AD-blacklist1

2015
ápr.
01

Ugrás a sötétbe

bp vilagorokseg2017-ig gyakorlatilag bármit megcsinálhatnak Budapesttel, így akár 30 méteres ugrótorony is épülhet a Parlament elé. Alig három nap alatt átverték a parlamenten a fővárosi Duna-part látképét meghatározó, nyolcmilliárd forintot felemésztő úszópalota építését lehetővé tevő törvényt.

 

 

 

A 2017-es budapesti „vizes” világbajnokság uszodakomplexuma a Dagály strand területén épül majd fel.
Mint a Nol.hu írta, a parlament keddi döntése értelmében „az úszópalota építőit minden jogszabályi kötelezettség alól felmentették anélkül, hogy egyetlen elemzés vagy hatástanulmány készült volna. A jogszabály értelmében a közbeszerzési hirdetményekkel kapcsolatos határidő egy nap.

A létesítmény szakhatósági engedélyeit öt nap alatt kell kiadni, hosszabbításra nincs mód. Igaz, nem is lesz mit mérlegelni, hiszen a beruházásra nem vonatkoznak se az építési szabályok, se a fapótlásra, árvíz-, természet- és örökségvédelemre vonatkozó előírások. Nem készült hasznosulási tanulmány sem, így nem tudható, mit kezd az állam a létesítménnyel a „vizes” világbajnokság után. Holott sok milliárdot költenek a projektre, átépítik a védett fürdő épületét, kivágják az útban lévő fákat, elbontják az árvízi védműveket.  


Ez így ugrás a sötétbe – figyelmeztetett Schiffer András, az LMP társelnöke, aki szerint az effajta törvényen kívüli törvények növelik a korrupciós, a környezetvédelmi kockázatokat. Érvei nem találtak meghallgatásra, hiszen a parlament elsöprő többséggel megszavazta a javaslatot. Így tett az MSZP is. Ez különösen annak fényében meglepő, hogy a fővárosi mellett leginkább a szocialista vezetésű angyalföldi önkormányzat érintett az ügyben. (…)


A sietséget a 2017-es felnőtt világbajnokság bevállalása, illetve az eredeti menetrendhez képest immáron egyéves csúszás indokolja. (…)
Vígh László, a Nemzeti Sportközpontok korábbi vezetője tavaly felvetette, hogy a Duna vizébe telepítendő medencébe ugorhatnának az óriás-toronyugrás résztvevői a Lánchídról. Elvégre lenyűgözően szép háttér lenne a versenyhez budai vár, illetve a Parlament. A törvényhozók fölöttébb jónak találhatták az ötletet, elvégre a jogszabály szövegében az áll: „Az óriás ugrótorony (...) – ideiglenes építményként – a Duna bármelyik oldalán az Erzsébet híd és az Árpád híd között a rakparton bárhol elhelyezhető, ideértve az Országház és a Duna között húzódó Id. Antall József rakpartot is, és az építmény egyes részei a Duna medrében is elhelyezhetőek.”


A teljes cikk a Nol.hu-n olvasható.