AD-blacklist1

2015
júl.
30

Zárják be a zárt osztályt!

merenyi korhazAz Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal közösen összehangolt intézkedési tervet készített a budapesti Merényi kórház pszichiátriai osztálya zárt részlegén feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében.

 

 

 

Borzalmas állapotokat találtak a Merényi kórház pszichiátriáján – adta hírül tegnap az Index. Például egyik WC-ből például ömlött a szennyvíz, amit törölközőkkel próbáltak felfogni a kórtermeknél, a mennyezet több helyen is beázott, a vécékben és fürdőhelyiségekben a legalapvetőbb tisztálkodási szerek is hiányoztak, az egyik beteget pedig a radiátorhoz rögzítették. Az ombudsman szerint a zárt osztályon talált körülmények az embertelen, megalázó bánásmód tilalmába ütköznek.


Az ügynek lett folytatása.
Székely László alapjogi biztos az ombudsmani hivatal honlapján olvasható jelentésében a budapesti Merényi kórház pszichiátriai osztálya zárt részlegének bezárására kérte az intézmény fenntartóját, az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi). Arra hívta fel a fenntartót, hogy addig is gondoskodjon az érintett pszichoszociális fogyatékossággal élő emberek megfelelő ellátásáról, továbbá a centrum jogszabályi előírásoknak megfelelő ápolószemélyzeti létszámáról.
Az Emmi egészségügyért felelős államtitkársága csütörtökön az MTI-vel azt közölte: vizsgálja az alapvető jogok biztosának jelentését az Országos Tisztifőorvosi Hivatal bevonásával, annak lezárulta után tudnak bővebb tájékoztatást adni.


Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet (ESZSZK) a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központtal (ÁEEK) közösen összehangolt intézkedési tervet készített a budapesti Merényi kórház pszichiátriai osztálya zárt részlegén feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet (ESZSZK) a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központtal (ÁEEK) közösen - közölték az MTI-vel.


(MTI – Index)