Aranyanyura lapot húzott a Richter
Hetedik alkalommal rendezték meg a Richter Aranyanyu díjátadó gáláját november 16-án. A menetrend azonos volt a korábbi évek gyakorlatával, ám a Richter nagyot lépett: több újdonságot vezetett be és nemzetközi tervekről is szóltak a gyógyszergyár vezetői.
Hogyan jut el egy diszlexiás fiú retorika versenyre? Hogyan lehet rávenni a mai fiatalokat, hogy – nehéz hivatást válasszanak –, ápolónők legyenek? Miért dönt úgy egy hatgyermekes roma asszony, hogy szociológus diplomát szerez? Ki az, akit több százan szólítanak anyának, és ha lehetne, a világ összes gyerekét maga köré gyűjtené? Hogyan lehet elérni a célt behozhatatlannak tűnő hátrányból indulva?
– A Richter Aranyanyu Díj idei nyertesei tudják a választ ezekre a kérdésekre, ezért különlegesek – nyitotta meg a díjátadót Jakupcsek Gabriella, az est műsorvezetője.
Arra kérjük az olvasókat, ne egy hagyományos tudósítást várjanak most! Ugyanis – sok mindentől eltekintve – három dolgot mindenképpen itt, cikkünk elején kell megemlítenünk.
Az első a nyilvánosság szélesítése. Nem vitás, hogy az Aranyanyu díjátadójának országos sajtója van: az eseményt követően a nyomtatott és az elektronikus sajtó hírt ad a győztesekről, s ki-ki vérmérséklete szerint színesíti saját tudósítását. Szerepelhetnek ebben a megható történeteket követő könnyek törölgetése, a díjazott és környezete (férj, gyerekek, jelölő, barátok) egymásra borulása, a díjátadók elérzékenyülése, a sztárfellépők méltatása.
Szerkesztőségünk arról kíván szólni, hogy a szervezők – követve az eddigi igényes szervezést és élve az internetes alkalmazások lehetőségével – az egyik legnépszerűbb közösségi megosztó portálon, a facebookon is nyilvánossá tették a díjátadót. Erre Rácz Zsuzsa külön is felhívta a figyelmet, s arra buzdított mindenkit, integessen az otthon, a számítógép előtt ülőknek. A lehetőséggel többen is éltek a díjazottak közül is.
Hozzá tesszük, ez a megoldás nem ad hoc döntés volt, hanem már a díjkiosztó előtt jelezték az esemény facebook oldalán, így mindenki felkészülhetett az élő közvetítésre.
A második, számunkra a minőséget jelentő gesztus a jeltolmács alkalmazása. Két szinkronban tolmácsolni képes hölgy jelelt a nagyothallóknak, emelve ezzel a rendezvény színvonalát. Úgy hisszük, sok mindenki nevében mondunk köszönetet ezért a szervezőknek ezért a megoldásért.
A harmadik kiemelés konkrétan összefügg az egyik díjazottal és a műsor sztárfellépőjével. Hadd ne kerülgessük a meglepetés fortyogó fazekát! Illésné Áncsán Aranka átvette a közönség szavazatai alapján az Aranyanyu szobrocskát, majd néhány keresetlen szó után óriási taps közepette a helyére ment.
Aztán beszaladt a színpadon álló zongorához Furák Péter, elhelyezkedett, leütötte az első akkordokat, majd egy-két pillanat múlva felcsattant a taps, az ováció! Oláh Ibolya szalad a színpadra! (képünk) Sajátos, rekedtes hangján énekelt egy dalt a saját sorsáról, közben pedig természetes egyszerűséggel sétált le Anyácska asztalához, barátaihoz egy-egy simogatásra, egy mosoly mellett odasúgott „szeretlek, és téged is, és téged is” félmondatra.
