AD-blacklist1

2017
nov.
07

Belvárosi séta – a stroke nem akadály

Írta: Oszvald György

STROKE okt walk 009leadEgészen pontosan a stroke utáni állapot, a rehabilitációs időszak az, amely nem tudja meggátolni a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Stroke betegszervezet helytörténeti sétáit, Egy kisebb csoport ezúttal Kőbánya belvárosában sétált egyet október 19-én.

 

 

Mint történt ez már korábban is, a programszervező, az idegenvezető Juhász Györgyi volt; gondos felkészüléssel biztosította, hogy a nem túl hosszú, de annál több érdekességet tartalmazó útvonalon senki se unatkozzon, s a végén még egy meglepetés is várja a csoportot.

 

   STROKE okt walk 031No, de kezdjük az elején! A mintegy 16-18 fős csoport a polgármesteri hivatal előtti parkban gyülekezett a kora délutáni napsütésben. Megjegyezzük, az egyik nyári sétán már érintették ezt a helyszínt, de akkor részletek nélkül haladtak tovább a Kőrösi Csoma sétányra. Most az Állomás utcára fordultak, s egy kört tettek a Hölgy utca – Liget utca – Füzér utca útvonalon, s a Lefi cukrászda volt a séta végpontja. (képünk jobb szélén: Juhász Györgyi)

 

   A polgármesteri hivatalnál elhangzott, hogy bármilyen furcsának is tűnik, de eredetileg az épület csak egy emeletes volt, s a jelenlegi középső részt úgy toldották be, hogy nem bontották le a szint feletti részt, hanem szabályosan megemelték azt.

 

  Érdekes története van a Hölgy utcának, s adódik a kérdés, ha van Hölgy utca, miért nincs Férfi/Urak utca? Nos erre is választ kaptak a betegek.

   STROKE okt walk 086

  A belvárosi séta résztvevői

 

   Kőbányán a Pest-Kőbányai Szórakoztató Liget-részvénytársaság nyitott egy kaszinót, s máig erre emlékeztet a vasútállomás melletti egykori helyén a mai Liget tér (ma buszpályaudvar), valamint az azt közrefogó Hölgy utca és Úri (1875-től Füzér) utca, amelyek eredeti neve – Damenpromenade és Herrenpromenade. A mulatóliget körül alakult ki Kőbánya polgári városközpontja. Az Úri utca nevet pedig azért kellett megváltoztatni, hogy ne keverhessék össze a Budán, a várnegyedben található ugyanilyen utcanévvel.

 

STROKE okt walk 163

 

   Látványos és érdekes megoldású az1887 körül épült Vitéz György sertésnagykereskedő háza a Hölgy utca 32. alatt. Ő alakította át 1905-ben magyaros szecessziós stílusban. Utcai homlokzatát mind a nyolc ablak felett magyaros virágfüzér díszíti, az ablakok között pedig kékszínű virágdíszes kerámialapok vannak a homlokzati síkba besüllyesztve.

 

   STROKE okt walk 133Nemkülönben csodálatos a Hölgy utca másik, neves városképi védettséget élvező, a 16. szám alatt található háza. Utcafrontjának díszítőelemei I. István király és Gizella királyné koronás mellszobra, valamint a kőbányai sertés- és terménykereskedelemre vonatkozó domborművek. Lőwy Károly egykori gabonakereskedő lakóházát nemrég nagyon szépen felújították.

 

   Juhász Györgyi szólt arról is, hogy a Hölgy és Füzér utcában találhat városképi védettség alatt álló házak többségét Schöntheil Richárd műépítész tervei alapján építették meg. De a Füzér utca – Állomás utca két sarkán álló „ikerházak” is az ő munkái.

 

   A Hölgy utca – Liget utca sarkán egy találós kérdést tett fel Juhász Györgyi. Arra volt kíváncsi, ki tudja, hogy a téglából kirakott nagyon szép mintákat – főleg az épület sarokrészén – tartalmazó lapos épület vajon mi lehetett? Hát, sokan sokfélkét mondtak, de hordógyárra senki sem tippelt, pedig ebben az épületben, a Liget utca 10. szám alatt volt az Első Magyar Mechanikai Hordógyár Hermann János és Fiai Rt. néven.

 

   Sajnos, a következő, a Füzér utcai sarkon történt egy sajnálatos, de nagyon szerencsés baleset is. az egyik idősebb hölgy bokája megbicsaklott egy repedésbe lépve, s elesett. A kezén és a homlokán kisebb horzsolások keletkeztek, de a nagyobb ijedtségen kívül más baja nem esett. Néhány perc múlva már megkönnyebbülten sétált az Állomás utca felé, közben ő is megnézte az egyik különlegességet, a likőrgyár emlékét őrző márványtáblát.

   S ha már táblák. Ezen a területen található Fáczányi Ármin gyógyszerész és Gerlóczy Károly, Budapest főváros első alpolgármestere emléktáblája is.

    Persze, szó esett arról is, hogy a belváros másik felét (az Állomás utca másik oldala) ledózerolták anno, és az értékes épületek, köztük a Casino helyett tíz emeletes lakóházak épültek.

   

STROKE okt walk 224

 

   Nem messze az Állomás utcától, Juhász György előre sietett, s pár perccel később kiderült ennek az oka is. Csak szólt a Lefi cukrászdában, hogy érkezik a csapat, s Fülöpné Benjámin Gabriellának, a cukrászda tulajdonosának legyen ideje kikészíteni a finomságokat, amikkel a sztrókos társaságot megvendégelte. Nyáron ugyanitt ért véget az egyik séta, igaz, akkor a nagy melegben a fagyi volt a sláger.

 

Fotó: 10kerkult.hu/OGY

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT, Kálmán László ugyanezen sétán készült fotó pedig ITT tekinthetők meg.

 

Álljon mellénk, támogassa a 10kerkult.hu fejlődését! Részletekért katt a képre!

tamogato tabla 400px