AD-blacklist1

2016
aug.
08

Késik a budapesti e-jegyrendszer

Írta: szerk

e jegyA Népszabadság úgy tudja, hogy a BKK új hitelező bankot keres a budapesti papíralapú jegyeket és bérleteket kiváltó elektronikus jegyrendszer kiépítéséhez – írja a 444.hu. Ugyanis az EBRD nem járult hozzá egyes, a szerződésben rögzített változtatásokhoz, és az eddig lehívott 6,66 milliárd forint visszafizetésére kötelezte a BKK-t.  

 

 

A budapesti e-jegyrendszert a német Scheidt & Bachmann szállítja 28,2 milliárdért. A szállítói szerződés szerint 2015 őszén le kellett volna zajlania a tesztüzem első fázisának, de ez még mindig nem történt meg. A legnagyobb gondot a tender kiírása jelenti, ismerte el a BKK, mert úgy írták ki a tendert, hogy nem egy integrált rendszert vásároltak meg, hanem csak eszközöket, a szükséges szoftveres integráció nélkül.

 

   A már 28 milliárd forintnál járó projekt egy részét, 16,3 milliárdot, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) biztosította. A kölcsönszerződés egyik kitétele volt, hogy a BKK évi ötmilliárddal növeli a jegyárbevételeket, és ezen idő alatt a főváros nem bíz meg mást a közlekedésszervezéssel. Ebben viszont változás állt be, mivel a kormány átvette az elővárosi közlekedést, beleértve a HÉV üzemeltetését.

A 444.hu teljes teljes cikke  ITT  olvasható