AD-blacklist1

2016
szep.
06

Zöld lámpa a hazai buszoknak az M3-nál

Írta: szerk

busz01A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint a metrópótlásnál nincs akadálya a hazai gyártású buszok forgalomba állításának, a szolgáltatásvásárlásra kiírt közbeszerzési eljárás semmilyen módon nem korlátozza, hogy a nyertes szolgáltató hazai busszal lássa el a szolgáltatást – közölte a BKK kedden este.

    

 

    A BKK Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott hétfői interjújára reagált. 
    Varga Mihály az interjúban kritikával illette a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) előkészítés alatt álló szolgáltatói tendert, amely szerinte nélkülözi a magyar ipar szempontjait. Mint mondta: – A BKK egyetlen olyan felvetést sem fogadott el, amely lehetővé tenné a hazai gyártású buszok szolgáltatásba állítását.

   A tárcavezető hozzátette: Tarlós István és a főváros vezetése elkötelezett a nemzeti buszgyártás megerősítése mellett, de sajnos az akaratukat még nem tudták érvényesíteni a BKK-nál. – A BKK eddig sem a műszaki, sem az időbeli feltételeket nem volt hajlandó módosítani –hangsúlyozta Varga Mihály.


    A BKK közleményében kiemelték: fontos és tisztázandó körülmény, hogy a BKK által az M3-as metróvonal felújításához kiírt eljárás nem jármű-, hanem szolgáltatás-beszerzésre vonatkozik, ezért a metrópótláshoz igénybe venni kívánt jármű kiválasztása a leendő szolgáltató feladata.
    A BKK csak keretjellegű műszaki előírásokat határoz meg, így konkrét gyártóra, típusra vagy hazai előállítású járműre történő korlátozásra vagy szűkítésre versenyjogi és közbeszerzési okokból az ajánlatkérő BKK-nak nincs módja és lehetősége. 
    A BKK által meghatározott műszaki paraméterek teljes mértékben biztosítják azt, hogy hazai gyártású járművel is pályázni lehessen a szolgáltatás ellátására. A járművek szállítására rendelkezésre álló határidő az eljárásban részt vevő ajánlattevők javaslatainak megfelelően módosítható, tehát a hazai buszgyártók bekapcsolódásának a szállítási határidő sem lehet korlátja. 


    Kiemelték: a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által felvetett szempontokat a tárcával egyeztetve a tárgyalási szakaszban célszerű érvényesíteni. Kitértek arra: ezekről az információkról a BKK munkatársai tájékoztatták a Nemzetgazdasági Minisztérium által a szolgáltatás-beszerzésre vonatkozó közbeszerzési eljárásba delegált bírálóbizottsági tagot, illetve szakértőt is. 
    Ezzel együtt a BKK munkatársai – a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás szabályai által előírt keretek között – továbbra is rendelkezésre állnak a szakmai egyeztetésekre, illetve konzultációkra – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ közleményében.

 

MTI; fotó: iho.hu