AD-blacklist1

2022
jún.
28

Városnézés Révkomáromban - a stroke-klub túrája

Írta: Oszvald György

Stroke Komarom 206leadA Bajcsy-Zsilinszky Kórház Stroke Betegszervezete örömmel nyugtázta, hogy a covid-járvány miatti korlátozások feloldása után, végre megvalósíthatta régi tervét: egy városnéző séta Komárom szlovákiai oldalán fekvő Komarno belvárosában. A látogatást, mint tette azt máskor is, Juhász Györgyi szervezte meg június 9-re, de a program második felének irányítását a vihar vette át.

  

   Az indulás a szokásos módon történt: a már jól ismert, a mozgáskorlátozottak beszállását segítő lifttel felszerelt autóbusz a Gizella melletti utcában vette fel a stroke-klub tagjait és a kísérőket. Juhász Györgyi az indulás után vázlatosan ismertette a programot, ami azt is tartalmazta, hogy hazafelé – egy komáromi ebéd után – megállnak majd Tatán, és egy rövid sétát tesznek a Fényes ösvényhez, ami lényegében egy cölöpsétány a láp feleltt. Megjegyzem, Tatán már jártak a sztrókosok, de néhány látnivaló akkor kimaradt. Azt is tudni kell, hogy a Fényes ösvény meglátogatása meghiúsult. A kellemesen elköltött ebéd után, szinte percek alatt, óriási vihar kerekedett, keresztülhúzva minden megállási szándékot. Néhány kilométerrel Budapest előtt csendesült az esőzés, ám a főváros egyes részein, így Kőbányán is, továbbra is zuhogott.

   No, de lássuk, mit láttunk Komarno belvárosában!

 

   Komárom/Komarno vagy Révkomárom a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál fekszik. a várost nevezik még Észak-Komáromnak, Öreg-Komáromnak, illetve egyesek Szlovák-Komáromnak, hogy megkülönböztessék az egykori déli városrésztől, amely ma Komárom (vagy Dél-Komárom) néven önálló település Magyarországon. Komarno a Nyitrai járásban a harmadik legnépesebb város Nyitra és Érsekújvár után. A szlovákiai magyarság legfontosabb kulturális és politikai központja. A város fontos gépipari (hajógyártási) központ, valamint forgalmas dunai árukikötő. Komárom 2004 óta egyetemi város is, itt alapították meg első szlovákiai magyar nyelvű egyetemként a Selye János Egyetemet.

   Stroke Komarom 045

  Az Erzsébet híd komárom felől

 

   A szlovák Komáromba az Erzsébet hídon érkezett a társaság, rögtön megjegyzem, hazafelé egy másik útvonalon, az új, 2020. szeptemberében átadott Monostori hídon keltek át. A parkolás a belváros szívében, egy nagyon jó helyen történt, megkönnyítve a kiszállást.

 

   Stroke Komarom 090aA városközpontba igyekezvén elsőként a nevezetességek közül, a Szentháromság-szobor (képünk) mellett vitt az út.

   Ez a város legrégebbi köztéri szobra. A Klapka-tér nyugati oldalán fekszik, a Zichy-palotával szemben. 1715-ben állították fel, hálaadásul az 1710-1711 évi kuruc háborúkat követő pestisjárvány után. Az oszlop tetején levő szobor Szűz Mária megkoronázását ábrázolja, az emelvény alján az öt szent szobra látható.

 

   Hosszasabban a város központi terén, a Klapka téren időztek a stroke-klub tagjai, s nem ok nélkül. Stroke Komarom 126A tér egyik nevezetessége a tér északi oldalán álló Városháza, melynek tornyában lassan kinyílt egy ablak, s egy huszármentés bábfigura – most fél óránként – lassan körbe forgott a Klapka induló dallamára (a látvány a székesfehérvári Óratoronynak a déli harangszó után látható figuráinak „sétájára” hasonlít).

