus a BMSZK zuglói Családok Átmeneti Otthonának lakóival készült. A harmadik film a Tréfa nevet viseli, Chilton Flóra rendező-operatőr munkája.

  A filmek elkészítésében elévülhetetlen érdemei vannak a Északi Támpont Egyesületnek, ezen belül is a fáradságot nem ismerő Tóth Bálintnak (képünk).

  

   Az Életrevaló Prevenció projekt további elemei voltak a Szülőcsoport foglalkozásai, ahol aktuális és egyéb gondjaik megoldásához kaptak segítséget, a jobb agyféltekés rajztanfolyam módszertanának alkalmazása a szenvedélybetegek rehabilitációjában, és a kortárssegítő képzés.  Ezekről számoltak be röviden az adott részekért felelős témavezetők: Északi Támpont Egyesület: Tóth Bálint, Chilton Flóra; X. kerületi Rendőrkapitányság: Koós Judit r. őrnagy; SOS Krízis Alapítvány: Hellenbart László, Csepregi János mentálhigiéniás szakember.

 

   Eletrevalo hirdet 464Ezután bemutattak két filmet abból a trilógiából, mellyel az egyesület Önismereti és kisfilm-alkotó műhelye profi alkotókkal vett részt és nyert első díjat a Bujtor István Filmfesztiválon.*  

 

   A zsűri, amely 4 főíjat osztott ki így indokolt:

 

   „Kisjátékfilm kategóriában Chilton Flóra Telefonok filmsorozatának Célkeresztben című rövidfilmje nyerte el a fődíjat. A méltatásban a zsűri kiemelte, hogy „az Északi Támpont Közhasznú Egyesület és az Életrevaló Egyesület amatőr fiataljainak közreműködésével készült film egy iskolai osztályba új tanulóként érkező lány történetén keresztül, a mobiltelefonon tárolt érzékeny információkból fakadó veszélyekre kívánta felhívni a figyelmet, középpontban a közösségi média hatásaival és egy telefon révén elkövetett bűncselekménnyel.”  (képünkön Preszl Éva az oklevéllel, a fesztiválon a díjat Chilton Flóra vette át)

  

Eletrevalo hirdet 482

  A fesztiválgyőztes film szereplői, alkotói - 1

 

   A filmben szereplő gyerekek és az alkotók már tudták, hogy a filmjük fődíjas lett, azonban az okleveleket csak most volt lehetőségük átvenni. Mi sem természetesebb, hogy elkészült egy csoportkép is, mert jó így együtt ünnepelni!

  

Eletrevalo hirdet 505

  A fesztiválgyőztes film szereplői, alkotói - 2

 

   A szakmai nap második része gyakorlatilag az egyesület által kiírt kisfilmkészítő pályázat –mely szintén eleme a nagy projektnek – díjainak átadásáról szólt.

 

   A kiírásban megfogalmazták, hogy „olyan filmeket várunk, amik hatékonyan jelenítik meg a bűnelkövetés megelőzésének módjait, vagyis elérik a célcsoportot és a prevenciós hatást is kifejtik.”

   A pályázatra 12 film érkezett, melyeket Takács Katalin kortárssegítő, Chilton Flóra filmrendező és Preszl Éva projektvezető értékelte. Az első helyezett 50 ezer, a második 35 ezer, míg a harmadik 15 ezer forint vásárlási utalványt kapott.

   A filmeket Preszl Éva méltatta néhány szóval, majd Takács Évát, az egyesület elnökét hívta segítségül a díjak átadáshoz.

 

   Eletrevalo hirdet 539I. Borbás Fanni (19 é., Székesfehérvár) a Szakítsunk című, II. Bartúcz Anna (13 é., Ceglédbercel) a Sziréna nélkül című, III. Turai Hunor (18 é., Nagykőrös) a Két idegen egy pad című filmjével.

   Különdíjat nyert Peresztegi Hanna a Legyél okosabb, mint a telefonod című filmjével.

   A pályázó fiatalok és közösségek emléklapot vehettek át Preszl Évától.

(képünkön jobbra a pályázat győztese, Borbás Fanni)

 

   És mi mással is végződhetett volna egy díjkiosztó, mint az egyébként 18. születésnapját is ünneplő Életrevaló Egyesület hatalmas szülinapi tortájával, mely nem csak életrevaló, de ennivaló is volt!

