AD-blacklist1

2016
júl.
01

Szisztematikusan hazudoznak

varosligetA Közlekedési Múzeum bontása és rekonstrukciója nyomán nőni fog az épület körüli zöldterület - közölték a Városliget Zrt. vezetői egy csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésen. Ezt a Ligetvédők cáfolták.

 

 

Gyorgyevics Benedek általános vezérigazgató-helyettes emlékeztetett arra, hogy a Városliget Zrt. nyílt közbeszerzési eljárás keretében választja ki alvállalkozóit, így történt a Közlekedési Múzeum bontásáért felelős Bont-Tör Zrt. megbízásánál is.
- A munkálatok a műtárgyak elszállításával indultak, ez 90 százalékban megtörtént – idézte fel a szakember.
Mint hozzátette, néhány nagyméretű, főleg vasúti jármű maradt még az épületben, illetve a tetőn látható repülő; ezek elszállítása jelenleg zajik. Hangsúlyozta: a nagy méretű műtárgyak szállítását már csak bontással, nehézgépek segítségével lehet megoldani, az élet- és balesetveszély így komolyan fennáll, ezért szükséges a terület elkordonozása.
- Az alvállalkozók megkérték az engedélyeket a bontáshoz, a terület lehatárolása ezért teljesen jogszerű volt - emelte ki Gyorgyevics Benedek, aki kitért arra is, hogy a kerékpáros-közlekedés számára a kerékpáros szervezetek kérésére fenntartottak egy kétméteres sávot.


Sághi Attila műszaki vezérigazgató-helyettes hozzátette: olyan épület bontása zajlik, amelynek az építési területén konkrétan növekszik majd a parkterület. A Közlekedési Múzeum bruttó szintterülete nő, a térszint alatti bővítésnek köszönhetően azonban a felszíni területe csökken, így mintegy 1000 négyzetméterrel nagyobb lesz a parkfelület. A szakember elmondása szerint a Hermina úton, egy jelenlegi épület helyén épül a Városliget üzemeltetési központja, 7,5 méteres maximális párkánymagassággal.
Gyorgyevics Benedek közölte: a birtokvédelmi eljárás a volt Hungexpo-irodaházak telkén is megindult; a beruházó reményei szerint ott nem kerül sor a Közlekedési Múzeum bontásánál tapasztalt konfrontációra.


- Az úgynevezett ligetvédők a Hungexpo-telken most egy balesetveszélyes területen szerveznek rendezvényeket, amelyeket gyerekek is látogatnak; kérdés, hogy egy esetleges baleset kinek a felelőssége lenne - vetette fel.
Sághi Attila beszámolója szerint az Ötvenhatosok terét most elfoglaló parkolóban lényegesen csökkentett mértékben, de sokáig lesz még parkolási lehetőség. Most mintegy 1500 autó parkol a felszínen, ezek legfeljebb harmadának fognak tudni lehetőséget biztosítani, de csak a környékbeliek számára. A leendő, 800 férőhelyes mélygarázsban a tervek szerint nyitvatartási időn kívül a kerületiek ingyen parkolhatnak majd. Sághi Attila összesítése szerint a Városligetben 1950 parkolóhely lesz, jórészt mélygarázsokban, de a projekt során létrehoznak a ligeten kívül egy P+R parkolót is; ehhez jelenleg öt helyszínt vizsgálnak.


Átverés


A Ligetvédők közleményükben arra reagáltak, hogy a Városliget Zrt. vezetőinek szavaira. Szerintük a Városligeti Ingatlanfejlesztő Zrt. „szisztematikusan hazudik" a budapestieknek arról, hogy nő a „zöld felület" a Városligetben. Úgy fogalmaztak: ez nem lehetséges, ha „300 ezer tonna betont öntenek be a Városligetbe, ha 9000 négyzetméteres föld alatti kiállítótermet és 8000 négyzetméteres mélygarázst terveznek a Közlekedési Múzeum helyére". Nyilvánvaló, hogy a kiállítóterem és a mélygarázs fölött nem fognak többet fák nőni, ki kell majd vágni őket vagy maguktól pusztulnak el - fűzték hozzá.


Feljelentést tesznek minden, a múzeum környékén vasárnaptól keddig intézkedő rendőri egységgel szemben „intézkedés elmulasztása, indokolatlan és szakszerűtlen kényszerítő intézkedések végrehajtása, tájékoztatási kötelezettség elmulasztása, a közrend fenntartásának, illetve helyreállításának elmulasztása miatt".
A Ligetvédők azt írták: felszólítják Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitányt a többi között arra, hogy indítson eljárást a demonstrálókkal szembeni esetleges jogsértések kivizsgálására, valamint arra, hogy szüntesse meg az „összejátszást" a „kopaszokkal, verőemberekkel", ami a szervezet szerint jellemző volt kedden.


Azt követelik a Városliget Zrt. vezetőitől, hogy bontsák le a felépített palánkkerítést, és minden építkezést, bontást, kiürítést függesszenek fel, amíg nem tisztázódik a jogi helyzet. Emellett követelik a teljes Városliget projekt felfüggesztését és azt, hogy érdemi konzultáció kezdődjön a szakmai, a civil szervezetekkel, a környékbeli lakosokkal a közpark megújításáról.


(MTI)