Nem lehetett nem színpadra hívni Illésné Áncsán Aranka újdonsült aranyanyut, hogy egykori patrónusa mellett állva hallgasson meg néhány őszinte szót, gondolatot. Elmondta, hogy meghívta Ibolyát egy gyerekvédelmi konferenciára, de azzal hárította el, hogy nem ér rá, mert az egész hétvégét Rómában tölti. – És tessék, most itt van! Hatalmas meglepetés! Pedig ritkán hívom, mert nem akarok vele „villogni”. Bár biztosan szívesen jönne, annak ellenére, hogy – bizonyára ismerik a történetét – sokszor volt rossz gyerek – mondta nagy nevetés közepette.
Az már Anya bemutatkozó filmjében elhangzott, hogy Tiszadobon szinte majd’ mindenki Anyának, Anyácskának szólította. – Erre akkor is odakapom a fejem, ha nem nekem szólnak, legfeljebb nyugtázom, most nem én kellettem valakinek – mondta a díj átvétele után. Ugyanakkor mélyen hallgatott arról, hogy Oláh Ibolya énekesnek is ő az Anyácskája. Egyetlen szóval nem utalt arra, hogy bármi köze lenne az énekes sztárkeresők egyik kiemelkedő egyéniségéhez, a 2004. évi Megasztár ezüstérmeséhez, Oláh Ibolyához.
Szerkesztőségünknek az ünnepséget követő fogadáson elmondta, nem tudott arról, hogy Ibolya itt lesz és fellép a műsorban. – Nem is tudom, hogyan tudták titokban tartani ezt a könnyekig megható meglepetést – mondta Anyácska.
Díjazottak
A négy kategória (orvos, pedagógus, egészségügyi szakdolgozó, szociális területen dolgozók) egy-egy győztesét a már jól ismert zsűri tagjai – Dobó Kata színésznő; Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója; Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó; és a „házigazdák”: Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatok és pr vezetője, valamint Rácz Zsuzsaíró –közösen választották ki.
A zsűri mellett a nagyközönség szavazatai alapján is adtak át Aranyanyu díjat.
A pedagógus kategória
közönségdíjazottja dr. Prokainé Hajnal Zsuzsanna, az egri Dobó István Gimnázium kémiatanárnője lett.
A kategória zsűridíját Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna, a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium igazgatóhelyettese kapta.
balról: dr. Prokainé Hajnal Zsuzsanna, Szilvási Zsuzsanna
Az egészségügyi szakdolgozó kategória
közönségdíjasának Molnárné Gardi Katalint, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ vezető aneszteziológiai szakasszisztensét választották.
A zsűri pedig Sebők Erikát, a szentesi kórház ápolónőjét díjazta.
A Ridikül magazin különdíját Fodorné Vincze Anna klinikai szakpszichológus, Simonton terapeuta, a miskolci REGEA alapítvány munkatrársa kapta. A díjat Szabó Bea főszerkesztő adta át.
balról: Sebők Erika, Molnárné Gardi Katalin, Fodorné Vincze Anna
Az idén már harmadszor ismerik el a szociális terület szakembereit, ennek apropója a november 12-én ünnepelt szociális munka világnapja. A díjra most két kecskeméti jelölt is volt ebben a kategóriában, mindketten díjazottak lettek.
A szociális területen dolgozók kategória
közönségdíjasa Illésné Áncsán Aranka, aki egykor a tiszadobi gyerekotthon igazgatója volt, ma Kecskeméten, az SOS Gyerekfalu Magyarországi Alapítványánál nagykorúvá vált fiatalok életkezdését segíti.
A zsűri díját Lacziné Somogyi Tímea Anna, a kecskeméti Védőháló Karitatív Egyesület alelnöke, a Pancsinello Játszóház létrehozója kapta.
balról: Illésné Áncsán Aranka, Lacziné Somogyi Tímea Anna
Az orvos kategória
közönségdíjasa dr. Novák Edit, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) aneszteziológus főorvosa lett, a zsűri pedig dr. Maráz Anikó szegedi onkológus munkáját ismerte el a díjjal.
balról: dr. Novák Edit, dr. Maráz Anikó
A díjazottak és döntősök kisfilmjei IDE KATTINTVA érhetők el.
