AD-blacklist1

2016
júl.
01

Ez inkább a BKV gyengítése

9es busz Megszületett a kormánygarancia a fővárosi buszbeszerzés ügyében, a 3-as metróvonal felújítása miatt szükséges járműpótlást szolgáltatás vásárlásával oldhatja meg a főváros. A főpolgármester azt mondta: ,,jobb későn, mint soha".

 

 

A Magyar Közlöny legfrissebb, pénteki számában jelent meg a kormányhatározat a 3-as metró pótlását szolgáló autóbuszokról. A határozat szerint a kormány fontosnak tartja, hogy a 3-as metró pótlását szolgáló autóbuszok gyártásánál, illetve az erre vonatkozó szolgáltatásvásárlásnál a nemzetgazdasági, iparpolitikai szempontok kiemelten érvényesüljenek. Ennek érdekében egyetért azzal, hogy a fővárosi önkormányzat számára a 3-as metróvonal járműpótlását szolgáló 150 járműre vonatkozóan ,,a szolgáltatás megrendelésével járó esetleges többletköltségek fedezetét központi költségvetési támogatás nyújtásával biztosítsa"- áll a határozatban.


A kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a fővárosi önkormányzat bevonásával a végrehajtás érdekében az autóbuszos járműpótlás szolgáltatásvásárlással történő megvalósítását megelőzően egyeztetést folytassanak le, a többletköltségeket számszerűsítsék. Továbbá felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a költségvetési támogatás - a fővárosi önkormányzattal egyeztetett összegű - forrásának biztosításáról. Ennek határideje ,,a 2017. évi költségvetési kötelezettségvállalással kapcsolatban a felmerülés ütemében, a következő évek tekintetében a költségvetési tervezés során".


A Fővárosi Közgyűlés június 8-ai ülésén döntött arról, hogy szolgáltatásmegrendeléssel oldják meg a 3-as metróvonal felújítási munkái miatt szükségessé váló járműpótlást, ha a kormány ezt támogatja, és e konstrukcióval felmerülő teljes többletköltség fedezetét biztosítja. Ennek feltételéül szabták, hogy az erről szóló kormányzati döntés július 5-éig megjelenjen a Magyar Közlönyben. Az akkori határozat szerint ellenkező esetben új buszokat vettek volna. A metrószerelvények kiváltása érdekében mintegy 150 csuklós autóbusz forgalomba állítása szükséges.
Tarlós István főpolgármester az MTI-nek úgy reagált a hírre, hogy ,,jobb későn, mint soha". Várhatóan a jövő héten tárgyal a részletekről Varga Mihály nemzetgazdasági és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel - tette hozzá.

 

Ez nem ugyanaz

 

A kormánypárti képviselők az év eleje óta többször is megakadályozták, hogy Tarlós István és a főváros vezetése keresztülvigye akaratát, és lengyel buszokat vásároljon a 3-as metró felújításakor szükséges pótlási feladatokra. A politikusok indoknak azt hozták föl, hogy esélyt kell adni arra, hogy magyar buszokat vegyen a főváros, és erre céloz a kormányhatározat is, amikor „nemzetgazdasági, iparpolitikai szempontok” kiemelt érvényesüléséről beszél.


Valójában azonban a módosítás arról szól, hogy ne buszokat, hanem szolgáltatást vásároljanak. Szolgáltatni pedig külföldi busszal is lehet, tehát szó sincs a hazai buszgyártás támogatásáról. De mivel a BKK által már ki is írt, sőt el is indult tender 10 évre szól, a metrópótlás után is Budapesten szolgáló 150 autóbusz azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb munkája lesz a BKV-nak, ennyivel kisebb BKV-ra lesz szükség.
A határozat nem tisztázza, hogyan számolják majd ki, hogy mennyivel lesz drágább a szolgáltatásvásárlás a buszvételnél. (A pénzt ugyanis a kormány állja.) Erről tehát hosszú viták várhatók a főváros és az állam között.


(MTI - vs.hu)