A szavazók nagy része elégedetlen
Érdekes végeredményt hozott honlapunk szokásos heti voksolása. Kőbánya egy évét mérlegre téve a többség elégedetlen volt, főleg azért, mert még mindig akadnak homályos ügyek.
Profilváltás előtti állapotban
Hónapok óta üresen áll a Jászberényi út és a Maglódi út sarkán a korábbi gyorsétterem épülete. Az ingatlan eladásra vár. Egyelőre fekete fólia fedi az üzlet ablakait.
Színészek a Kozma utcai börtönben
Újból a sport, azon belül is a labdarúgás került előtérbe a Kozma utcai Budapesti Fegyház és Börtönben: a színész-válogatott minitorna keretében mérkőzött meg a fogvatartottak csapataival. A "házigazdák" nyertek.
Volt engedély a filmbeli fegyverekre
Rendőrségi engedéllyel hozták Londonból Magyarországra azokat az átalakított katonai fegyvereket, amelyeket a Terrorelhárítási Központ (TEK) hétfő hajnalban lefoglalt egy vecsési vámszabadterületen - közölte Gajdos Béla fegyverszakértő, akit a Brad Pitt amerikai színész főszereplésével Budapesten készülő film stábja a forgatáson használni szándékozott fegyverek biztonságos kezelésével, az ehhez kapcsolódó ügyintézéssel bízott meg.
A Pitt-film fegyvereit kapcsolták le?
A mellékelt képen a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársa egy lefoglalt géppisztolyból kiszedi a hatástalanításra használt csavart a TEK X. kerületi telepén. Csaknem száz éles fegyvert foglalt le a TEK.
További cikkek...
- Melegednek a fővárosi lakások
- Kőbánya, a plázák foglya
- Állami panelprogram újratöltve
- Nem öregek, csak idősebbek
- Levéltár lehet a vasúti járműjavítóból
- Vészhelyzet a helyi tűzőrségnél?
- Tovább fejlődik a Liszt-repülőtér
- Az üzenet: lesz Kőbánya Kártya
- Ahol az idő alkuszik ön helyett
- Kakukktojás a díjazottak között