AD-blacklist1

2015
júl.
18

Mellrákfórum: Nem vagy egyedül

Írta: Oszvald György

mellrak leadHosszas előkészületek, tervezgetések után megtartotta első összejövetelét a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban a Mellrákfórum betegklubja. Az összejövetelre június 4-én került sor, a szervezetet a három alapító, dr. Kenessey Andrea, Balassa Gabriella és Tamási Mónika mutatta be.

 

 

Mindig megtiszteltetés, ha az ember olyan témával találkozik, amelyről elsőként van tudomása. Higgyen bárki bármit, gondolja akár azt, hogy a sors keze van a dologban, akár azt, hogy igaz a mondás, miszerint jókor kell jó helyen lenni, mindegy is. A lényegen nem változtat. Véletlenül csöppentünk egy beszélgetésbe, melyet dr. Kenessey Andrea és Balassa Gabriella folytatott az idei Richter Terézanyu pályázat díjátadása után, április 7-én.

    mellrakforum 007x

  balról: dr. Lengyel Erzsébet PhD., dr. Futó Ildikó, Tamási Mónika, dr. Kenessey Andrea, Balassa Gabriealla 

 

   Azt tervezgették éppen, hogy a honlapjukon még van egy-két finomítani való és, hogy mi kerüljön fel pontosan a mellrákfórum.hu – mert neve már volt és ráadásul próbaüzemben működött az oldal – honlapra. Sőt, már akkor szóba került, hogy a honlap mellé egy mellrák-klubot is szerveznek, éppen abban a fázisban voltak, amikor a kórház vezetésével egyezkedtek. Akkor arra kért Kenessey doktornő, még ne adjuk hírét, hogy létezik ilyen, értesíteni fog arról, ha időszerű lesz a publikálás. Nos, néhány napja jött a hír, indulnak, zöld a lámpa, várnak.

 

   mellrakforum 017xA mellrákfórum betegklub kitűzött dátuma az első találkozóra június 4-ére szólt. Ezúton is köszönjük a meghívást, hiszen – mint kiderült – a téma rendkívül intim, bár a résztvevő közel tíz hölgy a bevezető után szinte azonnal elmerült a részletekben. No, de ne szaladjunk a dolgoknak elébe!

   Balassa Gabriealla és Kenessey Andrea – mindketten legyőzték a rákot – felváltva mondták el, miért és hogyan jött létre a betegszervezet. A harmadik alapító, Tamási Mónika csendesen üldögélt a széken, ám csak az alkalomra várt, hogy mondjon néhány szót magáról. Kiderült, ő is átesett a betegségen, s szintén a gyógyultak táborát gyarapítja. Mindhárman úgy érezték, szükség lenne egy olyan magyar nyelvű fórumra, amely segítséget ad a problémás esetek megbeszéléséhez mind szakmai, mind lelki oldalról. – Ezek azok a területek, melyeket a kórház kevésbé vagy egyáltalán nem tud szolgáltatni a betegnek. Nem azért, mert nem akarja, hanem azért, mert nincs rá intézményes lehetőség – világított rá az alapítás egyes tényezőire Kenessey doktornő. Elmondta azt is, a honlap haszna már mérhető, hiszen jelenleg is velük vannak néhányan, akikkel azon keresztül ismerkedtek meg, s ma már személyes kapcsolatban állnak.

 

   Bemutatták szakértőiket, dr. Futó Ildikót, aki már addig is sokat segített a triónak és dr. Lengyel Erzsébet PhD. az onkológiai osztály főorvosát, aki az első szóra melléjük állt és a honlapon ő fog válaszolni az olvasói kérdésekre.  

   Bemelegítésként szóba került az is, hogy eddigi tevékenységük során sokfelé jártak a megelőző, felvilágosító munkájukkal. Bekapcsolódtak a Richter Egészségváros programjába, jártak a Sziget fesztiválon, jelen voltak az Avon mellrák elleni sétáján (június 6-án, - a szerk.). És, végre Kőbányán is létrejött a mellrák elleni küzdelem központja!

 

   Elhangzott egy bátorító felszólítás, ha valakinek kérdése van, nyugodtan tegye fel, vagy akár mondja el saját történetét. No, ez hatásos volt, egy idősebb hölgy kezdte a sort. A bemutatkozását azonnal kérdések, Lengyel főorvos asszony részéről pedig szakmai észrevételek kísérték. És szépen, nem is oly’ lassan kialakult az a bizonyos beszélgetés, melyre az alapítók gondoltak.

   mellrakforum 019Úgy véltük, itt van az a pont, amikor – szimpátia, sajtómunkási lelkiismeret ide vagy oda – el kell köszönnünk, s a hölgyeket magukra kell (illik) hagynunk. Azért nem álltuk meg, hogy egy körkérdést ne tegyünk fel. – Erre számítottak, ami itt most elkezdődött? – kérdeztük. A válaszok meggyőzőek voltak, s fényesen igazolták Andi, Gabi és Móni elképzelését. Egybehangzóan azt válaszolták, igen, sok dolog van, amit nem tudtak kivel megbeszélni, nem volt összehasonlítási alapjuk, nem tudtak adott esetben teljes értékű döntést hozni a szükséges információk nélkül. A beszélgetést indító hölgy azt mondta, hogy „együtt vagyunk, erősek vagyunk” – és állítjuk, ettől jobb végszót számunkra nem is mondhatott volna.

 

   Szerkesztőségünk – a lehetőségekhez képest – igyekszik figyelemmel követni a mellrák betegszervezet tevékenységét, s rendszeresen beszámolunk az olvasóknak tevékenységükről. Addig is, búcsúzás helyett: Nem vagy egyedül, együtt erősek vagyunk

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY, címfotó: patikamagazin.hu