AD-blacklist1

2017
szep.
26

Elindult a szavazás a Richter Aranyanyu Díj jelöltjeire

Írta: szerk

RG arany 17Már lehet szavazni azokra a női orvosokra, egészségügyi szakdolgozókra, pedagógusokra és szociális területen tevékenykedő nőkre, akiket betegeik, kollégáik vagy barátaik neveztek a Richter Aranyanyu Díjra.

 

 

A díjjal idén hetedik éve ismerik el azoknak a nőknek a munkáját, akik sokszor a háttérben maradva, kevés anyagi és erkölcsi elismerés mellett végezik az egész társadalom számára felbecsülhetetlen értékű munkájukat.

   A díjat alapító Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa író, valamint a zsűri a közönségtől beérkezett jelölések alapján választotta ki azokat a döntősöket, akikre a www.aranyanyu.hu oldalon november 5-ig lehet szavazni.

    

RG arany 17 tablo

 

   A korábbi évekhez hasonlóan idén is több száz jelölt közül választotta ki a zsűri a kategóriánként négy, így összesen 16 döntőst, akiket a díj honlapján lehet megismerni a róluk készült kisfilmek segítségével.


    A hagyományokhoz híven a zsűri – Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Rácz Zsuzsa író, Kriston Andrea, a Kriston-intimtorna kidolgozója, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, valamint Dobó Kata színésznő – által odaítélt díjak mellett idén is kiosztanak kategóriánként egy-egy közönségdíjat is a november 16-i budapesti gálán.

 

MTI; fotó: aranyanyu.hu