 

Borbás Fanni filmje:

 

 

A torta majszolása alatt kértünk interjút az első díjat nyert alkotótól, Borbás Fannitól.

 

   – A film opertőrje Borbás Gyula volt. Gondolom, ő az édesapád.

   – Igen.

   – Kérdezem ezt azért, hogy van-e valami családi háttere a filmes affinitásodnak?

   – Nem, nincs semmi ilyen. Igazából apukámnak is én mondtam meg, hogyan fogja meg a kamerát, előtte elpróbáltuk, mert ugye, nem tudtam volna egyszerre szereplő és kameraman is lenni.

   Eletrevalo hirdet 541Nagyon tetszettek a vágások, az alapgondolat megfogalmazása. Látványos, jó ritmusa van a filmednek. Hobbiból készítesz filmeket vagy ilyen szakirányú suliba jársz?

   – 19 éves vagyok, most fejeztem be az első évemet és kezdem a másodikat az ELTE informatikai karán, programozónak tanulok. De ennek a szakmának inkább a kreatívabb oldalát szeretném megfogni, a dizájn érdekel igazán. És a fotózás, meg ez a filmezés is nagyon megfogott.

   – Honnan jött az ötlet ehhez a filmhez? Van valós alapja, esetleg személyes tapasztalat vagy másokkal megtörtént eset?

   – Hát, nem mondok újat azzal, hogy nap mint nap lógunk a telefonunkon, internet, közösségi oldalak, ami belefér, de ez nem feltétlenül rossz: egyfajta kapcsolattartás, kapcsolatépítés van mögötte. Ugyanakkor ott vannak a veszélyek is: sokan nem figyelnek oda saját magukra, mindent megosztanak, megnyitnak, s – valljuk be őszintén – ha valaki visszaél ezekkel, már nehéz kijönni belőle. Megtörtént az internetes bántalmazás, s nem beszélünk róla vagy keveset. És nincs recept, mit kell tenni ilyenekor. Szerettem volna felhívni a figyelmet éppen azért, hogy senki sincs egyedül, segítséget kell kérni! Sőt, hiszek abban, hogy meg tudjuk előzni ezeket az eseteket.

   – Sokrétű az érdeklődésed, nincs valahol benne, hogy átnyergelsz a filmes szakmára? Rendező, operatőr is lehetsz…

   – Hát igen, a lehetőség, bár Magyarországon elég szűkösen, de adott. Az igazat megvallva, vágó szakon gondolkodtam korábban, nagyon izgalmasnak tartom.

   – Kinek mutattad meg a kész filmedet legelsőként?

   – Család. Bár ők elfogultak, aztán a barátnőmnek, aki szerepel is filmben. Tetszett nekik.

   – A plusz egy kérdés. Kínálok egy záró gondolat lehetőséget. Biztos van olyan, amit nem kérdeztem meg, de szívesen elmondanád, megosztanád az olvasókkal. Tiéd a „terep”.

   – Húúú. Hát nagy hirtelen, éppen a magam vívódása miatt is, azt mondom, bár elkezdtem informatikát tanulni, nem biztos, hogy ez az utam. Az a lényeg, akkor is keressük a saját utunkat, ha közben elbotlunk, olyat keressünk, amit szenvedéllyel tudunk csinálni. Csak akkor lesz teljes és boldog életünk.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT 

Fotó: 10kerkult.hu/OGY

 


*/ Harmincnyolc alkotás szerepelt a Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjában, amely a 2009-ben elhunyt Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer emléke előtt tisztelgett. A seregszemlét augusztus 5-én és 6-án tartották Balatonszemesen.

A nyolcadik alkalommal megrendezett eseményre a művész életműve nyomán a krimi és a humor felől közelítő innovatív, fiatalos szemléletű rövidfilmekkel lehetett nevezni – írta a fesztivált a helyi önkormányzattal, a Latinovits Alapítvánnyal, a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Házzal közösen szervező Magyar Versmondók Egyesülete a tájékoztató anyagában.

Hangsúlyozták, a független, amatőr filmes alkotók és alkotóközösségek munkáit kisjátékfilm, szabadon választott műfajú és tematikájú film és versfilm kategóriájában várták.

A zsűri elnöke Lutter Imre médiaszakember, előadóművész volt, mellette Kiss László rendező, a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke és Kalász József rendező, a Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ) elnökségi tagja foglaltak helyet az ítészek sorában.

Az eredményhirdetésről, díjazottakról bővebben ITT lehet olvasni