Lovas, vizes élményvadászat
Valahogy úgy van ez, hogy egy távolabbi helyre kirándulni nem is olyan bonyolult dolog, nem jár különösebb feszültséggel. Feltéve, ha egészséges felnőtt emberek a kirándulás résztvevői, az utazást egy hivatásos cég szervezte, s mindenben teljesítette a megrendelő igényeit. Mint írtam volt, feltéve, ha…
A kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórház Stroke Betegszervezete – pályázati forrásokat felhasználva – mintegy ötven fővel kirándult a Balatonlelléhez közeli Rádpusztára egy kis lovas élményvadászatra, majd a program után Siófokra. A szervezés minden nyűgét Kiss Judit pszichológus, a betegszervezet vezetője vette a nyakába. Hogy izgult-e? Feszült volt-e? Igen! Nem kis felelősség olyan emberekkel utazni, akik agyi érkatasztrófa után a rehabilitáció különféle fázisában vannak, cukorbetegek, mozgásuk kerekesszékhez kötött, beszédük, mozgásuk korlátozott. Természetesen, szakképzett ápolók is vigyázták a betegeket, ennek ellenére ,,jelen volt" az idegesség.
Persze, a másik oldalon ott van az élmény. Az élmény a szervezőnek, amikor saját szemével látja, milyen óriási hatással van a betegre egy szelíd paci megsimogatása, a lovaskocsival való birtoknézés utáni mesélés – ,,képzeld, a mankómba alig bírtam kapaszkodni, úgy megdobott az egyik sáros-gödrös részen a kocsi, de nincs semmi bajom!" –, a bravúros lovasbemutató után az „asszony ostorral nevelése” majd a fagyi utáni vadászat a siófoki kikötőben…
Kiss Judit (képünkon az ajtó előtt) úgy fogalmazott, többeknek már önmagában az élmény volt, hogy kimozdulhattak a „négy fal” közül.
– És, hogy a Balcsira megyünk kirándulni szinte semmihez sem hasonlítható, mert volt a betegek között olyan is, aki életében nem látta még a „nagy vizet” – mondta.
Ha azt írtuk korábban egy-egy érdekes klubfoglalkozás – mondjuk a Pa Dö Dő látogatása vagy a Gördülő Tánccsoport előadása – után, hogy hónapokig ebből merítenek a betegek, most mit írjunk? Ugye, senki nem veszi rossz néven, ha azt mondjuk, örök életre szóló emlékek rögzültek, egy-egy mozzanatot bizonyára sokszor elmesélnek majd a betegek, legyen az a vízisikló halvadászata a siófoki mólónál, vagy a Kiss Judit feje felett pattogó ostor (spontán reakció volt, igazság szerint a lovászfiútól kérdezett valamit, az meg kihasználta a lehetőséget, s hangos csattanások közepette varázsköröket írt le Judit körül), és még sorolhatnánk.
A „feltéve, ha" kitételhez tatozik, hogy a buszt reggel fél nyolcra rendelte Judit, ám nyolc órakor kétségbe esetten telefonált, „hol késik, mikor ér már ide?”. Jött is mintegy negyed óra múltán, de nem egészen olyan, mint a hetekkel korábban megbeszélt, kerekesszékes beteg szállítására is alkalmas jármű. Sebaj, megoldották az ápolók és a kevésbé betegek: négyen tolták fel a síneken a kocsit, az utastérben pedig ölbe véve a mozgásában korlátozottat, óvatosan helyezték az ülésre. (Megjegyezzük, Siófokról hazafelé már egészen rutinosan végezték a cseppet sem könnyű műveletet!)
Mivel mikrofon sem volt a helyettesítő buszon, a Rádpusztáról szóló ismertetőt Kiss Judit nem mondta el. Álljon itt – némi vigaszként – amiről beszélni kívánt.
„A hely története régre nyúlik vissza, már a X. században lakott település volt. Nevét I. István feleségével, Gizellával Magyarországra érkezett egyik bajor lovag fiáról, Rádról kapta. A település a Rád nemzetség ősi fészke volt. Itt található a XIII. században késő-román stílusban, faragott homokkőből és téglából épült templom feltárt romja, mely nyáron zenés kamara esteknek ad otthont. Évszázadok jöttek-mentek, majd másfél évtizeddel ezelőtt új korszak kezdődött Rádpuszta történetében. 1997-ben egy romos épület megvásárlásával indult el az a folyamat, melynek eredményeképpen mára az alig százötven lelket számláló zsáktelepülésen egy 6,5 hektáron elterülő idegenforgalmi centrum jött létre, ahol magyaros vendégszeretettel, a hagyományok felidézésével várjuk a vendégeket. A lovarda a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség által minősített Kiemelt Bemutatóhely.”
A talán kissé száraz ismertetőt aztán kiegészítette a csodálat, miután a nádtetős csárda előtt leparkolt a busz. Gondosan ápolt környezet, egy törzsből faragott, embermagasságú szobrok látványa varázsolta el a kirándulókat.
