Beszakadt a Mázsa út
A Kőbányai út – Mázsa út kereszteződésétől néhány méterre, a benzinkút mellett óriási lyuk éktelenkedik az úttesten. Beszakadt az út, a gödör mintegy
A Mázsa úton óriási lyuk tátong a benzinkút felőli oldalon. A 10kerkult.hu a helyszínen érdeklődött a történtekről a már forgalom elől elzárt területen. – Tegnap 19 órakor a megfelelő rendőrségi engedélyek birtokában lezártuk a Mázsa utat a Kőbányai út felőli oldalon – mutatta Szarvasi Ákos, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. városüzemeltetési igazgatója. – Biztosan jelentős forgalmi akadály keletkezezett így, de a fennálló balesetveszély miatt ezt kellett tenni.
Az utat szegélyező palánk belső oldalán, az elhagyatott építési területen hatalmas, nyolc méter mélységű építési gödör található. A Fővárosi Csatornázási Művek helyszínen tartózkodó munkatársa szerint a benne lévő víz – egy kisebb tó – mintegy három méter mély. A Mázsa út felőli oldalon 10 méteres betonpanelek támasztják ki a gödör oldalát. Kézenfekvő volt a kérdés, hogy vajon a víz átszivárgása okozta-e a beszakadást? Szarvasi Ákos arról tájékoztatta lapunkat, hogy az elsődleges szakértői vélemény szerint valószínűsíthető a belső támfal miatti roskadás. Ám pontosabbat még nem tudnak, az is szükséges, hogy a csatornázási művek szakértői is véleményezzék az állapotot.
Az jól látszik, hogy a gödör benzinkút felőli oldalán a csatorna és a törmelék lezárja a gödör oldalát, de azt nem lehet látni, mi van mögötte? Azaz, kivizsgálásra vár, hogy az útfelület teljes keresztmetszetében beszakadhat-e?
– A végleges válaszig és a helyreállításig sajnos az autósoknak kerülni kell, ha ebből az irányból kívánnak a Bihari út felé haladni – magyarázta Szarvasi Ákos.
A csütörtöki képviselő-testületi ülésen elhangzott, hogy az útbeszakadás ügyében gazságügyi szakértő kirendelését kezdeményezte az önkormányzat. Ennek célja, hogy megelőzzön olyan kiadásokat, amik nem az önkormányzat felelőssége miatt keletkezhetnek. Közben elindult egy közigazgatási eljárás is, amelyben felszólítják a terület tulajdonosát, hogy a további esetlegesen bekövetkező károk megelőzése érdekében kezdje meg az építési terület helyreállítási munkálatait. Ez az eljárás egyben jogi alap lehet az önkormányzatnak, hogy a maga részéről teljes alapossággal járt el a további károk megelőzésében.
fotó: 10kerkult.hu/OGY
Kőbánya

Enyhet adó vízpermet a kánikulában
2013.06.19. | Oszvald György
Megdőlt a budapesti hőségrekord. A rendkívüli magas hőmérsékletben az idén is üzembe helyezték Kőbányán a frissítő vízpermetet árasztó kapukat.
Művelődés

Hozz magaddal napszemüveget, törölközőt!
2013.06.18. | Oszvald György
Rejtélyes üzenetű plakátot töltött fel szerkesztőségünk is – más helyi médiumhoz hasonlóan – mind a honlapjára, mind a Facebook-oldalára. Az nem volt titok, hogy mire készülnek a szervezők, mert megírták:...
Budapest

Díszpolgárok: Dávidtól Havelig
2013.06.19. | Szerk.
Tizenöten kaptak díszpolgári címet Budapesten, a szabadság napja alkalmából rendezett szerdai ünnepségen. Posztumusz elismerést kapott Václav Havel volt cseh államfő is.
Magyarország

Figyelmezető jellegű Tavares-jelentés
2013.06.19. | Raffai Ferenc
Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága elfogadta szerdán az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló jelentéstervezetet, amelyet a portugál zöldpárti EP-képviselő, Rui Tavares készített.
Suli

A mesterségek s az öröm ünnepe
2013.06.13. | Oszvald György
Iskolanapra szólt a meghívásunk június 7-ére a Harmat Általános iskolába. Az idén tizenhetediki alkalommal rendezik meg hagyományos iskolanapjukat, a Mesterségek udvara programot, melyen a szlovéniai testvériskolájuk is részt vett.
Sport

A Dagályon lehet a vizes vébé
2013.06.19. | Szerk.
A budapesti Dagály fürdő területén épül meg 2016-ig az az uszodakomplexum, amely otthont adhat a 2021-es vizes világbajnokságnak.





