AD-blacklist1

2015
aug.
31

A Jobbik elfoglalta az új tranzitzónát

jobbik logoA Jobbik elfoglalta a Verseny utcai tranzitállomás területét, ahova a főváros a menekülteket költöztetné.

 

 

 

 

A párt regionális igazgatója Stummer János hétfő reggel pár társával akrobatikus demagógia keretében saját szavai szerint ,,blokád alá” vette a Verseny utcai piac területét, ahova a főváros vezetése tranzitzónát nyitna a Budapestre érkező menekültek számára.


,,A VIII. kerületi Verseny utcában, a korábbi piac helyén lesz az egyre agresszívebb migránsok új tranzitzónája a fővárosban. A budapesti Jobbik határozott álláspontja az, hogy a tranzitzónák áthelyezése ugyanolyan látszatintézkedés a főváros vezetése részéről, mint a funkcióját tökéletesen ellátni képtelen kerítés, s ahogyan a kormány kerítés mentén felépített bevándorláspolitikája megbukott, úgy Tarlós István új tranzitzónája is meg fog. Budapest nem menekülttábor! A mai naptól kezdve folyamatosan tiltakozni fogunk a 373 millióból felépíteni kívánt új tranzitzóna ellen, s ha kell, polgári engedetlenséggel fogjuk megakadályozni a munkálatok megkezdését.” - közölte a vezető.


Addig maradnak, amíg Tarlós István vissza nem vonja a javaslatát, teszik még hozzá, mivel Budapest nem menekülttábor.

 

A 444.hu szerint rendőrség nem sokat tud Tarlós István új tranzitzóna-tervéről.

 


(444.hu)

 

Barabás Richárd, a Párbeszéd Magyarországért politikusa szerint a szélsőjobboldali párt a túlélés alapvető feltételeit, a szállást, vizet és árnyékot vonná meg az üldözöttektől, pedig a Jobbik keresztény szelleműségűnek vallja magát. Hogy is van ez?

 

 

A főváros nem elszállásolni kívánja a migránsokat, csak átmenetileg ellátni és együtt tartani őket - közölte Tarlós István főpolgármester hétfőn az MTI-vel. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) szerint ártanak a budapestieknek azok, akik behatoltak az új, Verseny utcai tranzitzóna területére és bezárták a kapuját.
A főpolgármester közleményében az áll: a főváros vezetése biztos a kormány hatékony fellépésében, és visszautasít minden olyan "olcsó politikai kísérletet", amely a városvezetésnek a lakosság érdekével ellentétes beállítottságára próbál utalni, és jogszabályellenesen demonstrálni a Verseny utcai ideiglenes "szociális blokkal" kapcsolatban.
Az a határozott véleményük, hogy a "beazonosíthatatlan embertömegnek" nem szabad törvénysértő módon beözönlenie az országba, és Budapesten összegyűlnie - hangsúlyozta. Tarlós István közölte: semmiféle állandó tábor létrehozását nem támogatná. Nem elszállásolni, csak átmenetileg ellátni és a pályaudvartól nem messze együtt tartani kívánják ezeket az embereket - fűzte hozzá.

 

Mindeközben meghalt valaki a Keletinél.

 


A németek menekítenek?

Varázsütésre tűntek el a rendőrök hétfő reggel a Keleti pályaudvarról: hatig nem engedték felszállni a menekülteket a Németországba tartó vonatokra, de héttől szabad volt az út. A migránsok úgy tudják, Angela Merkel rászólt Orbán Viktorra, ezért engedik őket elmenni a rendőrök. Berlin különvonatokat szervez a szír menekülteknek. (Origo)

Németország nem indít különvonatokat Magyarországra a szír menedékkérőkért - közölte hétfőn a német kormányszóvivő.
Steffen Seibert a Twitter mikroblogportálon azt írta, hogy "nincsenek különvonatok", és "az uniós jog érvényes", amely szerint "aki Magyarországra megy, annak ott kell regisztrálnia magát és ott kell lefolytatni a menedékjogi eljárást".
Felengedik a nemzetközi járatokra a budapesti Keleti pályaudvaron azokat a migránsokat, akik érvényes okmányokkal és jeggyel rendelkeznek - tapasztalta a helyszínen hétfőn az MTI és az M1 tudósítója.


Az M1 aktuális csatorna tudósítása szerint hétfő reggel óta emiatt hatalmas a sor a pályaudvar nemzetközi pénztárainál, a délelőtt 11-kor indult vonat pedig teljesen tele volt.
Lőcsei Virág, a MÁV-csoport szóvivője az MTI érdeklődésére azt mondta: nemzetközi vonatjegy személyi okmányok felmutatása nélkül vásárolható, a kalauz pedig csupán azt ellenőrzi, hogy az utas rendelkezik-e érvényes vonaljeggyel az érintett vonatra. Útiokmányt kizárólag a rendőrök kérhetnek - tette hozzá a szóvivő.