AD-blacklist1

2018
jan.
29

A stroke nem az életkort nézi – 2.

Írta: szerk

20171128 142733Váratlanul, alattomos módon támad. Akárkit. Férfit, nőt, fiatalt, időst. Nem számít az életkor. Sőt, sokszor az sem, milyen, az infarktus esélyét növelő módon élsz. Vajon, ha valakinek minden káros szenvedélytől mentes az élete, bekövetkezhet-e a baj? Kétrészes írásunk éppen erről szól.

 

 

A Bajcsy- Zsilinszky Kórház Stroke Betegszervezete két, stroke-n átesett vendéget hívott meg az elmúlt év végén. A 19 éves Pásztor Zsoltot, és egy hónappal később a 70 éves Varga István vállalkozót, önkormányzati képviselőt látta vendégül. A két nagyszerű emberben – életkoruktól eltekintve – sok közös vonás van…

 

   20171128 142725Varga István (a képen jobbról) 70 éves gépészmérnök, önálló vállalkozó Kőbányán. Ma is itt él feleségével és két lányával. Édesapja örökségébe lépve tovább vitte 50 éve működő műhelyüket.

 

   „Már a nagyapám is Kőbányán született, a Gergely utca 46. szám alatt. Én is mindig Kőbányán éltem, itt töltöttem gyermekéveimet, itt tanultam, és jelenleg is itt élek a feleségemmel, dr. Feminger Andrea szemész orvossal, akit sokan ismernek a kerületben. Két lányunk van.

   Édesapám ismert, köztiszteletnek örvendő kisiparos volt, akinek a műhelyében már 8 éves koromban forintot érő munkával segítettem. Édesanyám, bár igen tehetséges volt, szegény lányként nem végezhette el a tanítóképzőt, így minket tanított otthon. A Bánki Donát Műszaki Főiskola elvégzése után édesapám műhelyében kezdtem dolgozni, ez az első és egyetlen munkahelyem. 50 éve a Kada utcában!

    Iskolás korom óta sportoltam, ma is tagja vagyok a Törekvés SE elnökségének.” – írta magáról képviselővé választásakor.

 

   Nem elfeledkezve közéleti tevékenységéről, elsősorban arról faggattam Pista bácsit a stroke klub összejövetelén, hogy csodálkozott-e, amikor durván egy éve stroke-ot kapott. Természetesen, lényegesnek tartottam megkérni, mondjon néhány gondolatot arról is, hogy aktív sportolói léte, nemdohányzó életmódja ellenére miért is kaphatott többször is infarktust? Pista bácsi egy kerek történetet mondott el.

 

   – 2016-ban, nagyjából éppen ilyenkor, a Katalin bál után kaptam stroke-ot. (A klubnap 2017. november 28-án volt. -a szerk.) Éjjel történhetett. Éjfél tájban lekapcsoltam a televíziót, talán aludtam is egy kicsit. Kimentem a mosdóba, éreztem, hogy elesek, de úgy gondoltam, csak az egyensúlyommal volt egy kis gond, megbillentem talán. Visszamentem a szobába, s lefeküdtem. Reggel akartam menni dolgozni, de a feleségem, aki orvos, látta, hogy igencsak bizonytalan a mozgásom, keresztbe áll a szemem. Kérte, emeljem fel a kezem, az egyiket nem sikerült, bár azt hittem, igen. Ezt látva már hívta is a mentőt, bevittek a Bajcsyba, ahol nagyon gyorsan megállapították, stroke-om van. Beszédgondjaim voltak, igyekeztem tőmondatokban fogalmazni, de nehezen ment. Viszont, ha énekeltem, rendesen ki tudtam mondani a szavakat. Ugyanis, az énekközpont meg a beszédközpont nem ugyanaz, de erről nekem fogalmam sem volt. A tíz nap alatt, amíg a kórházban voltam, logopédus foglalkozott velem. Tudom, hogy kicsit talán lassabban beszélek, de tudok folyamatosan beszélni, s ez a lényeg. Előfordul, hogy nem tudom magam precízen kifejezni,  mert nem találom a megfelelő szót, de tudom, ott van a nyelvem hegyén… Csak azt nem mondd, hogy ez a hetven év következménye – nevetett fel vidáman.

 

  – Mit gondol Pista bácsi arról, hogy egy dolgos kétkezi munkásélet és a rendszeres sportolás – mert ne feledjük, élvonalbeli kerékpáros volt – ellenére miért támadta meg a kór?

 – Nem tudom, nem éreztem, hogy túlhajtom magam. Azt vallottam és vallom most is, hogy megfelelő beosztással mindenre jut idő, s ekkor nem a mennyiség, de a minőség a döntő.

    

20171128 142733

  Balról: Oszvald György újságíró kérdezi Varga Istvánt a stroke-ról

 

   Megjegyeztem, hogy Pista bácsi a síeléssel is komoly kapcsolatban volt, közbeszólt, oly annyira, hogy 2017 elején is hosszabb időre sítőrára ment, s ez meglehetősen sok energiát követelő tevékenység. Azaz, halmoztuk azokat a tényeket, amiket éppen a stroke elkerüléséhez javasolnak a szakemberek, s őt mégis elérte ez a katasztrófa. Sőt, a korábbi beszélgetéseinken kiderült, hogy nemcsak az agyi, de szívbeli infarktusa is volt. Azt kértem meséljen erről, mert eddig sokan meséltek a betegségükről, de olyan történet, melyben mindkét infarktus szerepelt volna, nem hangzott el.

