AD-blacklist1

2016
júl.
27

Metróhitelre mehetnek a kőbányai pénzek (is)

perselyA kerületek fizethetik meg Tarlós és a kormány metróharcát - tudta meg a Népszabadság. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint hetvenmilliárd forint állami hitelt kap a főváros a metrófelújításra.

 

 

Nyitott kérdés az M3-as metróvonal felújításának finanszírozása. Elméletileg lehetséges, hogy az Európai Unió a projekt csaknem egészét támogatja, de fennáll annak a lehetősége is, hogy hitelből kell finanszírozni a teljes felújítást. A megoldás várhatóan a kettő között félúton lesz: az unió vissza nem térítendő támogatás formájában fedezi a költségek felét – nagyjából 70 milliárd forintot –, míg a fennmaradó legalább 70 milliárdot a magyar állam visszatérítendő támogatásként biztosítaná a fővárosi önkormányzatnak – nyilatkozta a lapnak Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkára.


Ez esetben Budapestnek tíz év alatt, évi 7 milliárd forintos részletekben kellene visszafizetnie a kamatmentes kölcsönt. Ennek forrása lehet a dugódíj, a közösségi közlekedés nagyobb arányú állami kompenzációja, illetve új elemként a kerületi parkolási bevételek egy részének a fővároshoz irányítása. Így a metróvonal melletti egy-egy kilométeres sávban szedett parkolási díjak a fővárost illetnék. De a kormány azt sem tartja kizártnak, hogy a főváros kigazdálkodja az évi 7 milliárdot.


Részletek a nol.hu-n.