Egy frissítő kávé után nézelődés az istállóknál, többen a lovakat simogatták, sőt, a pónikat meg is ölelgették. De nem hiányzott a kínálatból a végtelenül bájos, néhány hetes pulikölyök sem. A nézelődés ideje alatt a farm lovászai felszerszámoztak három lovat, kocsik elé fogták őket, s jelezték, lehet felszállni, kezdődhet a lovaskocsis birtoknézés. Először az aszfaltos úton csattogtak a paták, majd kisvártatva a szőlőskerthez ért a menet. Állítólag megszokták már a lovak a beton utat, mindegy nekik hogy ott vagy a földúton mennek. Lehet, de hitünk szerint a mezőre érve kicsit megkönnyebbültek. Élvezetes, látványos, bő fél órás túra után érkezett vissza a társaság a lovardába. Séta az étterembe, ahol kiderült, még 15-20 percet várni kell a gulyásra. A vendéglátók a 180 éves borospince megtekintését javasolták, ahol együtt él a történelem és a modern borászat – mind eszközeiben, mind a zamatokban. Nos ez utóbbit nem tapasztalhatták meg a betegek, a balatoni borok kóstolójára ezúttal nem került sor.
Annál inkább a pompás gulyásra, s a desszertnek kínált baracklekváros tejespitére. Szó se róla, a szakácsok kitettek magukért!
Az ebéd után lovasbemutató várta a kőbányai vendégeket. Igaz, az előző esti vihar miatt szétázott homokú bemutató pálya helyett a csárda előtti füves részen alakított óriásit a három lovászfiú. Megmutatták, mennyire „kezesbárány” a ló, ha értő módon, szeretettel dolgoznak velük. Lefektették őket, fejük felett csattogott az ostor, sőt, olyan pózt is felvettek – a kutyák ülő póza –, ami számukra abszolút idegen. A produkcióban külön szerepe volt Sanyinak, a buta szamárnak. Bár mindent végrehajtott, amit gazdája vezényelt neki, mégis ő volt az esetlen, a mulatságos, kicsit sántító hasonlattal élve, a lovarda bohóca.
Itt történt meg az asszonyok ostoros fegyelmezése, melynek során az utolsó pillanatban visszafogták a lovászok az ostor lendületét, s a csattogós vég most lágyan körülölelte a hölgyek bokáját. Becsületükre legyen mondva, nagyobb sikongatás nélkül tűrték a „műveletet” – minden bizodalmuk a lovászokban volt.
A bemutató végén – annak rendje, módja szerint – elkészült a csoportkép, jöhetett a folytatás!
A Siófokra indulás előtt még lehetőség volt megnézni a racka juhokat, s a kiscsacsikat. Megjegyezzük, ezen kora délutáni órában volt a legmelegebb, tűzött a nap, s bizony jól esett az autóbusz relatíve hűvös utasterébe ülni. Néhányan talán el is szenderedtek a rövid úton, de azt mindenki örömmel állapította meg, jó helyre parkolt a busz: közel a kikötőhöz és a mólóhoz.
Kiss Judit javaslatára egy óra szabadprogram várt a kirándulókra. Néhányan „fagyi vadászatba” kezdtek: ki finomabb (ők voltak a türelmesebbek, s a többet sétálók), ki kevésbé ízes „gépi olasz fagyit” (ez volt a kényelmes, lusta tudósító – kiemelés tőlem, OGY) talált. Séta a mólón, a parton, néhányan a Jókai parkban pihentek meg egy kis időre, egy szóval ez az órácska a feltöltődés ideje volt.
A kirándulás összefoglaló videóját a képre kattintva tekinthetik meg.
Hazafelé jövet a busz sofőrjének felírta a társaság a piros pontot. Siófok belterületén, a Beszédes sétányon hajtott végig, ahol a luxusvillák, luxus apartmanok látványa magért beszélt. Bár több helyen is ki volt írva: eladó, a puccosabbak „For sale” feliratú óriásposztereken virítottak. Balatonszabadinál kanyarodott fel a 67-es útra, majd kicsivel később a sztrádára. Este hétre, a jelzett időben ért haza a stroke betegszervezet kiránduló csoportja.
Arról meg vagyunk győződve, feszültségektől mentes, pihentető szép álma volt mindenkinek.
Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT
fotó: 10kekrult.hu/OGY
Az Érbetegek Rehabilitációja Alapítvány ezúton is köszönetét fejezi ki a Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestületének, amely a civil szervezetek részére kiírt 2014. évi támogatásáról szóló pályázaton a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Stroke Betegszervezetét 200.000 Ft-tal támogatta. A támogatást 53 fő részére történő autóbusz bérlésére és lovas programon történő részvételre használtunk fel.
Az alapítvány kuratóriuma