 

   – 2010 januárjában lementem a törekvéshez egy kicsit vívni, s miközben beszélgettünk a szülőkkel, azt vettem észre, hogy kis csillagocskák jelentek meg. Na, a biciklizésből tudtam, hogy ha ilyen jeleket észlelek, akkor kicsit lassítani kell, mert elfogyott a levegő. Most is így tettem, lazítottam egy kicsit, de elkezdett a terem pörögni, ezért kimentem a levegőre. Aztán nem emlékszem semmire, csak dereng, hogy három srác állt mellettem, s a szívemet nyomkodták. Később megtudtam, riasztották a mentőket és a feleségemet is. 15-18 perc múlva megjöttek a mentősök, a földre fektettek, s keményen dolgoztak. Állítólag négyszer ütöttek meg a defibrillátorral, mire elkezdet a szívem normálisan ketyegni, de egyszer a műtőben is megállt. Legalább is így mondták. Két napig nem voltam magamnál, akkor levetek a gépről, felébresztettek, s nekem fog-gall-mamm sem volt, hol vagyok – adott nyomatékot a szótagolással az emléknek.

 

    Egy hét múlva engedték el, de szigorú orvosi felügyelet alatt maradt. S ha nagyon kutatni akarjuk, hogy egy sportos, egészséges ember miért kap stroke-ot, talán a szívinfarktus, mint hajlamosító tényező szóba jöhet. Persze, a kérdés továbbra is nyitott, miért kapott infarktust?

   Az pedig csak részbeni válasz, hogy beszűkült egy ér. Ezt helyrehozták neki a kórházban, s utána sokáig semmi baja nem volt, amikor csak tehette, kerékpározott: volt olyan hét, hogy hetven kilométert is letekert.

  

automentes 265

  Varga István az isaszegi kerékpár túrára indul 2014-ben

 

   – Jól érzem magam, s örülök – mondta most is mosolyogva. – szeretném megjegyezni, s nagyon fontosnak tartom, hogy bár óvatos vagyok a történtek miatt, de nincs betegségtudatom! Van, akinek a csípője romlik el, van, akinek a térde, más nagyothall, nekem az ereimmel voltak gondok. Tudomásul kell venni, és kész.

     Elmondtam a jelenlévőknek, hogy a korábbi beszélgetéseinkből tudom, Pista bácsi nem dohányzik, a feketéről csak azt tudja, milyen a színe. Az étkezéséről viszont már ő kellett, hogy beszéljen.

 

   – Figyelembe veszi-e az étrendje összeállításánál, hogy két infarktuson is átesett? Kell-e valamilyen speciális diétát tartania, vagy elmegy a csülök a csülökkel?

   – Először is elmondanám, hogy 67 és fél kiló voltam versenyző koromban, 18 évesen. Most 72 vagyok. Úgy érzem, ha akartam volna, a seregben is és később is, szedhettem volna magamra többet is. Nem válogattam az ételek között, de arra vigyáztam, ne legyek túlsúlyos. A táplálkozásomban semmi különleges nincs: megeszem a csülköt, a zsíroskenyeret is, de megiszom a tejet is, szeretem a zöldségeket, a gyümölcsöt, tehát megeszek mindent, de csak mértékkel! Bár mondják, főleg az 50 év felettieknek, hogy a vacsorával óvatosan, inkább semmit vagy csak keveset, azért én szoktam vacsorázni.

   – Mennyire fárasztó a képviselői munka? Amíg jó hírekkel keresik meg, vagy állítják meg az utcán, addig talán rendben is van a dolog, de amikor a panaszkodás ideje van, ráadásul talán jogosan is, az már eléggé stresszeli az embert. Gondolja, hogy ezt nehezebben viseli?

   – Elég hosszú ideje végzem, tudom kezelni a szélsőséges megnyilvánulásokat is, így nem okoz idegi túlterhelést.

   – Még egy utolsó kérdést engedjen meg. Az elmondottak alapján mindkét keringési katasztrófából nagyon gyorsan felépült. Van valami titka, valami speciális keringési képessége?

   – Nem tudok róla, de azt hallottam, hogy a kerékpározás jótékonyan hat a hajszálerek hálózatára. Az lehetséges, hogy nekem is az átlagon felül épült ki ez a rendszer, s amikor bekövetkezett a baj, mintegy vésztartalékból tudott a szívem annyi vért pumpálni innen, ami a túléléshez kellett. Szóval, csoda nincs. És azt pedig már mondtam, hogy nincs betegségtudatom, azt viszont tudomásul vettem, hogy vannak korlátaim. Kész, ennyi.

*

   Lenovo A1000 IMG 20171128 144014A beszélgetés után a Kőbányai Írók, Költők Egyesülete néhány alkotója adott egy rövid irodalmi műsort. Ennek az volt a különlegessége, hogy a közelgő adventre, karácsonyra hangoló válogatás közé az egyik stroke-os beteg, Kókai Károly verseit is beszerkesztették.

 

   A karácsonyi hangulatot Rábai Németh Ferenc alapozta meg: saját verséhez, a Télapódal című opushoz írt zenét, s ezt dalolta el, természetesen télapó jelmezben (képünk).

   A műsorban elhangzottak G. Szabó Árpád, Ari Fabbro, Karacs Zsigmond, Tékozló Mucha Tamás, Csetényi Kati, Pintér Sándor, Farkas Viola, Varnusz Xavér, Kapusi Tamás versei.

   A verseket elmondták: Ari Fabbro, Csetényi Kati, G. Szabó Árpád, Oszvald György, Rábai Németh Ferenc.

 

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px