AD-blacklist1

2015
ápr.
30

Illatos út: Lázár bevetette magát

LazarJanosA kormány mindenügyi minisztere még ma, csütörtökön átnézeti az Illatos úti hulladéktárolót, és ha kell azonnal intézkedik. Frissítve: indul az elszállítás!

 

 

 

Lázár János a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy még ma, csütörtököon az Illatos úti telepre küldi a Tarnai Richárdot, Pest megyei kormánymegbízottat, hogy vizsgálja át az ott található 2200 tonna veszélyes hulladékot. Ha a kormánymegbízott szerint a  hulladék közvetlen veszélyt jelent, akkor még ma elrendelhetik annak elszállítását. Az elszállítás 1,1 milliárdos költséget a Nemzetgazdasági Minisztérium csak megelőlegezné, azt később behajtanák a most felszámolás alatt álló Budapesti Vegyiművekre.
Délelőtt a Földművelésügyi Minisztérium még azt válaszolta, hogy fél évig nem lesz érdemi kármentesítés Budapesti Vegyiművek Illatos úti telepén (lásd alább). Korábban a katasztrófavédelem két éven át rá sem nézett a telepre.


(444.hu)

Update, 18:45

Még csütörtökön megkezdhetik mintegy ezer hordó veszélyes hulladék elszállítását a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyéről - jelentette be a Pest megyei kormánymegbízott a helyszínen sajtótájékoztatón. Tarnai Richárd elmondta, a szállítás költségei rendelkezésre állnak, az egyelőre a telephelyen maradó többi veszélyes hulladékot hónapokon belül elszállítják. Közölte továbbá: az előzetes laboreredmények azt mutatták, hogy bizonyos folyamatok ,,negatív irányba mozdultak el", ezért döntöttek így. (MTI)

 

 


Időbe telik

A Budapesti Vegyiművek (BVM) Illatos úti telepén több mint 2200 tonna veszélyes hulladék található - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) sajtóirodája csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Tekintettel arra, hogy a Budapesti Vegyiművek alapítása óta eltelt 139 év során számtalan különböző típusú szerves és szervetlen vegyi anyagok gyártásával foglalkozott (például klór, sósav, hypo, különféle enyvek, műtrágyák, ásványi sók és különböző típusú növényvédőszerek), az ügyben mindenképp részleteket is feltáró, alapos szakmai felmérést, tervet kell készíteni annak érdekében, hogy eredményes kármentesítés történjen - szögezi le a sajtóiroda közleménye.
A veszélyes hulladék kezelésének várható költségeivel kapcsolatban a Pest Megyei Kormányhivatal végzett előzetes kalkulációt, e számítások alapján 1,18 milliárd forintba kerül a telephelyen felhalmozott veszélyes hulladék végleges ártalmatlanítása és az ehhez szükséges további feladatok elvégzése.
A szaktárca ezért terjesztette a szóban forgó forrásigényt a kormány elé.
A kormány döntését követően a közbeszerzési eljárás lebonyolítása következik, aminek várható ideje 4-6 hónap. Ezt követően kezdődhetnek meg a munkák, amelyek előzetes számítások szerint 6-9 hónapot vesznek majd igénybe.
A már lezajlott kármentesítés sikertelenségéért a környezetvédelem általános szabályairól szóló törvény alapján a környezethasználó Budapesti Vegyiművek Zrt. és annak jogutódja, felszámolója a felelős. Büntetőjogi feljelentést a környezetvédelmi hatóság 2011-ben tett a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett miatt. (MTI)