AD-blacklist1

2020
aug.
19

A szalonnázás örömei

Írta: Oszvald György

szalonna leadLassan hagyományos közösségi időmúlatás a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Stroke Betegszervezeténél a nyárközépi szalonnasütés. A Bárka Humánszolgáltató Központ nagyszerű kertje minden igényt kielégít, így nem csoda, hogy sokan jöttek el augusztus 14-én délután is egy kicsit füstölődni, majd egy jót falatozni.

 

 

 

Nem panaszkodhatnak a stroke klub tagjai, hogy üres a nyár, hogy otthon kellene ücsörögniük. Miután enyhültek a koronavírus-járvány veszélyével összefüggő korlátozások, a programok szervezője, Juhász Györgyi és segítői gondoskodnak róla, hogy a május-júniusi zárás (ami ugyan most elmaradt) és a szeptemberi évadkezdés (remélhetőleg ez már meg lesz tartva) közötti durván két hónap alatt senki se unatkozzon.

   Az alkalmi programok közt főleg az ismerkedés Budapest nevezetes helyeivel (ld. korábbi cikkeinket ITT, ITT és ITT ) szerepel, de a csúcs az augusztusi szalonnázás.

 

   xszalonna 21Hadd tegyem gyorsan hozzá, hogy többen is virslit, kolbászt választottak a füstölt szalonna helyett, de ennek nincs is jelentősége. Hiszen a stroke és más betegségek miatti diéta vagy étrendi korlátozások indokolttá teszik a szalonna elhagyását. De a tűzgyújtás, a nyársalás élménye ettől még nem változik, mint ahogy az sem, hogy kicsit füstös lesz a tűz mellett ülő.

 

   Stroke szalonnazas 031Miközben a többség a finom falatok elkészítésén munkálkodott, Juhász Györgyi a jelenléti ívet vitte körbe, telefonált, s már az őszi – nem a havi rendszerességű klubnapok – programjait egyeztette. Többféle kirándulásra is készül a csapat, előzetesen annyit, hogy Komárom nevezetességeit is megcélozták.

 

   És, ha már Györgyinél volt szó, megemlítette azt is, hogy különleges nap ez a mai, mert Csuja Gábor és felesége Évike (képünk) a 22. házassági évfordulóját ünneplik. A bejelentést taps fogadta, no meg a gratulációk sem maradtak el.

 

   xszalonna 78Egy személyes élményemet is megosztanám az olvasókkal! Számomra – egy hosszabb, majd’ kéthónapos kórházi ápolással járó betegség után felüdülés volt újra a stroke-os közösséggel lenni, nem utolsó sorban szalonnát sütni.

   Emberemlékezet óta nem volt részem ebben az élményben. S ami még szebbé tette a délutánt, hogy a feleségem is velem volt, a fotókat is ő készítette rólam.

 

   Délután négy óra körül kezdett ritkulni a társaság, aki maradt, körbe ültek egy asztalt, s kis ideig még beszélgettek.

  

 

A szalonnasütögetős délutánról egy, a hangulatot bemuatani iigyekvő videó is készült.

 

video pic

 

A délutánról készült képgaléria  IDE  kattintva megtekinthető.

fotó: 10kerkult.hu/OGY