„A világszinten egyedülálló nőgyógyászati készítmények előállítása mellett a női egészségmegőrzés, az edukáció és a prevenció is fontos szerepet tölt be a Richter Gedeon Nyrt. társadalmi felelősségvállalásában. A nők fontosak a társadalom számára. Szeretnénk, ha egészségük és sokszor láthatatlan munkájuk is több figyelmet kapna a mindennapokban” – mondta Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője (képünk).
Rácz Zsuzsa (jobbra) ezt azzal toldotta meg, hogy Hét év alatt egyértelművé vált számunkra, az Aranyanyuk kiapadhatatlan forrására találtunk hazánkban. Szívből remélem és kívánom magunknak, hogy a Richter Aranyanyu Díj is hozzájáruljon ahhoz, hogy végre megteremtsük a segítő szakmák, a női munka megbecsülésének és elismerésének kultúráját Magyarországon”
Bár írásunk végén említjük, az ünnepség kezdetén elhangzott nagy jelentőségű bejelentésekről, tervekről szólunk. Az indokunk pedig nem más, mint a (kicsit tudatosan képzavaros) címnek választott, a kártyában alkalmazott szólás: 19-re lapot húz. Aztán vagy jön a két pont értékű alsó és a 21 nyert, vagy bármi más, és akkor befuccsolt a játékos, azaz veszített. Nos, azt is kérdezhetnénk, vajon lehet-e egy hétéves sikerszériát felülmúlni, megújítani, kiterjeszteni? Azaz, érdemes-e az aranyra, az Aranyanyura lapot húzni?
Igen! A Richter megtette, alsót húzott, így nyerő pozícióba került. Beke Zsuzsa kommunikációs vezető ezt így fogalmazta meg.
– A tudatos és tervezett gyerekvállalás, melynek része az anyaságról szóló őszinte párbeszéd, elemi társadalmi érdekünk. Amellett, hogy a Richter gyakorlatilag a tinédzser kortól a változó korig nőgyógyászati termékek széles palettájával áll a nők rendelkezésére, azt gondoltuk, a nők lelki-, társadalmi helyzetének, állapotának javítása érdekében is tennünk kell valamit. Társadalmi szerepvállalásunknak ez fontos része immár nem csak Magyarországon, de az olyan piacokon is megvalósul, ahol cégünk saját márkával jelen van. Nagy öröm azt látni, hogy az Aranyanyu díjhoz hasonló, a nőknek szóló elismerést fogunk átadni Spanyolországban december közepén. És azon gondolkodunk, hogy jövőre egy hasonló programot valósítunk meg a német piacon is.
Bogsch Erik vezérigazgató (képünk) más közelítésben, de szintén arról beszélt, hogy a világ minden részén sok nehézséggel néznek szembe a nők, s ezen könnyíteni, ezt jobbá tenni más és más módszerekkel lehet. Személyes gyermekkori élményeit hozta fel arra, hogy mily’ sokat kapott családja nő tagjaitól, s ez motiválja felnőttként a felelősségvállalásra. Elmondta, tisztában van azzal, hogy a nőknek a munkájukon túl más területeken is helyt kell állni, s ez fárasztó lehet. – Tudok olyanról, hogy telefonon történik a gyereknevelés, a házi feladat szánkérése, ellenőrzése, a segítség megadása. Bár adott esetben már a harmadikosoknál is nehéz követni a tananyagot, mégis helyt kell állniuk az anyukáknak ebben is – mondta el tapasztalatait.
A befejezés sem volt egy mindennapos finálé! Oláh Ibolya Presser Gábor: Neked írom a dalt című opusát énekelte, eközben a közönséget sem kellett biztatni, s – nemcsak az élő facebook közvetítés miatt – kórusban énekeltek Ibolyával. Biztosak vagyunk abban, a vastaps nem csak az előadónak szólt!
Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT
Fotó: 10kerkult.hu/OGY
Álljon mellénk, támogassa szerkesztőségünket, hogy fejlődhessünk! Részletekért katt a képre!