AD-blacklist1

2016
máj.
03

Orbán miatt már a turistákat is száműzik

budai varMájus 15-től nem hajthatnak be a budai Várba turistabuszok a Karmelita-kolostor felújítása miatt. A Turizmus.com szerint szakmabeliek barátságtalannak ítélték a lépést, ám hivatalosan senki nem emelt szót az intézkedés ellen.

 


Teljesen váratlanul érte az utazási irodákat a bejelentés, miszerint május 15-től kitiltják a turistabuszokat és a városnéző járatokat is a Várból. Minderről még április 27-én kaptak tájékoztatást buszos és beutaztató cégek képviselői. A Turizmus.com információi szerint a megbeszélés sokkal inkább tényközlés volt, mint egyeztetés, a szakmai szervezeteket kihagyták a tervek előkészítéséből és a döntéshozatalból is.


A turistabuszokat Orbán Viktor Várba költözése miatt száműzik a területről, így ilyen módon se a látnivalókat, se a Hilton Budapest hotelt nem lehet majd megközelíteni. Ugyan a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt tervezi, hogy a Várba közlekedő mintegy 320 buszt 5-10 percenként induló BKK-körjáratokkal váltják majd ki, kérdéses, hogy ezzel mennyire lehet sikeresen megoldani a Várba érkező, éves szinten mintegy 15 ezer turista szállítását. Még nem dőlt el, hogy ezért a szolgáltatásért külön kell fizetni majd, és ha igen, kinek (az utazási irodának vagy a turistának magának kell megoldania az elegendő BKK-jegy megvásárlását) és mennyit.


A Turizmus.com szerint a szakmabelik kifejezetten barátságtalannak ítélték meg a lépést, kiváltképp hogy a korlátozást a szezon indulásakor vezetik be. Április 28-án a Budapesti Turisztikai Kerekasztal ülésének eredeti napirendjét is teljesen felülírta az égből pottyant bejelentés. Itt elhangzott, hogy a buszok kitiltásának oka az elöregedett, helyenként "megroppant" csatornarendszer védelme. Ezért sem akarják oda engedni a 18-20 tonnás buszokat, a turisták utazzanak inkább a kisebb, valamivel könnyebb és szabályozott keretek között közlekedő BKK buszokkal; nem akarják ugyanis, hogy a járművek túlterheljék az útburkolatot.


Ez persze még érthető is lenne, csakhogy valójában nem is a turistabuszokkal van a gond. A felújító-átalakító munkálatok miatt több teherautó is megfordul majd a Várban, amelyek nemcsak 18, de 35-40 tonnát is nyomnak. Nekik azonban zöld utat engedtek, hiszen a miniszterelnök némi túlzással focipálya méretű erkélyét építeni kell. A kerekasztalon felmerül az időbeli korlátozás lehetősége is (vagyis hogy például a buszok délelőtt, a betonszállítók délután közlekedjenek), ezt a javaslatot azonban lesöpörték az asztalról. Az utazási cégek viszont már több aggódó megkeresést is kaptak külföldi partnereiktől, hogy akkor most hogyan fognak feljutni a csoportok a várba, a már leszervezett programokat pedig át kell majd alakítaniuk.


A különböző turisztikai szövetségek, egyesületek hivatalosan még nem foglaltak állást az ügyben. A Népszava hétfő délután többüket is kereste a Magyar Utazási Irodák Szövetségétől kezdve a Magyar Beutaztatók Szövetségéig, ám vagy nem lehetett őket elérni, vagy vezetőik épp valamilyen konferencián, egyeztetésen, otthon stb. voltak, vagy az irodai telefont sem vették fel. Kérdéseikre hétfő estig a budavári önkormányzattól sem kaptak választ.


(Népszava/Turizmus.com)