Stroke-klub kirándulás – Zsámbéki Lámpamúzeum

Juhász Györgyi, a Stroke-klub fáradhatatlan programszervezője időben megrendelte a buszt, és előre vetítette a látnivalókat. A kirándulás három helyszínt célzott meg. Az első a Zsámbéki Romtemplom volt, majd a Lámpamúzeum következett, másodjára Bajna község nevezetességével, a Sándor-Metternich-kastély csodáival ismerkedett a klubtagság.

A 92 éves Borus Ferenc, Feri bácsi, külön kérésre jött ki a lakásából, teszem hozzá örömmel és szívesen. A műhelynek használt épület homlokzatát temérdek, lajstromozott szerszám díszítette. Feri bácsi a műhely ajtója előtt a gangra ült ki, s érdeklődve várta a kérdéseimet.

   – Feri bácsi! Mikor kezdte gyűjteni a lámpákat?

   – Komolyan a 60-as években. Ugyanis én sohasem akartam lámpákat gyűjteni. A piával kezdtem a gyűjtést (ez afféle ritka itókákat jelent, s a borosüvegekből saját borpincét rendezett be -a szerk.) – nevetett egy jót. Tudja hány üveg rohad a pincében? Ötszáznál is több borospalack porosodik, megeszi a fene….

   – El kéne adni őket, biztosan nagy az értékük… vetem fel.

   – Nem úgy van az! Sokan azt hiszik, minél öregebb a bor, annál jobb. Hát ez nem egészen úgy van, az idővel romlik a minősége – magyarázta Feri bácsi.

   A folytatás meglepő volt, egyúttal indokolta a lámpagyűjtési hajlamát is. „Abból fejlődött ki, hogy a boros pincébe a gyertyatartó dukál, nem a petróleum lámpa. Oszt’ addig keresgettem – mindenütt lámpa, lámpa –, hogy két évig maceráltak, de mondom, én nem foglalkozom lámpával. De, hát a Franc egye meg, ha ennyi lámpa van, akkor csak gyűjtöm a lámpát. Ha nincs bor, akkor ma lámpamúzeum sincs” – kacsintott egy mosolygósat.

   Érdekelt az is, hogyan alakult a gyűjtés. Gondoltam, itt, a környéken sokféle dolgot össze lehetett szedni, például olajos lámpákat, de honnan a csudából szerzett meg egy kínai porcelán lámpát? Ahogy elnéztem, 300 éves.

   Feri bácsi replikázott egyet, hogy csak cirka 300, mert valójában senki nem tudja az eredeti dátumot. „Figyeld, ez hamar bele került a tévébe, az újságba. Ott volt a lámpa, de 50 éven át a fene sem volt kíváncsi rájuk. Ahogy híre ment a tévéből, rögtön lett érdeklődés.” – adta elő.

   Amit Feri bácsi nem említett, a Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár honlapján olvasható.

   „1970-ben ,közkívánatra’ létrehozták az első állandó kiállítást a Művelődési Házban, körülbelül 250 tárgyból álló gyűjteménnyel. … A gyűjtemény gyorsan kinőtte a Művelődési Ház kistermét. 1979-ben nyílt meg a Lámpamúzeum mai helyén, egy 19. századi parasztházban, Zsámbékon a Magyar u. 18. szám alatt, amelyet a település vezetése vásárolt meg a múzeumi anyag bemutatására. Jelenleg 1000-1100 db világítási tárgy található az ország egyetlen Lámpamúzeumában. Az intézmény 1995-ben bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, 1980-ban felvételt nyert a Nemzetközi Lámpaklubba Amerikában, 1983-ban pedig az Ausztrál Múzeumi Társaság tagjai közé került.

   A múzeumalapítót a Magyar Köztársasági Elnök 1999-ben Arany Emlékéremmel jutalmazta, 1998-ban Zsámbék díszpolgára lett.”

   A történethez tartozik egy másik gyűjtő gesztusa. Blaskó László gyűjtői szenvedélyét édesanyjától örökölte, a családot számos festménnyel gazdagította. Borus Ferencnek köszönhetően az 1970-es években ő is elkezdett lámpákat gyűjteni. Elsősorban a díszesebb, ritkaság számba menő főúri és nagypolgári családoknál használt, nehezen megtalálható lámpákat szerezte be, s javította, korhű állapotba állította vissza a kincseit. Lámpagyűjteményét 2019-ben a zsámbéki önkormányzat megvásárolta, gazdagítva ezzel a Lámpamúzeumot.