 

   Természetesen, nem maradhatott ki a város hős védője, Klapka György tábornok 1991-ben újra avatott szobra sem: körbejárták, többen fotózkodtak, majd – talán már ez is hagyomány a sztróksoknál – elkészült egy csoportkép is.

   Nem hagyhatom ki, hogy ne említsem meg: Jerome K. Jerome angol író, publicista (1859-1927) középső nevét jelző K betűt Klapka György tiszteletére kapta, neve hivatalosan Jerome Klapka Jerome. Klapka György az emigrációja során gyakran vendégeskedett a Jerome-családnál.)

  Stroke Komarom 117

  A stroke-klub a Klapka-szobor és a Városháza előtt

 

   A Városháza a neoklasszicista építészeti stílus legjellegzetesebb emléke Komáromban. A korábbi, egyemeletes barokk városháza 1718-1719-ben épült. Az 1725-ben átalakított épületet az 1763. évi földrengés romba döntötte, 1766-ban épült újjá, majd 1767-ben felépült rézzel fedett tornya is, melynek tetején a Habsburg-birodalom jelképét – hatalmas, pléhből készült kétfejű sast – helyezték el. 1848-ban tűzvész áldozatává vált az épület, melyet 1875-ben kétemeletes épületté alakították át.

 

   A következő „célpont” az Európa udvar, Komárno történelmi városának egyik legnagyobb turisztikai látványossága volt. A teret 45 különböző európai ország építészeti stílusát magán viselő épület övezi. A téren pavilon is található zenészek számára, valamint a híres európai mecénások és kiemelkedő magyar uralkodók, mint Matej Bel, Sissi császárné, Maria Theresa szobrai láthatók.

 

Stroke Komarom 179

  Az Európa udvar egy részlete

 

     Az udvar házai közül az érdekesebbek: az Észt, a Finn, a Belga, a Holland, a Fríz, a Norvég, a Dán, az Angol, az Ír, a Skót és a Walesi Ház, de Van San Marinói Ház, Román, Cseh, valamint Szlovák Ház is. A Német Ház az egyetlen, amely nem új, hanem a város legrégebbi épülete.

   A mintegy 6500 négyzetméter alapterületű udvart a Szent István-kapun, a IV. Béla-kapun és a Mária Terézia-kapun át lehet megközelíteni, a tér közepén pedig annak a kútnak a működőképes másolata található, amely 1878-ig a Fő téren állt a komáromi Városháza előtt

 

   A látvány magért beszélt, s ha nem okostelefonnal fotózott volna – rajtam kívül – mindenki, azt mondanám, hogy csak úgy kattogtak a fényképezőgépek. Az Európa-udvarból a Szent István-kapun távozott a csapat, s egy rövid séta után újra a Klapka térre ért. Itt kis rövid pihenő után (többeket be kellett várni) útjuk a Nádor utcába vezetett, s a Duna Menti Múzeum udvarán egy újabb csoportkép készült el a Jókai-szobor előtt (lenti kép).

 

Stroke Komarom 232

 

   A múzeumban őrzik Szlovákia leggazdagabb római kori gyűjteményét, Feszty Árpád a magyar honfoglalást lezáró utolsó ütközetről szóló Bánhidai csata című festményét, és itt kapott helyet a Jókai Egyesület 40 ezer kötetes könyvtára is. Úton oda felé, egy érdekes megoldással találkozhattak a figyelmesen nézelődők: az egyik épület ablakain a város többféle nézőpontból fotózott térképeit láthatták. Másoknak jól esett egy tölcsér fagyi, s persze, azt is jobb volt egy padon ücsörögve elnyalogatni.

 

   Stroke Komarom 241A társaság a közelben lévő Wiking kávézóhoz ment, melynek falán a gróf Esterházy János emlékére állított, vörös mészkőből faragott domborműves emléktáblát tekintette meg (képünk) . A dombormű alatti táblán Esterházy börtönévei alatt viselt rabszáma (7832) látható, az emléktábla szövege, a magyar mellett szlovák és angol nyelven: „Gróf Esterházy János mártír politikus emlékére”. Az emlékművet 2011. november 17-én ünnepélyes keretek között avatták fel.

