AD-blacklist1

2016
jún.
17

Tarlós a Szabadság híd lezárásáról

Írta: szerk-OGY

szabhid leadOrganizációs okok miatt szükséges a Szabadság híd lezárása – közölte Tarlós István főpolgármester pénteken a Hír TV Reggeli Járat című műsorában.

Viszonylag rövid időre, pár hónapra zárják le a hidat, mert fejlesztik a dél-budai villamoshálózatot – mondta Tarlós István, hozzátéve, hogy a fejlesztés során az összes peront is átépítik. Megjegyezte, a fejlesztésnek már régen meg kellett volna történnie.


    A Demokratikus Koalíció kritikáira is reagálva Tarlós István úgy fogalmazott: „tehát mi nem ad hoc liberális karneválok miatt zárjuk le hidat, mint annak idején hetente a Lánchidat Gy. Németh Erzsébet és állandó jellegű társtettesei tették, hanem olyan okból, aminek eredményeképpen a budapestieknek valami hasznuk is keletkezik.”


    A 3-as metróvonal felújítása alatti járműpótlásról szólva elmondta, a 150 csuklós pótlóbusz csak a metró nyomvonalának egy-egy szakaszán közlekedik majd, és nem az egymástól 17 kilométerre lévő végállomások között. – A metróvonal infrastruktúrájának felújítása ugyanis három szakaszban valósul meg, és a buszok a szakaszos kivitelezésnek megfelelően járnak majd – mondta.

   A televíziós csatornák tegnapi hírműsoraiban a témában megszólaló gyalogosok, autósok többsége átgondolatlannak tartotta a megoldást, s azt kérdezték, vajon miért nem tudták a városvezetők, hogy milyen fejlesztésekre készülnek? Ugyanis, az esetben a Bartók Béla út átépítésével egy időben elvégezhették volna a most zajló munkálatokat.

 

MTI; fotó: 10kerkult.hu/OGY