AD-blacklist1

2020
aug.
20

Egészség ezreknek, milliók a kórházaknak – indul a Richter egészségváros sorozata

Írta: szerk-OGY

ev 3 leadfotoA Richter Egészségváros, immár 10 éves programsorozat célja, hogy minél többen tegyenek a saját egészségük megőrzése és fenntartása érdekében. Szűrővizsgálatokkal, tanácsadásokkal, sokakat érintő fizikai és lelki beteg-ségekről tartott előadásokkal, és családi programokkal készülnek a szervezők a helyszíneken, ahol az egészségmegőrzése mellett a jótékonyság is hangsúlyos.

  

Legfontosabb értékünk az egészség! Ezt vallja a Richter már alapítása óta és nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is számos programmal és kezdeményezéssel támasztja alá hitvallását.

   

ev 5 RG Bp slide

 

   Ezek közül az egyik legsikeresebb programsorozat a 2009-ben útjára indított Richter Egészségváros, amely az országot járva a helyi kórházak és egészségügyi intézmények szakembereiből álló felkészült csapattal várja a látogatókat a kijelölt helyszíneken. A kezdeményezés különlegessége, hogy a programra látogatók a helyi kórház működését és a szükséges orvostechnikai eszközök beszerzését is támogatják, hiszen részvételükkel növelhetik a Társaság által felajánlott 2 millió forintos alapadományt. A program indulása óta eltelt 9 év alatt 297 millió forintnyi támogatást gyűjtöttek össze a lakosok a Richter segítségével.

 

RG ev 4 video 2020

 

Az idei – nyárvégi, őszi – helyszínek és időpontok

 

augusztus 22. Debrecen, II. János Pál pápa tér; szeptember 5. Budapest, XIX. kerület (Kispest) , Templom tér; szeptember 19. Dunakeszi, Katonadomb; szeptember 26. Tata, Kossuth tér; október 3. Pécs, Kossuth tér; október 4. Kiskunhalas, Bethlen Gábor tér; október 10. Kaposvár, Kossuth tér.

 

ev 2 szereplok

 

Egyéb információk ITT olvashatók  

 

[richer.hu]; fotó: 10kerkult.hu/archív