AD-blacklist1

2018
jún.
27

Nyári szünet előtti buli

Írta: Oszvald György

STROKE close 001leadMint minden évben ez idáig, most is lezárt egy „szezont” a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Stroke Betegszervezete. Ilyenkor nyári szünetre megy a klub, ami persze nem jelenti azt, hogy program nélkül maradnak a betegek. A benőséges eseményre május utolsó napján került sor.

 

 

A klubnap némileg más „külsőt öltött”, mint azt megszokták a betegek az év többi összejövetelén, a KÖSZI színháztermében. Szélekre tolt, terített asztalok pogácsával, zsíros kenyérrel, üdítőkkel, a színpad felőli részen egy nagyobb hely – gondolván arra is, hogy a „hivatalos” rész után netán többeknek táncolni támadna kedve.

 

   STROKE close 005A program egy visszatekintéssel kezdődött: a 2017. májusában tartott klubnaptól indulva minden egyes eseményről – legyen az a szokásos havi összejövetel vagy éppen egy köztes időszakban szervezett kirándulás – egy 10-15 képet tartalmazó diasor foglalta össze a történteket; a befejezés 2018. áprilisa volt.

 

   STROKE close 010Az aláfestő zenének a Queen együttes közismert slágere, a We Are the Champions című opus lett kiválasztva, utalva arra, hogy a stroke-betegek a legnagyobb bajnokok: saját magukat – félelmeiket, gátlásaikat, elesettségüket, mások sajnálatát és megannyi más pszichés és fizikai tényezőt – kell legyőzniük ahhoz, hogy az épekkel egyenrangú életet éljenek!

 

   A mintegy 40 perces vetítést családias beszélgetés követte, közben Juhász Györgyi néhány nyári program tervezetét ismertette. S igen, kedves olvasó, jókor tette fel a kérdést! Volt tánc is, bár a krónikás egyéb elfoglaltsága miatt ennek csak az elejét tudta megörökíteni.

 

   A klubnapon készült néhány fotót IDE kattintva tekinthetik meg.

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px