 

   A csoport útja ezután a XIX. századi neogótikus épület, aTiszti Pavilonhoz vezetett; a Klapka tér felől léptek be az udvarba.

   „Az emeletes tiszti pavillon a mult század ötvenes évei végén és a hatvanas évek elején épült, s tiszti lakásul szolgál. Földszintjén a mérnökkari parancsnokság és a katonai kaszinó helyiségei vannak elhelyezve. Ez voltaképpen tudományos egyesület s a Komáromban állomásozó katonatisztek kellemes szórakozásáról, felolvasásokról és mulatságokról gondoskodik, melyeken meghívott polgári egyének is részt szoktak venni. Vendéglőjének a sétatérre nyíló kellemes nyári kerthelyisége is van” – írta az épületről Borovszky Samu a Magyarország vármegyéi és városai című munkájában a 20. század elején.

   Arról nem szólhatott a kor krónikása, hogy az U-alakú épület öle mily csodás belső teret, udvart rejt. Egy ápolt füves parkban áll Selye János, a stresszelmélet kidolgozójának mellszobra, kiről az épületbe az évek során beköltözött egyetemet is elnevezték, valamint egy híd látható, amely Komárom és Révkomárom összetartozását szimbolizálja. A híd szinte provokált: azon át kellett menni, azon fotót kellett készíteni; – ki-ki szelfizett, vagy megkért valakit egy fotóra.

 

   Stroke Komarom 249További érdekesség az udvarban a Fogadalmak Kútja. A kávára egy drótból készült kupolaszerű rácsot építettek, s erre lehetett és lehet ma is egy-egy lakatot erősíteni. Az eredetet, a kút nevét, a káván lévő három nyelven (magyar, szlovák, angol) írt tábla magyarázza:

 

   „Mondd el a fogadalmad, pecsételd le egy lakattal, és a kulcsot dobd be a kútba. A kút szelleme segíteni fog." (Nem akarok pikírt lenni, de a sok lakat láttán azért kíváncsi lennék, a fogadalomtévők vajon betartották-e esküjüket.)

 

   A nézelődés, fotózkodás közben Juhász Györgyi figyelmeztetett, hogy gyorsan telik az idő, Komáromban már ebéd várja a társaságot. Hazafelé a város nyugati részén épült új hídon, a Monostori hídon hajtott át a busz. A híd alapkövét 2017-ben tették le, a pálya 2019 decemberében ért össze, az átadására 2020. szeptember 17-én került sor.

 

Stroke Komarom 294

   A Monostori híd - a kép már Komárom felé haladva, a hídról lejőve készült

 

   A meglepetés duplán érte a kirándulókat. Egyfelől egy kellemes környezetben jó minőségű ebédet költhettek el, másrészt a meglepetés fonákja az volt, hogy az indulás után nem sokkal a szemerkélő eső úgy elkezdett esni, mintha dézsából öntötték volna. A vihar olyan erős volt, hogy a busz ablaktörlője alig bírta ellapátolni a szélvédőről a vizet. Nem volt mit tenni, Juhász Györgyi hiába tervezte meg nagy műgonddal a Tatára, a Fényes ösvényhez tervezett, s korábban kimaradt látnivalókat, a vihar elmosta a jó ötleteket. Sajnos.

 

Stroke Komarom 333

   Ebédre várva Komáromban

 

   A sűrű eső Budapest előtt néhány kilométerre csitulni látszott, de ez csak a látszat volt. A fővárosban szinte mindenhol esett, s ez alól Kőbánya sem volt kivétel, ám szerencsére, a megérkezéskor már csak egy csendesen szemerkélő esővel kellett megbirkózni.

 

   Azért csak nem tudom megállni, hogy egy fotót ne tegyek közzé a Fényes ösvényről. Hátha valakinek kedve támad privátban meglátogatni.

 

tata fenyes

 

A beszámolóhoz képgaléria tartozik ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY