Egy születésnap margójára
Buncsik János, a Stroke betegszervezet tagja nemrég múlt 90 éves. Köszöntését augusztus 29-én délután tartották meg a Csősztorony kerthelyiségében. A köszöntésen sokan vettek részt, és ajándékokkal kedveskedtek Jani bácsinak.
A 90. születésnap nem mindennapi életkor. Jani bácsi – igaz, néha-néha elesett, s akár egy hónapig is tartott az ápolása – szinte minden stroke-klub eseményen részt vett, legyen az egy szalonnasütés a Bárka Ihász utcai kertjében, vagy éppen egy hosszabb, autóbuszos kiránduláson. Hiszik vagy sem, évek óta részt vesz az Óhegy park futókörén rendezett csúcsdöntéseken; 1-2 kört sétált el, növelve ezzel a kilométerek számát. De az utóbbi években a Senior Tízkarikás Játékok versenyről sem hiányzott: a nordic walking versenyen vett részt, s a Kocsis Sándor Sportközpont salakos futópályáján gyalogolt akár 3 kört is. Azt pedig kevesen tudják, hogy Jani bácsi a mai napig igazolt versenyző, a Postás SE tájékozódási futás szakosztályának őszi rendezvényén (A Kertvárosi Általános Iskola körül szokás megrendezni) nemigen hiányzott, a legrövidebb távot becsülettel végig gyalogolta.
A 90 éves Buncsik Jani bácsi köszöntése
A születésnapja tiszteletére Juhász Györgyi (fenti képen jobbra) egy nagyszerű ünneplést szervezett. Jani bácsit – a köszöntéseken túl – három, egyenként 20 darabos, tematikusan összeállított fényképalbummal ajándékozta meg, mely az elmúlt 12 év fotóit tartalmazta, a másik meglepetés pedig az volt, hogy egy díszes oklevélen feltüntetett szöveggel, nevezetesen „Buncsik János, a Stroke-klub örökös tagja 90. születésnapja alkalmából” felirattal, s az oklevelet a jelen lévők aláírásával megerősítve adta át.
A Lefi cukrászda egy szolid, nagyon finom csokitortát készített a 90. születésnap alkalmából, melyet a köszöntések után felszeletelve gyorsan elfogyasztott a társaság. Az ünneplést pedig egy meglepetés is követte Juhász Györgyi jóvoltából: a klub büdzséjéből finanszírozva a jelenlévők egy igencsak finom, kövön sült pizzát fogyaszthattak el.
Mivel is zárulhatna a tudósítás, mint azzal, hogy Isten éltesse Jani bácsit!
A cikkhez képgaléria tartozik - ITT
Fotó: 10kerkult.hu/OGY