   Tovább fűzve a lámpagyűjtést, Feri bácsi felfedte, hogy a tévé hatására sokan hozták neki a lámpákat, vagy írtak neki, menjen el, nézze meg ott helyben a „kincset”. Hozzá tette, hogy gyűjt mindent a mai napig, és az az igazi, ha felmehet egy padlásra, kutakodhat a kidobott cuccok között. Mint mondta, még „az egérlyukba is belenyúlt, hogy van-e ott valami”? „Sok helyen, képzelje el, azt mondta az öreg, mert fiatalra nem lehet ugye gyűjteni, szóval mikor kérdezte az öreg, hogy honnan van a lámpa? Mondtam neki, hát honnan? Csak nem képzeli, hogy magammal hoztam?” – és nevetett egy jót. Hát kiderült, hogy valamikor még régen az apja felrakta a padra.

   – Feri bácsi! Ahogy végig néztem, sokféle lámpa van itt, a díszes porcelán lámpáktól kezdve a vasúti lámpákig, hogyan alakított ki azt a rendszert, sorrendet, hogy mi hová kerüljön? Segített valaki, vagy magától rendezte őket el?

   – Hát nézze, a lámpa egy érdekes dolog, 50 évig élt. 1850 után jelent meg, ’900-ban jött meg a villany, a híres lámpagyárak mind bezártak. Ezt kellett feldolgozni. Máma is gyártják ezt a falra akasztható konyhai lámpát. Hatvan éve gyűjtöm ezeket, de úgy képzelje el, még ma is találok olyanokat, hogy az ember csak pislog! Nemrég hoztak egy lámpát, nagyon szép darab, az üvegbúra tetején van egy kis kupak egy kis zászlóval, meg egy névvel. Kérdezem mi ez, s mondja, hogy ezzel kellett eloltani. Hogy melyik lámpa mit ér, arról egy árjegyzékből tudok tájékozódni. Amerikából is küldtek ilyet.

   Feri bácsinak mondtam egy párhuzamot. Több éve annak, hogy a Budapesten, sőt, a világon egyetlen zászlómúzeumban jártam. A zászlógyűjtő Balogh László 2014-ig 2500 zászlót tud a gyűjteményében, s ez azóta gyarapodik, kb. 6000 ezer a mostani darabszám. A gyűjtési elhivatottságot ugyan úgy kezdte el, ahogy ezt Feri bácsi is tette. A gyűjtő szenvedélyük gyakorlatilag azonos, csak a tárgya más. Balogh László nagyon büszke az életművére. – Feri bácsi mit gondol a saját munkájáról? Ugyanolyan büszke, mint Balogh úr?

   Feri bácsi kis kitérővel válaszolt. Elmondta, hogy nagyon sok munkája és pénze van ebben, a koszos, vagy sérült lámpákat ő maga tisztogatta, szépítette, s állította helyre, plusz az országban ez az egy lámpamúzeum van, és valójában ezért nem is olyan büszke. Inkább annak örül, hogy Guinness-rekorder, a község díszpolgára.

   „Arra viszont büszke vagyok, hogy a lányaim a 90. és a 92. születésnapomra is köszöntöttek, de azt saccolja meg, hogy a 90. évemre hányan gratuláltak! Nem találja el, biztosan. Több mint 1000 köszöntést kaptam mindenféle formában. Na, látja, erre vagyok büszke, mert hol van még egy ember, aki ennyi elismerést kap. És ugye, jó, hogy van ilyen okos telefon, mert az számlálja is. De most, hogy betöltöttem a 92-t, most is ezren felül köszöntöttek.” – nézett körül az időközben összegyűlt, a beszélgetést hallgató sztrók-betegeken.

   A magam részéről arra vagyok büszke, hogy Feri bácsi kiült a gangra, kedves, közvetlen, ízes előadással egyedülálló történeteket mesélt, és büszke vagyok arra is, hogy ezeket lejegyezhettem, s közzé tehettem. Köszönöm, Feri bácsi!

A cikkhez képgaléria tartozik – ITT (FIGYELEM! A galéria első részében a Romtemplom képei láthatók)

fotó: 10kerkult.hu/OGY