AD-blacklist1

2016
aug.
15

Új kórus alakult

Írta: szerk

mr kid chorHuszonnyolc fővel megalakult a Magyar Rádió Gyermekkórusának leánykara, amely a tervek szerint jövő májusban tartja első nyilvános bemutatkozó koncertjét a Budapest Music Centerben (BMC).

    

 

 

Matos László, a Magyar Rádió Gyermekkórusának karnagya és művészeti vezetője úgy fogalmazott, hogy az elmúlt négy évben, amióta vezető karnagyként dolgozik, azt érezte, egy leánykar hidat képezhet a Magyar Rádió felnőtt énekkara és gyermekkórusa között, a leánykar nemzetközileg elfogadott korosztálya ugyanis 14-18 év közötti fiatalokat jelent. 


    mr karnagyA Magyar Rádió Gyermekkórusának leánykarát a vasárnap véget ért egyhetes gyulai kórustáborban alapították meg, és ott válogatták össze a tagjait. Matos László (képünk) elmondta, hogy mivel a gyermekkórus gimnazista korú tagjainak száma viszonylag alacsony – mindössze 12 fő –, ezért a 14 éveseket is beemelte az alakuló kórusba, mert  az ő hangjuk is kezd átalakulni és „sötétedő” hangszínük alkalmas arra, hogy részt vegyenek egy leánykari válogatott kórusban. A leánykar 28 fővel alakult meg.


    Matos László szerint az első évet a szakmai csiszolódásnak, összeszokásnak és az új hangzásvilággal való ismerkedésnek szenteli. Hozzátette, hogy Bartók 27 Egyneműkarát fogják megtanulni az évad alatt, és a leánykar első nyilvános bemutatkozó koncertje május 27-én lesz a Budapest Music Centerben (BMC), ahol a teljes ciklust megszólaltatják.

 
MTI; fotó: fidelio.hu, MTI/Koszticsák Szilárd